|

Nyugdíjba vonul a Brazil Haditengerészet zászlóshajója

A Brazil Haditengerészet február 14-én bejelentette, hogy záros határidőn belül kivonja az aktív állományból a São Paulo (A12) repülőgép-hordozót, amely az ország egyetlen ilyen hajóegysége, egyben a flotta zászlóshajója. Bár a brazilok nem feltétlenül szerették volna nyugdíjazni, a hordozó állapota mégis elkerülhetetlenné tette ezt. Az elmúlt évek során több felmérés is készült annak megállapítására, hogy lehetséges lenne-e egy felújítás, ám ez túl sokba kerülne, ezért döntöttek a kivonás mellett.

A döntés teljesen biztosnak vehető, miután Raul Jungmann védelmi miniszter értesítette róla az ország elnökét, Michel Temert, aki jóváhagyta a dolgot. A leszerelési folyamatot már az idén megkezdik, és a tervek szerint 2020-ra fejezik be. Arról, hogy mi lesz a hajó további sorsa, egyelőre nem született döntés, de nagy valószínűséggel a leszerelés végeztével szétdarabolják és fémhulladékként értékesítik (ugyanez történt elődjével, a Minas Gerais (A11) hordozóval is).

A BNS Sao Paulo (A12) és a USS Ronald Reagan (CVN 76) egy 2004-es fotón. | Fotó: John Lill, U.S. Navy ,

Mint fentebb említésre került, korábban történtek próbálkozások a repülőgép-hordozó további üzemeltetésének biztosítására, de ezek rendre zátonyra futottak. A legutóbbi, igen részletes állapotfelmérés kimutatta, hogy több mint 1 milliárd reált emésztene fel az a komplex felújítási és modernizációs program, ami 2039-ig kitolná az élettartamát. Ezt az admiralitás túl soknak ítélte, a mostani helyzetet pedig fenntarthatatlannak minősítette. A hajó ugyanis rendszeresen tölt két-három hónapot szárazdokkban, akár évente többször is, annak érdekében, hogy képes legyen egy-egy bevetés teljesítésére.

A São Paulo (A12) fedélzetén települő A-4KU Skyhawk (AF-1) vadászbombázók ezentúl kizárólag szárazföldi bázisukról üzemelnek majd, a repülőegység nem szűnik meg. Sőt, az Embraer által végzett modernizációs program sem szakad meg, a megrendelt mennyiségű AF-1-esen végrehajtják a munkákat. Az utódlásról viszont semmi konkrétat nem lehet mondani azon kívül, hogy Brazília tervezi egy saját építésű repülőgép-hordozó szolgálatba állítását, de erre 2030 előtt nem valószínű, hogy sor kerül.

Felújított brazil AF-1 az átadási ceremónián | Fotó: Embraer ,

A São Paulo (A12) az 1960-as évek elején R99 Foch néven lépett a Francia Haditengerészet kötelékébe, ahol négy évtizedig szolgált, és ez idő alatt részt vett minden fontosabb konfliktusban. Brazília 2000-ben tett rá szert 30 millió dollárért, további 70 millió dollár értékben pedig 23 darab A-4KU-t vásároltak hozzá Kuvaittól. A hajó 2005 és 2010 között egy nagyobb karbantartáson esett át, miután 2004-ben súlyos tűzeset történt a fedélzetén. Sajnos ezt követően is rengeteg probléma volt vele, mostanra pedig végleg megérett a nyugdíjazásra.

Fórum hozzászólások

Ugrás a fórum topichoz