|

Elkészült az első AMPV-vel a BAE Systems

Közel két évvel ezelőtt adtuk hírül a HTKA hasábjain, hogy a BAE Systems 383 millió dolláros szerződést kapott az Amerikai Egyesült Államok Hadseregétől arra vonatkozóan, hogy az AMPV (Armored Multi-Purpose Vehicle – Páncélozott Többfeladatú Jármű) program keretében készítsen el 29 járművet. Ezek, és maga a projekt is, a jól ismert és igencsak réginek számító M113 páncélozott csapatszállítók leváltására hivatottak – arról, hogyan jutottak el a tenderig a felek (vagyis leginkább a US Army), akkori írásunk számol be. A lényeg most sokkal inkább azon van, hogy BAE Systems elkészült az első példánnyal, amit be is mutatott a nagyközönségnek.

Az első jármű egészségügyi mentő változatú, és remekül szemlélteti a típuscsalád jellemzőit. Itt el is érkeztünk az első fontos ponthoz: a BAE Systems kezdettől fogva moduláris kialakítású harcjárműveket fejlesztett, mivel a US Army a jövőben öt verziót fog igényel belőlük. A megrendelt 29 prototípusból további kilenc van jelenleg a gyártósoron, ám azt, hogy milyen stádiumban, nem árulta el a gyártó. Az időből mindenesetre nem csúszott ki a BAE Systems: a 2014 decemberi szerződéskötéskor 52 hónapot kaptak a 29 jármű leszállítására, így mindenképpen igaz az a kijelentésük, miszerint az ütemtervet eddig pontosan tartják. Elvileg az anyagiak terén sem csúsztak ki a kalkulált összegből, ami szintén elképzelhető a produktum alapján.

Az AMPV típuscsalád öt változata | Forrás: BAE Systems

Az AMPV típuscsalád öt változata | Forrás: BAE Systems ,

A most elkészült AMPV-re komoly tesztüzem vár: a gyári próbák alatt mintegy 12 000 kilométer kell megtennie (7500 mérföld), majd átadják a megrendelőnek, aki emellé közel 34 000 kilométeren (21 000 mérföld) át próbálja ki képességeit. A BAE Systems ígérete szerint a US Army még idén decemberben átveheti az első járművet, amit folyamatosan követ majd a többi prototípus.

Maga az AMPV sokban hasonlít az M2 Bradley-re – ami nem véletlen, hiszen ez utóbbi képezte az alapját. A BAE Systems mérnökei azonban eszközöltek néhány változtatást: az alváz V-alakú, a felépítmény magasabb lett, és került rá jelentős mennyiségű reaktív páncélzat is. A méretnövekedés a szállított katonák kényelmesebb elhelyezése végett vált szükségessé, a többi pedig nyilván a védelmet szolgálja. A sebesültellátásra specializált változat konkrétan 78%-kal több hasznos belső teret nyújt a jelenleg erre a célra használt M577-nél, ráadásul könnyen és gyorsan konfigurálható az igényeknek megfelelően. A felépítmény tetején egy 12,7 mm-es géppuska kapott helyet önvédelmi fegyverzet gyanánt, körkörös védőpáncélzattal – ennek helyét elképzelhető, hogy automatikus állvány veszi át a jövőben.

Amennyiben a BAE Systems jól teljesít a programnak ebben a szakaszában, érvénybe lép az az opció, ami további 289 AMPV-ről szól, alacsony ütemű sorozatgyártás keretében. 2019 körül datálható a tesztprogram befejezése, amihez szükség is lesz a nagyobb példányszámra, hiszen a járműveket sokféle terepen és környezetben ki akarják próbálni. A US Army egyébként összesen 2907 darabra tart igényt: ebből 386 120 mm-es aknavetőt fog hordozni, 993 harctéri parancsnoki jármű lesz, 790 a most bemutatott mentő, 216 harctéri sebesültellátó, 216 pedig általános célú. A BAE Systems szerint megrendelés esetén képesek lennének havi 180 példány előállítására.

Fórum hozzászólások

  • Azért kicsit fura lenne, ha ilyen rövid idő alatt és ilyen olcsón megvalósúlne. Legalább 20 évet el kéne pöcsölni ezzel is.
    Ez csak egy átmaszkírozott Bradley. Ha a belső tartalommal nem kéne pepecselni, akkor jövőre indulhatna a sorozatgyártás.
  • Azért kicsit fura lenne, ha ilyen rövid idő alatt és ilyen olcsón megvalósúlne. Legalább 20 évet el kéne pöcsölni ezzel is.
    Egyébként ha úgy vesszük, akkor 15 éve húzzák a dolgot, mire rendszerbe áll, meg lesz a 20 :)
  • És ha azt is beleszámoljuj, hogy eljátszottak a DE meghajtás ötletével...
    :)
    A D/E-meghajtás elvileg a GCV IFV-ben már benne volt (abban is részt vett a BAE Systems), kérdés ide hogy tudnák átemelni.
  • Szerintem még most sincs semmi baj az M113-mal. Ha hagyományos háborúban gondollkodunk akkor bőven elegendő amit tud.
    Attól függ, melyik hadseregben. Az amerikaiak már régóta váltani akarják, eleve a Bradleyt is azért hívták életre, mert bizonyos téren kevés volt az M113. Emellett kifutó technika már olyan értelemben, hogy egyre kevesebb jármű alapszik rajta, tehát egyre nagyobb terhet jelent a logisztikai rendszernek.
  • Remélem azt azért figyelitek, hogy a tipikusan "amerikai" "svájci bicska-mindenre jó és világmegváltó" programtól iszonyat pénz elköltése után, eljutottak a "nem mindenre jó, de világmegváltó forradalmi baromságig".
    Majd ismét egy valag pénz elköltése után:
    Bill! Vegyük le a tornyot a Bradlay-ról, jó lesz az úgy!

    Szerintem ez is a sikkasztás egy formája lehet.
  • Mackensen
    A leglényegesebb különbség szerintem, hogy nagyobb lett a belső tér. Nekem nagyon bejön ez az elképzelés.
    Amíg nem integrálnak hozzá tornyot, addig nem előrelépés az M113-hoz képest. Nekem is tetszik, de figyeld meg megint horribilis összegekbe fog kerülni egy olyan jármű ami a BTR-80SKJ koncepció csak Bradley alapon.
  • Egy APC-nek nem olyan fontos a torony. A 90-es évek utáni mindenféle békemissziók egy kicsit "elvitték" a szállítójármű tervezést egy olyan irányba, ahol őket mint harcjárműveket is lehet használni. Erre egy hagyományos összecsapásban elég kevés esély van. Szóval ha egy hagyományos szállítójárművet akarnak, akkor bőven elég egy ráncfelvarrás az M113-nak.

Ugrás a fórum topichoz