|

Fokozódó izraeli tengeralattjáró aktivitás

Az Izraeli Haditengerészet részéről névtelenül nyilatkozó, magas rangúnak megnevezett forrás szerint 2013 folyamán jelentősen növekedett az izraeli tengeralattjárók útjai között azok aránya, melyek nem pusztán kiképzési célzatúak voltak, hanem valamilyen tényleges feladat ellátására irányultak. A névtelen forrás elmondása szerint a tavalyi évben ez konkrétan 58 százalék volt szemben a 2012-es év 36 százalékával.

A Times of Israel anonim forrása szintén kitért arra, hogy az izraeli tengeralattjárók 2013 folyamán 54 különleges feladatot hajtottak végre, mely szintén jelentős emelkedés a korábbi évek mutatóihoz képest. Hogy konkrétan milyen feladatokról is volt szó, arról nem meglepő módon nem született nyilatkozat, a forrás azonban annyit elárult, hogy ezen feladatok részeként tengeralattjáróik éppúgy felkeresték a libanoni partokat, ahogy több hetes utakkal több ezer kilométerre távolodtak el az izraeli vizektől.

INS Dolphin

A hajóosztály névadója, 2010 áprilisában lencsevégre kapva shlomiliss,

Nyilván nem kell azt sem részletezni, hogy a szíriai események miatt a szíriaiak haditengerészetét is szemmel tartották a német eredetű izraeli Dolphin-osztályú tengeralattjárók. Nem friss hír, de a Latakia kikötőjében tavaly nyáron történt nagy erejű robbanást is az izraeli tengeralattjárókhoz kötik – persze nem hivatalosan, hiszen Izrael nem vállalta magára az eseményt, melyben a vélemények szerint P-800 Jahont robotrepülőgépeket rejtő raktárépületet iktattak ki.

Hosszabb útjaikon vélhetően Irán és Afrika szarva közti hajómozgásokat tartották szemmel.

Dolphin-class submarine