Szerdán jelentették be, hogy rutinfeladat végrehajtása közben a venezuelai Barquisimeto mellett lezuhant egy kínai gyártású katonai repülőgép.
A Hongdu K-8W Karakorum típusú sugárhajtású kiképző repülőgép személyzete röviddel a felszállás uánt – feltehetőleg műszaki hiba miatt – elvesztette irányítását a gép felett, így katapultálni kényszerültek a süllyedő K-8-asból, mely egy nagyfeszültségű vezetéknek ütközött, majd lezuhant, kigyulladt és megsemmisült. A gép lakott területre zuhant, ám a földön – a hírek – szerint senki sem sérült meg, viszont egy jókora városrész maradt elektromos áram nélkül.
A baleset körülményeit vizsgálják, ám már több forrás is műszaki hibának tulajdonítja a gép elvesztését.
Venezuela még tavaly vásárolt a típusból 18 darabot, majd idén még egyszer ennyit rendelt. Az első gépek március 13-án érkeztek a dél-amerikai országba, augusztusra már az első széria minden tagját kézhez kapták, holott a szerződésben foglalt határidő 2011 decembere volt.
Avión estrellado en Barquisimeto
Uploaded by noticias24. – News videos hot off the press.