|

HTKA Hírhalom 2017. 21. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétfőn egy csokorba fűzve.

Sniper konténerek beszerzésével erősíti légierejét Kuvait. 14 példányt rendszeresítenek a Lockheed Martin termékéből, ezeket az F/A-18C/D Hornetek kapják meg. Az első példányt jövőre vehetik át a célzókonténerből.

A B-21-es program titkosításának felülvizsgálatát rendelte el az Amerikai Kongresszus. A feladatot a Pentagon kapta, a kérdés, hogy nem túlzott e az a titoktartás, amivel az USAF kezeli a 80 milliárd dolláros fejlesztési programot.

Négy fővel a fedélzetén lezuhant a Japán Önvédelmi Hadsereg egyik LR-2 repülőgépe május 17-én. Hokkaidó szigetére tartottak Hakodate repterére, hogy felvegyenek egy kórházi pácienst, akit a rossz idő miatt helikopterrel nem tudtak elszállítani. A torony helyi idő szerint délelőtt 11:45-kor vesztette el a radarkapcsolatot a géppel, a reptértől 33 km-re nyugatra, az Uzura gát közelében. A roncsokat, benne a négy holttesttel másnap találták meg 300-400 méteres tengerszint feletti magasságban, miközben az utolsó utasítás szerint 3500 lábon, azaz 1065 méteren kellett volna repülniük. Egy elektronikai hiba miatt korábban kiszerelték a gép repülési adatrögzítőjét, azonban a pilótafülke hangrögzítője működött a repülés idején, így az alapján próbálják majd kideríteni a baleset okát.

LR-2 | Fotó: commons.wikimedia.org ,

Szuhojt gumiért? Miért is ne! Előbbi kérdést teheti fel magának az indonéz államvezetés, olyan hírek kaptak ugyanis szárnyra, miszerint Oroszország cserekereskedelembe kezdene Indonéziával, melyben Szuhoj vadászbombázókat exportálnának, és gumit importálnának. A hírt az indonéz külkereskedelmi minisztérium főigazgatója, Oke Nurwan hozta nyilvánosságra.

Május 18-án végleg kikopott az ázsiai haderők állományából a Grumman S-2T Tracker típusa. A legnagyobb kontinensen utolsóként a Tajvani Haditengerészet üzemeltette a típust, de a 2214-es oldalszámú példány utolsó repülésével ez a korszak is lezárult.

Az utolsó repülést teljesítő példány | Fotó: RoCAF ,

Japánban ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszer kiépítésén dolgoznak. Tokióban két lehetőséget vesznek számításba, a THAAD, valamint az AEGIS Ashore változata között választanak. A hírek szerint utóbbi a költséghatékonyabb megoldás, két komplexum építésével az egész ország területét lefedhetnék. A rendszer az SM-3 Block IIA rakétát használja, mely még az űrben ütközéssel semmisíti meg a ballisztikus rakétákat. A japán védelmi minisztérium nyáron hozza meg döntését.

Oroszország már az idén megkezdi az Sz-400-as légvédelmi rendszerek elszállítását Kínának. Idén még csak bizonyos komponeseket kapnak meg, az első teljes rendszer jövőre állhat fel.

Nyilvánosságra kerültek képek az PAK-FA legújabb, 8. prototípusáról. Az új példány a korábbiaktól eltérő. digitális festést kapott.

PAK-FA digitális kamuflázsos festéssel | Forrás: russianplanes.net ,

Forrás: russianplanes.net ,

Azerbajdzsánban reklámozza kiképzőgépét a Leonardo. Egy M-346-ost mutattak be május 10-én az országban, melyet a légierő vezetői is megtekintettek.

Az idén Törökországban 13. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Védelmi Ipari Vásáron mutatják be az első két hazai fejlesztésű légiharc-rakétát. A GÖKDOĞAN és a BOZDOĞAN az F-16-osok fegyverpalettáját színesíti majd, előbbi egy kis hatótávolságú, infravörös önirányítású fegyver, míg utóbbit a nagyobb tvolságban repülő célok ellen tervezik, ennek megfelelően aktív radaros irányítórendszert kap.

Az Új-Zélandi Királyi Légierő enyhíti az NH90-esekre kiszabott repülési korlátozásokat. Két hónappal ezelőtt az egyik helikopteren repülés közben hajtóműhibát észleltek ami miatt kényszerleszállást kellett végrehajtani, az eset okainak kivizsgálásáig pedig korlátozták a típus repüléseit. A légierő vezérkari főnöke, Tony Davies légimarsall nyilatkozta le, hogy a vizsgálat alapján a gépek megbízhatóak, a korlátozásokat pedig csak abban az esetben kell alkalmazni, ha a maximálishoz közeli felszállótömeggel indulnak útnak.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.