|

HTKA Hírhalom 2014. 39. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 39. hét

Hamarosan sor kerülhet a dél-afrikai Denel Dynamics által fejlesztett Marlin légvédelmi rakéta első indítási tesztjére. Az elméletileg 100 km-es hatótávolságú fegyver első indítására az Overberg lőtéren kerül majd sor, Afrika déli csücskében, mely során a ballisztikai tulajdonságait vizsgálják. A második fázisban kerül sor az irányított tesztekre, majd a végső fázisban ellenőrzik a rakéta önirányító rendszerének működését. A radaros önirányítású fegyvert úgy tervezték, hogy szárazföldi, vízi és légi platformról is indítható legyen, azaz figyelembe vették a légvédelmi és légiharc rakéták különböző követelményrendszerét. A fegyver több részegysége is azonos a szintén Denel által gyártott A-Darter kis hatótávolságú légiharc rakétáéval.

Denel-Marlin

A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség szeptember 17-én értesítette a Kongresszust egy 180 millió dolláros haditechnikai üzletről Libanonnal. A közel-keleti állam 18 Huey II helikoptert szerezne be a hozzájuk tartozó kiszolgáló eszközökkel, pótalkatrészekkel, technikai dokumentációkkal és logisztikai támogatással, 180 milli dollár értékben.

Az Amerikai Légierő egy érdekes fejlesztésre bízta meg a CyPhy Works vállalatot: egy kisméretű UAV-t szeretnének viszontlátni, mely a kutató mentő feladatokban nyújthat hasznos segítséget.

A Northrop Grumman beszállna az Egyesült Királyság FCAS (Future Combat Air System) programjába. A 2011-ben indított kezdeményezés célja felmérni a jövőbeli pilóta nélküli harci gépekkel szemben támasztott követelményrendszert, ebben szeretne szerepet vállalni az amerikai vállalat. Tapasztalatukkal, melyet ez X-47B-vel szereztek, 4 kulcsterületet neveztek meg, mely meghatározza egy pilóta nélküli harci gép koncepcióját: hatótávolság, őrjáratozási idő, túlélőképesség és fegyverterhelhetőség. Ezek megfelelő összeházasítása a cél egy új típus kifejlesztésénél, és arra próbálják rávenni a Brit Védelmi Minisztérium illetékeseit, hogy ezeket a területeket az X-47B-vel értékeivel hasonló kategóriába sorolja. Mindezek ellenére a Northrop nem az X-47B megvételét szeretné elérni – hiszen az maga is csak egy technológiai demonstrátor – csupán azt, hogy az FCAS program követelményrendszerét az említett 4 terület szerint állítsák fel.

Fotó: US Navy

Fotó: US Navy ,

A sikeres üzemi próbákat követően a Brazil Hadsereg jóváhagyta az AS365K Panther helikopterek sorozatos átalakítását. A márciusban átadott két K2 szintre modernizált forgószárnyas 200 órát töltött a levegőben, megjárva 12 brazíliai várost 150 szimulált küldetés során, 98%-os bevethetőséget generálva.
Az átalakítást kivitelező Helibras vállalat 34 további példányt módosíthat, 2015-ben 4, míg onnantól kezdve évi 6 példány modifikálására van kaptak szerződést, így a teljes program 2021-ig elhúzódik. A modernizált példányok erősebb Turbomeca Arriel 2C2 hajtóművet, „üveg pilótafülkét”, 4 tengely körüli irányításra képes robotpilótát és új farokrotort kapnak. A szerződés 148 millió dollárt hoz a Helibras számlájára, valamint 25 évvel kitolja a Pantherek élettartamát.

Brazil AS365K2 Panther | Fotó: Helibras

Brazil AS365K2 Panther | Fotó: Helibras ,

Izrael Gázai övezetben végrehajtott offenzívája során a földön harcoló alakulatok egy új „mankót” kaptak feladatuk megkönnyítése érdekében. Az Izraeli Légierő az 50 napos beavatkozás során rekordidő alatt juttatta célba az egy tonnás bombákat, nagyságrendekkel pontosabban az eddigieknél, így biztosítva közeli légi támogatást a harcoló csapatoknak. Minden földi brigád kapott a egy kijelölt F-16-ost, melynek feladata a precíziós csapásmérés volt a saját erőktől alig 300-350 méterre. Az Izraeli Légierő ezelőtt mindig 1000 méterben szabta meg a merev szárnyú gépeknek a saját csapatoktól való legközelebbi támadás távolságát, így az offenzíva során sikerült megháromszorozni az eddigi pontosságot. Az eredmény: a Protective Edge lett az első hadművelet az Izrael Légierő történelmében, melynek során a vadászbombázók rendszeresen közeli légi támogatást nyújtottak a harcoló alakulatoknak.

F-16I Soufa

Egy partra mosott repülőeszköz maradványait fedezte fel a Szomáliai Parti Őrség az ország észak-nyugati részében, 50 km-re nyugatra Berbera városától. A legvalószínűbb lehetőség, hogy a roncs az Amerikai Tengerészgyalogság CH-53E Super Stalion helikopterének farokrésze és külső üzemanyagtartályai. A forgószárnyas szeptember 1-én szenvedett balesetet a Perzsa-öbölben, miközben az Amerikai Haditengerészet egyik hajójára próbált leszállni. A fedélzetén tartózkodó 17 tengerészgyalogost és 8 tengerészt kimentették, néhányuk kisebb sérüléseket szenvedett. A roncsokat a parti őrség a védelme alá helyezte.

Újabb C-130-ast adott át az Afgán Légierőnek az USAF. Az Afgán Haderő újjáélesztésének keretében 4 Hercules átadásában állapodtak meg a felek, hogy kiegészítsék a G.222-eseket. A most átadott példány a harmadik volt, az év vége előtt még az utolsót is átvehetik.

A szállítókapacitása mellett szeptemberben a csapásmérő ereje is nőtt kismértékben az Afgán Légierőnek, miután átvehették első A-29 Super Tucano gépüket. A típust támogató feladatok kivitelezésére szerezték be Brazíliából, a 20 megrendelt példányhoz 30 pilóta és 90 műszaki kapja meg a képesítést.

A harmadikként átadott afgán C-130 | Fotó: www.khaama.com

A harmadikként átadott afgán C-130 | Fotó: www.khaama.com ,

Hamarosan megkezdődhet az F-35C első hajófedélzeti próbája. A tervek szerint az első két példány, mely hajó fedélzetére költözhet egy rövidebb időre, novemberben települne az államok nyugati partjainál hajózó USS Nimitz repülőgép hordozóra. Egyelőre kérdőjelet képez, hogy mindkét vadászbombázó aktívan részt vesz e majd a repülésekben, vagy az egyik, nevezetesen a CF-5-ös példány csak a logisztikai és mozgatási tesztekben vesz részt, a legvalószínűbb azonban hogy mindkét példány végez majd repüléseket katapultos indítással és drótköteles megállással.

CF-6 a szűzrepülésén | Fotó: Lockheed Martin

CF-6 a szűzrepülésén | Fotó: Lockheed Martin ,

Az iráni szakemberek első alkalommal nagyjavították az ország légierejének Szu-24 vadászbombázóit. Irán dél-nyugati felében elterülő Shiraz városában található a Shahid Doran légibázis, melynek üzemeiben került sor a nagy jelentőségű munkára. Az első példány felújítása 35 000 munkaórát vett igénybe, a tesztrepülési sorozat sikeres végrehajtása után pedig visszatérhetett üzemeltetőihez.

Szuhoj Szu-24MK - IRIAF