|

Egyedülálló hangárkomplexum épült Pápán

Ünnepélyes keretek között adták át november 17-én az MH Pápa Bázisrepülőtéren települő Nehéz Légiszállító Ezred hangárkomplexumának utolsó darabját. A létesítmény világviszonylatban is egyedülállónak számít.

A NATO Légiszállítást Kezelő Program vezetése mellett lezajlott beruházás egy hároméves tervezési folyamat után, 2015-ben kezdődött el. Az építkezés mindvégig az előre eltervezett ütemben haladt, a Nehéz Légiszállító Ezred szakemberei már idén tavasszal átvehették a különböző irodahelyiségeket, valamint az ellátó-, karbantartó és raktárépületeket. A körülbelül 9,5 milliárd forintos beruházás munkálatai mára befejeződtek: a frissen átadott hangár nemcsak Európában, hanem az egész világon egyedülálló konstrukciónak számít.

Fotó: Snoj Péter, honvedelem.hu

Fotó: Snoj Péter, honvedelem.hu ,

Az ünnepségen is felszólaló Trevor W. Nitz ezredes, a légiszállító ezred parancsnoka a honvedelem.hu-nak elmondta: ezenkívül nincs a világon még egy olyan, kifejezetten C−17-esek számára épült hangár, amely rendelkezne mindazon tulajdonságokkal, mint a pápai. Megtudtuk: a hangárkomplexum időjárási körülményektől függetlenül, egész évben lehetővé teszi a gépek teljes karbantartását, emellett járműmosóként is funkcionál, kisebb festéseket is meg lehet valósítani benne, valamint az üzemanyagtartályok karbantartását is végre lehet hajtani – ez a négy funkció egy létesítményen belül páratlannak számít. Még a korábban éves nagyjavításokra az Egyesült Államokba „hazarepült” C-17-eseket karbantartó légibázisokon is különböző részegységekben találhatók meg a fentiek ellátásához szükséges infrastruktúrák.

„A különböző létesítményeket azokra a tevékenységekre optimalizáltuk, amelyeket bennük végezni akarunk. Mindenki egymás közelében végzi a munkáját, akiknek együtt kell dolgozniuk. Pénzügyi szempontból a legnagyobb előny az, hogy mostantól nem kell a repülőgépekkel évente legalább egyszer az Egyesült Államokba repülni, mivel a teljes körű ellenőrzésük most már itt, Pápán is elvégezhető. Ez nagymértékben javítja a program hatékonyságát, ami a nemzeteknek is előnyös” – fogalmazott Wiek Noldus, a NATO Légiszállítást Kezelő Program programigazgatója.

Az eseményen demonstrálták a légi teherledobás képességét is | Forrás: kormany.hu

Az eseményen demonstrálták a légi teherledobás képességét is | Forrás: kormany.hu ,

Ernest J. Herold, a NATO védelmi beruházásért felelős főtitkárhelyettesének helyettese köszöntőjében hangsúlyozta: a most átadott létesítmény kiemelt fontosságú a NATO-országokat érintő biztonsági fenyegetések kezelésében. Hozzátette: a Stratégiai Légiszállítási Képesség előre tervezetten 2038-ig biztosan Magyarországon, azon belül is a pápai bázisrepülőtéren működik majd.

Az ünnepségen jelen volt dr. Firicz László, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese is.

Forrás: honvedelem.hu