|

Így újítaná fel nemrég beszerzett Mirage F1-eset az ATAC

A SAAB Gripen Aggressor bejelentése kapcsán írtunk róla, hogy a világ nagyobb légierőiben szolgálnak olyan alakulatok, amelyek kifejezetten a potenciális ellenség szerepét veszik fel egy-egy hadgyakorlat során. Ez egy nagyon hasznos és hatékony, ám mindemellett borzasztóan drága mulatság, ezért még a leggazdagabb országok sem tehetik meg, hogy bizonyos határon túl növeljék az ilyen, speciális repülőszázadok számát. Igény viszont lenne erre, amit a szintén említett civil szolgáltatók hivatottak kielégíteni. Ilyen a Textron Airborne Solutions égisze alá tartozó ATAC is, amely nemrég vásárolt be Mirage F1 gépekből.

Az ATAC (Airborne Tactical Advantage Company) a hónap elején vásárolt 63 darab Dassault Mirage F1 vadászgépet Franciaországtól, amely 2014-ben vonta ki a típust az aktív szolgálatból. A gépek azóta lekonzerválva várták sorsuk jobbra fordulását, amely most elkövetkezhet némely példányok számára. A 21 millió eurós üzlet keretében beszerzett Mirage-ok mellé tartalék alkatrészeket és 150 hajtóművet is kapott az ATAC, így a gépek hosszú távú üzemeltetéséhez minden adott. Ez azonban még nem lesz elég az Amerikai Egyesült Államok Légierejének, így további beruházás szükséges az F1-eseket illetően.

Francia Mirage F1CR Adrian Pingstone,

A cég ügyvezetője, Jeffrey Parker szerint a közeljövőben alapos modernizációnak vetik alá a kijelölt Mirage-okat. Ennek keretében a kiválasztott, körülbelül 45-50 példányt (a többi alkatrészbázisként szolgál majd) új fedélzeti elektronikával látják el, aminek részét képezi egy integrált zavarórendszer és az új fedélzeti lokátor is. Utóbbi minden bizonnyal AESA elven működő lesz, de ha nem sikerül megoldani az integrációt, akkor egy megfelelő képességű, mechanikus sugáreltérítésű radar is megteszi.

Mindezekre azért van szükség, mert a Textron-ATAC a USAF ADAIR tenderén szeretne indulni új flottájával, ehhez viszont elég kemény feltételeknek kell megfelelniük. A leendő győztes, akit 2018 januárjában szeretnének megnevezni, egy tíz évre és közel 37 000 repült órára szóló szerződéssel lehet gazdagabb, amelynek értéke nagyjából 7,5 milliárd dollár. A szépen csengő összeg mellett viszont óriási feladatot is tartogat a szerződés, hiszen egy évtizeden át kell egy komplett légiflottát a USAF rendelkezésére bocsátani, mégpedig folyamatosan és kellő minőségben.

A verseny ettől függetlenül nagyon kiélezett, a piac minden jelentősebb szereplője pályázni készül, vagy már be is nyújtotta ajánlatát. A Textron részéről további információként az hangzott el, hogy győzelmi esélyeik növeléséhez, valamint a feltételek maradéktalan és hosszú távú teljesítéséhez további bővítést terveznek. Ennek érdekében folyamatosan keresnek eladósorba került, használt harci repülőgépeket, elsősorban Nyugat-Európában. Felmerült bennük, hogy a Kelet-Európai NATO-országból is vásároljanak, de Parker szerint az ott fellelhető, szolgálatból kivont, jellemzően ex-szovjet repülőgépek műszakilag nem felelnek meg a követelményeiknek.