|

Észak-koreai OICW fegyver

A térségben növekvő feszültség hatására az észak-koreai vezetés hatalmas katonai felvonulást tartott Phenjanban, ahol a legmodernebb fegyverrendszereket mutatta be a világ számára. A nemzetközi szaksajtót leginkább az új fejlesztésű ballisztikus rakéták foglalkoztatták, viszont azokon kívül voltak egyéb újdonságok is.

Az egyik legnagyobb meglepetés a csapatok kezében bemutatkozó új OICW kategóriájú fegyver volt. Ilyen fegyverek fejlesztésével csak a fejlett ipari államok próbálkoznak és csak nagyon kevésnek közülük sikerült egy elfogadhatóbb változatot kifejlesszen, amely valamilyen szinten rendszeresítés előtt vagy annak küszöbén áll. Az Egyesült Államokban Objective Individual Combat Weapon (OICW) néven futott egy ilyen program, de soha nem került ki a prototípus állapotból.  Az egyetlen állam, amely nagyobb mennyiséget rendszeresített is ilyen fegyverekből, Dél-Korea volt.

Ezen fegyverek közös jellemzője, hogy megtalálható benne egy kisebb kaliberű gránátvető, amely programozható gyújtóval rendelkező gránátokat képes kilőni és egy fejlett tűzvezérlő rendszer, ami képes a célpont pontos távolságának a meghatározására, kiszámolja a várható becsapódás helyét és programozza a gránátot.

Talán ez az egyetlen módja annak, hogy a jelenlegi gépkarabélyok hatékonyságát nagyságrendekkel növelni lehessen. Viszont a rendszer fejlesztési költségei, maga a fegyver nagy tömege, több fejlesztő államot is eltántorított a rendszeresítéstől.

A képen jól kivehető az AK-ra jellemző tűzváltó kar a gépkarabélyon. A tár íveltségéből arra lehet következtetni, hogy az AK-74 gépkarabély valamilyen helyi változatáról lehet szó. ,

A gránátvető forgózár reteszelésű és kézzel működtetett, nem automata fegyver. Ilyen szempontból elég nagy hasonlóságot mutat a dél-koreai K11 fegyverrel, mert az is hasonló elven működik és ugyanúgy egy tölténytár táplálja ellentétben mondjuk a kínai változattal, mely egylövetű.

A fegyverről semmilyen adat nem került nyilvánosságra, de gyanítható, hogy 20 milliméteres gránátot tüzel. A fegyver tetején található az optika és a tűzvezérlő számítógép.