|

5 év múlva a piacon a modernizált J-31?

Egy ideje elég nagy a csend a J-31 repülőgép körül. Úgy tűnik, mintha a kínai repülőgépgyártás mostoha gyermekéről lenne szó. Az első prototípus 3 évvel ezelőtti megjelenését nem követte több és a kínai hadsereg hivatalos vörös csillaga helyett, a gyár egy sast ragasztott a vezérsíkokra. Ebből azt lehetett következtetni, hogy ez a projekt nem jelent akkora prioritást mint a J-20-as, még az is elképzelhető, hogy ezt a gépet is kizárólag exportra fejlesztik mint a JF-17-est.

Az állóvizet most kavarta fel egy makett, amit a gépet fejlesztő Shenyang Aircraft Corporation állított ki, a Pekingben megrendezésre kerülő 16. China Aviation Expo kiállításon. A makett a J-31 továbbfejlesztését ábrázolja, látható rajta, hogy a hátsó vezérsíkot picit áttervezték. A gyár illetékesei szerint így tovább javították a gép aerodinamikai képességeit, valamint javultak a radarelnyelő tulajdonságok is. Ezen kívül módosultak a beömlőnyílások is és felkerültek rá a J-20-nál ismerős elektrooptikai berendezések ablakai. A gyár tervei közt szerepel a most használt, orosz eredetű RD-93 hajtómű lecserélése egy továbbfejlesztett hazai WS-13-ra.

A kissé áttervezett J-31 kiállított makettja.

A kissé áttervezett J-31 kiállított makettja. ,

A típus jövőjét illetően az derült ki, hogy a gyár a következő öt évben befejezi a repülőgép berepülését, az követően pedig nekifog a nemzetközi értékesítésének. Az egyik legnagyobb adu, hogy árban versenyképes lesz sok negyedik generációs vadászgéppel, mindezt úgy, hogy a vásárló egy többfeladatú ötödik generációs vadászgépet kap majd, amely képes lesz úgy földfelszíni, vízi és légi célok leküzdésére is.

Read more at: