|

J-20 hazai hajtóművel

Néhány órája került fel a kínai haderővel foglalkozó nemzetközi fórumokra egy olyan kép, amelyen a hazai fejlesztésű J-20- as vadászgépbe szintén hazai fejlesztésű WS-10 gázturbinát szereltek.

J-20-as, hazai gyártású WS-10 hajtóművel (forrás: kínai katonai fórumok) ,

Ez a fejlemény kicsit elüt az eddig leginkább elterjedt találgatásoktól és valamennyire más megvilágításba helyezi a kínai hajtóműgyártó ipart.

Az egyik széles körben elfogadott vélemény szerint a J-20 vadászgépbe saját fejlesztésű WS-15 hajtómű kerül majd. Az orosz hajtóművek addig fogják használni, míg ez utóbbi el nem készül.

A másik elmélet szerint a kínaiak azért rendeltek Szu-35 vadászgépeket az oroszoktól, mivel érdekelte őket annak hajtóműve és hosszútávon annak másolatát óhajtják majd beépíteni saját 5. generációs vadászgépükbe. A fejlemények mostani állása szerint ez az elmélet is bukik és valami más állhat az állítólagos bevásárlás mögött.

Végül eddig a leghihetőbb elmélet szerint kifejlesztésre került egy WS-10IPE hajtómű 145 kN tolóerővel, amit backupként használnak majd, míg a WS-15 elkészül. Ezek szerint lesz egy köztes állapot az AL-31F és a WS-15 közt, amit hazai gyártású hajtóművel töltenek majd ki.

Fórum hozzászólások

Ugrás a fórum topichoz