|

Német eredetűek lesznek az Izraeli Haditengerészet új járőrhajói

Még a karácsonyi ünnepek előtt pár nappal véget ért az izraeli védelmi minisztérium egyik hosszasabb küzdelme, megköttetett a szerződés 4 OPV Németország általi szállításáról.

Az izraeliek már évek óta próbáltak dűlőre jutni a beszerzés kapcsán: az exkluzív gazdasági zónájukban található gáz- és olajmezők biztonságának szavatolása érdekében a haditengerészet már jó ideje rágta a minisztérium fülét, akik meg a német illetékeseknél kilincseltek némi kedvezményért. Amibe a németek hosszú ideig nem akartak beleegyezni – olyannyira nem, hogy Tel-Avivban már fontolóra vették az LCS program portékáit, melyek ugyan jóval drágábbak, ám a Washington által Izraelnek nyújtott katonai támogatás keretében megoldhatónak tűntek. Ezen felül folytak sikertelen tárgyalások Dél-Koreával is, de végül azt a megoldást választották Izraelben, hogy nemzetközi tendert írtak ki a járőrhajók beszerzésére.

Erre legalább 7, nagyobbrészt európai hajógyár készült ráugrani, ám erre már a németek is léptek és az idei év októberében beleegyeztek abban, hogy hajlandóak kedvezményt biztosítani abban az esetben, ha Izrael német hajógyártól rendeli meg az új járőrhajóit. Ezt követően az izraeli védelmi minisztérium gyorsan le is fújta a tendert azzal a megkötéssel, hogy a Németországgal folytatott újabb körös egyeztetések sikertelensége esetén legkésőbb 2015 végéig újra meghirdetik azt.

Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök egy december 25-i beszédében bejelentette, hogy pár nappal korábban megszületett a szerződés Németország és Izrael között az izraeli haderő szempontjából igen fontos beszerzésről, illetve köszönetét fejezte ki Angela Merkel kancellár asszonynak az Izrael biztonsága melletti elkötelezettsége miatt.

A beszerzés kapcsán elvileg 4 korvettel gazdagodik majd az Izraeli Haditengerészet – hogy a ThyssenKrupp Marine Systems égisze alá tartozó Blohm + Voss hajógyár MEKO hajócsaládjának melyik tagjával az egyelőre nem teljesen egyértelmű, de elvileg a legkisebb OPV-jük, a MEKO 80 a szerződés tárgya. Hogy ehhez Németország mekkora támogatást ad, arról egyelőre szintén nem nyilatkoztak a felek – egy még októberi izraeli lapértesülés szerint Berlin 300 millió Eurónyi kedvezményre bólintott rá.

A MEKO család korvett vonalának legkisebb tagja az 1500 tonna vízkiszorítású MEKO 80 OPV | Forrás: ThyssenKrupp Marine

A MEKO család korvett vonalának legkisebb tagja az 1500 tonna vízkiszorítású MEKO 80 OPV | Forrás: ThyssenKrupp Marine ,