|

Patria AMV

A finn Patria csoport nem épp ma kezdett el haditechnikával foglalkozni. A páncélozott katonai járművek terén komoly sikerre tett szert az 1984-ben bemutatott AX járműcsalád. Több mint 1200 darabot gyártottak le a ezen sokoldalúan használható járműből. Az utód a 21. század első éveiben érkezett meg. Mondhatni a finn mérnökök beleadtak apait-anyait, újból egy rendkívül sikeres konstrukciót alkotva. Az első prototípus 2001-es bemutatása óta 2006 nyaráig már 912 egységre érkezett rendelés.

A koncepció

Ha tudjuk mit rövidít az AMV mozaikszó, már tudjuk is mi volt az egyik legfontosabb tervezési elv.
Nos az AMV annyit tesz, mint [i]Armored Modular Vehicle[/i], azaz Moduláris Páncélozott Jármű. A moduláris szerkezet végett a járműcsalád tagjai számos feladat elvégzésére alkalmasak. Alapvetően 3 kategóriába sorolhatóak a család tagjai:

  • alapváltozat: itt elsősorban a csapatszállító, lövészpáncélos, AMOS, parancsnoki, mentő változatokra kell gondolni
  • rendszerplatform: nagyméretű hátulsó szekció, mely lehetővé teszi a járműben történő munkavégzést. Azaz például C3i (Command, Control, Communication and Infomation, vagyis parancsnoki/vezetési pont) szerep, mobil tábori kórház vagy műhelyegység
  • nehézfegyverzetű változatok: a 90 és 105 mm-es lövegek illetve a 120mm-es AMOS torony hordozására optimalizált verziók

Értelemszerűen a család tagjai egy közös platformra építkeznek, melyekre a feladatkörnek megfelelő modulok, tornyok kerülnek fel. A finnek igyekeztek e lehető legbiztosabbra menni, ezért ahol csak lehetett már kipróbált és bevált elemek kerültek felhasználásra.

Alapvetően egy 8×8-as kerékképletű szerkezetről van szó, ám létezik egy kisebb kapacitású, ám mozgékonyabb, éppen ezért elsősorban felderítő szerepkörre szánt 6×6-os kialakítású változat is.
A járműcsalád tagjainak súlya 13-26 tonna között váltakozik.

Patria1 Patria2

Fegyverzet

Az igényekhez történő maximálisan igazodás végett a 7,62 mm-es géppuskán át a 105 mm-es lövegig illetve az AMOS 120 mm-es iker gránátvetőn át meglehetősen széles skálán mozoghat az offenzív felszerelés.

AMOS – Advanced Mortar System

Az AMV offenzív eszköztárának egy érdekes darabja a finn-svéd koprodukcióban kifejlesztett 120 mm-es ikercsövű rendszer. A finnek ezt egyelőre kizárólag az AMV-n alkalmazzák. A finn részröl fél-automata rendszerként implementált ikercsöves gránátvető indirekt és direkt tűzre egyaránt alkalmas. A jármű megállása után mindössze 10 másodpercre van szükség a tüzelés megkezdéséhez (A hatásfok rovására természetesen használható menet közben is. Bár inkább a hit and run, azaz az egy célzott sorozat, majd a bemérés elött gyors odébállás egy újabb sorozathoz a megfelelő taktika ehhez az eszközhöz.)

Az AMOS egyik nagy ereje a nagy tűzgyorsaság, ami optimális esetben akár percenkénti 8-10 lövedék útnak indítását is elérheti. Zárójelben megjegyzendő, hogy a Patria nemrég mutatta be a saját fejlesztésű 1 csöves változatát, mely a NEMO (NEw MOrtar) nevet kapta.

Lengyel AMV 30mm-es Oto Melara Hitfist löveggel A finn védelmi erők egyik AMV-je AMOS toronnyal

Önvédelem

A jármű páncélzata a megrendelő ígényeinek megfelelően modulárisan építhető ki egészen addig a szintig, hogy az megbírkózzon a 30 mm-es péncéltörő (APFSDS) lövedékekkel. Aknavédelme sem rossz, hiszen 10 kg TNT felfogására képes.

Teljesítmény

Hajtómű, felfüggesztés

A járművek meghajtásáról egy 360 kW-os, cirka 2000 Nm nyomatékkal bíró DI 12 Scania diesel erőforrás gondoskodik. Közúton ez 100+ km/h sebesség elérésére teszi képessé a járművet. A hajtómű a vevő logisztikai igényeihez alkalmazkodva lehet egyéb gyártmányú is. A motor erejét egy 8 sebességes (7 előre, 1 hátra) automata váltórendszer viszi át a tengelyekre.

Összkerékhajtás, állítható hasmagasság, valamint a a jármű súlyához könnyen és gyorsan beállítható, független felfüggesztés emelítendő még meg mint lényegesebb ismertető elem. Egy tankolással optimális esetben 800 km-es távolság gyűrhető le.

Manőverező ill terepező képesség

A maximálisan 60%-os emelkedővel és 30%-os dőléssel megbírkózó AMV gázlómélysége 1,52 méter. Az akadályokat tekintve maximálisan 0.7 m magasságon illetve cirka 2 méter széles árkon képes átverekedni magát.

Ahogy az elvárható a víztől sem ilyed meg. 2 propellere segítésével 6-10 km/h sebességgel tud átevickélni egyik partról a másikra. Azzal a megkötéssel, hogy ez esetben a maximális harci súlya 22 tonna lehet.

<img src="https://htka.hu/wp-content/uploads/2007/11/Patria5.jpg" alt="Anakonda fedőnevű összhaderőnemi hadgyakorlat keretén belül.
A kép nagyítható” title=”Patria5″ width=”584″ height=”155″ class=”aligncenter size-full wp-image-4377″ />

Belső tér, ergonómia

Az AMV belső terét nem igazán érheti panasz: bőséges és ergonómikus hely fogadja a katonákat. A piacon jelenleg elérhető konkurensek között talán a finneké a legjobb jelenleg.

Patria8

Alkalmazók

  • Finnország: 62db csapatszállító 12,7 mm-es géppuskával, 24 db AMOS-al szerelt AMV
  • Lengyelország: 690 AMV többféle kiépítésben
    313 lövészpáncélos 30mm-es Oto Melara Hitfist 30P löveggel
    87 egység távirányítású 12,7mm-es géppuskát magába foglaló PML 127 OWS toronnyal
    118 C3i feladatkörű jármű
    32 db 6×6-os kerékképklető felderítő, stb.

    A lengyel rendelés gyértása 2004-ben vette kezdetét, 2013-as határidővel. Lengyelország várhatóan 2007-ben küld Afganisztába ilyen gépeket.

  • Szlovénia: Délnyugati szomszédunk 2006 nyarán döntött 136 AMV vásárlása mellett, 2007-2011 szállítási határidővel
Patria6 Patria7

Adatlap

Megnevezés: AMV – Armored Modular Vehicle
Gyártó: Patria Vehicles, Finnország

Méretek, tömeg

Magasság (a váz tetejéig): 2,3 m
Hossz: 7,7 m
Szélesség: 2,8 m
Nyomtáv: 2,5 m
Tömeg: 16 – 26 t

Teljesítmény

Hajtómű: 360 kW, 2000 Nm
Váltómű: 8 sebességes automata (7+1)
Sebesség közúton: 100+ km/h
Sebesség vízben (tömeg < 22 t): 6 – 10 km/h
Emelkedő, dőlés: 60% ill. 30%
Gázlómélyság, akadály, árok: 1,5 m, 0,7 m, 2 m
Hatótávolság: 800 km

Védelem, páncélzat

modulárisan, egészen a 30 mm-es páncéltörő lövedékek kivédéséig
aknavédelem: 10 kg TNT

Fegyverzet

7,62 – 105 mm, 120 mm AMOS

Kapcsolódó médiaanyagok

Patria „promóciós” videó #1 (Hoszabb változat)
Patria „promóciós” videó #2 (Rövidített változat)
Patria „promóciós” videó #3 (dél-afrikai teszt)
Patria „promóciós” videó #4 (Tüzelés folyón átkelés közben)