|

Indonéz tengeralattjáró gondok

Indonézia tengeralattjáró flottájának bővítésével nem igen foglalkoztunk azóta, hogy Dél-Korea a tender újraindítása után 2011 decemberére újból kiütötte riválisait. A 2011 végén 1,1 milliárd dolláros cédulával felaggatott, némiképp továbbfejlesztett, 3db Chang Bogo, azaz dél-koreai építésű Type 209/1200 ára 2012-ben 1,4 milliárdra emelkedett, de most persze nem ez a hír, hanem hogy a program a megrendelő miatt késésben van.

Mint azt anno írtuk is a leszállítandó 3 tengeralattjáró közül csak kettő épül majd Dél-Koreában, a harmadik egységet az indonéz PT PAL hajógyár építi majd meg. Ezen képesség megteremtésének határideje eredetileg 2014 novemberében lett meg megjelölve, ám ez jelenleg több okból sem tűnik tarthatónak: a hajógyár sincs még infrastrukturálisan felkészülve és kellő mennyiségű szakképzett munkaerő sem áll rendelkezésre a dél-koreai „tanulmányútra”.

A friss hírek szerint az indonéz illetékesek a 2014-es költségvetésből 250 millió dollárt sajtoltak ki a program számára, amiből 150 millió megy hajógyári fejlesztésekre, 30 millió konzultációs díjakra, 70 millió pedig a szakember állományra jut. Utóbbiakból egyébként az információk szerint 206 főt kellene a Daewoo-hoz kiküldeni az első két tengeralattjáró munkálataiba történő bekapcsolódáshoz, ám mostanáig mindössze 13 főt sikerült Dél-Koreába küldeni.

ROK Navy - Lee Eokgi

A Daewoo által megépített 8. Type 209/1200-as, az osztályában utolsóként, 2001-ben hadrendbe állt Lee Eokgi a 2010-es RIMPAC-en. Dél-Korea ma már persze Type 214-eseket épít magának. | Fotó: Scott Taylor, U.S. Navy ,

A fentiek következményeként nem meglepő módon néminemű csúszás lesz tapasztalható a szállítási időpontokban is, lévén a három tengeralattjáró eredeti 2015-2016 közti leszállítása így nem lehetséges. Az első két tengeralattjáró relatíve keveset késik majd, hiszen azok építéséhez az indonézek csak kisebb mértékben járulnak hozzá, így a jelenlegi ütemterv szerint a koreaiak 2017-re elkészülnek velük, ám az indonéz gyártású tengeralattjáróra még várni kell legalább fél évtizedet, annak átadási időpontja jelenleg ugyanis 2019-2020 közé esik. Már ha addig nem jön közbe semmilyen probléma és az indonéz hajógyár megfelelő minőségben lesz képes abszolválni a rá váró nem kis feladatot.

Az egyik indonéz Type-209/1300-as, a KRI Nanggala egy amerikai vadász atom-tengeralattjáró társaságában. A KRI Nanggala felújítását, modernizálását 2012 nyarán fejezte be a Daewoo. | Fotó: U.S. Navy

Az egyik indonéz Type-209/1300-as, a KRI Nanggala egy amerikai vadász atom-tengeralattjáró társaságában. A KRI Nanggala felújítását, modernizálását 2012 nyarán fejezte be a Daewoo. | Fotó: U.S. Navy ,