A gazdasági válság idején a világ összes országa számára a legfontosabb dolog a spórolás. Ez hatványozottan igaz a nyugati világra és főként az Európai Unióra, melynek tagjait súlyosan érintette és érinti a mai napig az ügy. A költségcsökkentések egyik legnagyobb vesztesei pedig mindenhol a fegyveres erők. Ebben a szituációban pedig újra felélénkültek az egységes európai haderő mellett fellépő pártok, akik azt hirdetik, hogy ez minden félnek jelentős spórolási lehetőséget jelentene, ám mégsem fejlődne vissza a kontinens önvédelmi képessége.
Az Egységes Európai Légi Szállítási Parancsnokság (EATC) esetében már láthattuk, hogy az ilyen irányú törekvések bizony sikeresek lehetnek, és bár közös felségjelzés alá továbbra sem kerülnek a haditechnikai eszközök, a vezetésük mégis azonos lesz. Ami pedig a teherszállító repülőgépek esetében összejött, az miért is ne jöhetne össze a hozzájuk hasonlóan ugyancsak nagyon fontos helikoptereknél? Nemrégiben megszületett ugyanis a javaslat arra, hogy az Európai Unió hozzon létre egy multinacionális helikopter-ezredet.
Látható tehát, hogy ez esetben nem annyira grandiózus elképzelésről van szó, mint az EATC esetében, ám mégis nagy jelentőséggel bír. Az Európai Unió minden nemzete számára eljuttatott dokumentációs szerint az országoknak közösen kellene létrehozniuk egy ezredet, melyben jelen lennének nehéz és közepes szállító, valamint harci és felderítő helikopterek is. Ezen egységet részben vagy egészen külföldre is lehetne telepíteni, így az expedíciós feladatokat ellátó európai csapatoknak lenne helikopteres támogatás is.
A tervezet elsősorban a taktikai szállító forgószárnyasokra összpontosít, ugyanis ez az a terület, ahol komoly hiányosságok fedezhetők fel Európában. Konkrétan a nehéz és közepes szállítók terén lenne szükség komoly előrelépésre, melyre remek alkalom lenne az közös európai flotta, melynek helikoptereit minden nemzet igénybe vehetné, legyen szó akár katonai feladatokról, akár katasztrófahelyzetekről.
Két eshetőséget neveztek meg a flotta felállítására: vagy létrehoznak egy pénzügyi alapot, melyből új helikoptereket vásárolnak (ez logisztikai szempontból lenne előnyösebb, ugyanis nem kéne több eltérő típust üzemeltetni), vagy pedig minden nemzet ’belead közösbe’ néhány saját forgószárnyast.
’A költségeket nehéz előre megbecsülni, mivel azokat több tényező váltakozása bonyolítja, s minden a résztevő felek döntésein múlik. Annyit azonban elmondhatunk, hogy egy szállító helikoptereket működtető század fenntartása éves szinten nagyjából 50 millió euróba (69 millió dollár) kerülne.’ – áll a nyilatkozatban.
A becslés alapját egy olyan század képezi, mely 20 helikopterből állna. Ezek a forgószárnyasok külföldön történő üzemeltetés során havonta maximum 50 órát repülnének (ez évi 600 óra/helikopter/év), normál hazai üzemeltetés során (hacsak nem jön közbe valamilyen különleges helyzet, lásd természeti katasztrófák) pedig maximum havi 40-et (480 óra/helikopter/év). A technika mellett természetesen gondoskodni kell a hajózóállományról, a műszaki személyzetről és a parancsnoki láncról is, mely nyilvánvalóan szintén nemzetközi lenne.
Egyelőre több információ nem áll rendelkezésre a javaslatról. Annyit tudunk, hogy az Európai Unió védelmi miniszterei szeptember a belgiumi Ghentben már tárgyaltak róla, legközelebb pedig december 9-én ülnek össze, hogy megvitassák az ügyet.