|

Itt az új Patria AMV

AMV(XP) lesz a neve a Patria új 8×8 kerékképletű páncélozott járművének, amely továbbviszi az AMV (Armored Modular Vehicle – páncélozott moduláris jármű) által 30 éve lefektetett alapokat.

Patria AMV(XP) | Forrás: Patria

Patria AMV(XP) | Forrás: Patria ,

Az újdonság a 2013-as DSEI kiállításon debütált és az XP az „Extra Payload, Extra Performance, Extra Protection” szlogent jelöli, mely egyben utal is arra, hogy a jármű milyen aspektusait fejlesztették leginkább. Az rakomány-teljesítmény-védelem hármasából az első kettőért egy 450 kilowattos motor felel, amelynek generátorának kapacitásait hozzáigazították a jövő katonáinak, illetve a C4I-rendszerek energiaigényéhez.

Ilyen, amikor satut nyomnak egy Patria-n | Forrás: Patria

Ilyen, amikor satut nyomnak egy Patria-n | Forrás: Patria ,

Manapság a katonai járművek megfelelő védelmét – a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldást követeve – alapvetően kiegészítő páncélzattal oldják meg, amelynek viszont jelentős súlynövekedéssel járhat, egy bizonyos védelmi szint eléréséhez akár a jármű eredeti súlyának 60-70%-át is rá kell pakolni pótpáncél képében. A problémák is általában itt szoktak jelentkezni, ugyanis a terveket akár évtizedekkel ezelőtt véres verítékkel megalkotó mérnökök eredetileg nem ekkora terhelésre számolták a jármű meghajtórendszerének a teljesítményét, amely – ugyan némi fejlesztéssel a háta mögött, de akár még így is – keservesen viszi magával a pótpáncéllal kombinált hasznos teher súlyát. Erre jelenthet megoldást – főleg a korábbi (márkahű) AMV-vásárlók körében – az AMV(XP), amellyel a 21. század kihívásaihoz igazították az AMV-család bázisát jelentő alapjármű képességeit. Persze a teljesítmény és védelmi képességek fejlesztése mellett más dolgokhoz is hozzányúltak a finn mérnökök, így például javult a belső tér ergonómiája, illetve az AMV(XP) kétéltű képességét is optimalizálták, csak hogy a nagyobb változtatások közül említsünk néhányat.

https://www.youtube.com/watch?v=w21xtJN-MAI