|

Airbus-AW döntő Dél-Koreában

Az Airbus Helicopters és az AgustaWestland jutott a dél-koreai LCH-LAH (Light Civil Helicopter – Light Armed Helicopter) tender döntőjébe.

Dél-Korea kezdésként több mint 200 darab többfeladatú könnyű helikopter beszerzését tervezi, melyek civil és katonai igényeket egyaránt ki tudnak elégíteni. A projekt fővállalkozója, a Korea Aerospace Industries (KAI) a következő időszakban választ a két döntőbe jutott vállalat közül, melyikkel lép majd partnerségre az állami igények kielégítésére. A döntés várhatóan még 2015 első negyedévében megszületik.

Az EC155 a Dolphin továbbfejlesztésével jött létre

Az EC155 a Dolphin továbbfejlesztésével jött létre ,

A két döntőbe jutott pályázó egyébként az Airbus EC155 B1 és az AgustaWestland AW169. A harmadik versenyző a Sikorsky S-76 volt, de nem jutott a döntőbe, míg a Bell végül el sem indult a versenyen.

Dél-Korea nagy mennyiségben importál amerikai haditechnikát, így elég meglepő, hogy végül két európai cég versenyez a megrendelésért. Amennyiben az ázsiai ország egyre inkább az öreg kontinens felé fordítja figyelmét, érdekes lesz látni a többi tender és a KF-X program végeredményét is.