A BAE Systems által a brit Védelmi Minisztérium megrendelésére, annak finanszírozásában fejlesztett UCAV technológiai demonstrátor, a Taranis kapcsán eddig kizárólag ködösítő, konkrétumokat nélkülöző hírek láttak napvilágot. Annyi bizonyos volt, hogy a pilóta nélküli harci repülőgép létezik, elkészült, 2013-ban pedig elkezdték berepülési programját, azonban ezt végig kiemelten titkos projektként kezelték, így egy-két kivételtől eltekintve, semmit nem tudhattunk a program állásáról. Most viszont megtört a csend, és a BAE Systems egy sor fontos adatot és információt árult el a nyilvánosságnak a UCAV-ről, melynek nem kisebb feladata van, mint a brit (és tán az európai) harcirepülőgép-gyártás jövőjének megalapozása.

A brit Királyi Mérnöki Akadémia február 5-én jelentette be Londonban, hogy a Taranis berepülési programjának első fázisa lezárult. Utóbbi az első repüléssel 2013. augusztus 10-én vette kezdetét – tehát a korábbi hírekkel ellentétben nem tavasszal, hanem csak nyáron – , a most megjelent hírek szerint egy ismeretlen, zárt tesztközpont légterében. Ez minden bizonnyal a a dél-ausztráliai Woomera volt, melyet rendszeresen használ a BAE Systems, illetve erre vonatkozóan már több utalás látott napvilágot a közelmúltban a cég részéről. Az első repülés 15 percig tartott és minden gond nélkül zajlott, amit Bob Fraser tesztpilóta (ő irányította a földi központból a UCAV-et) is megerősített.

A villámlás kelta istenéről elnevezett technológiai demonstrátorral azóta több tesztrepülést is végrehajtott a BAE, melyek eredményességét nem részletezték túl bőbeszédűen, ám annyit elárultak, hogy komolyabb probléma nem volt a géppel. A repülések maximum egy órás időtartamúak voltak, a Taranist többféle sebesség- és magasság-tartományban kipróbálták, változó időjárási körülmények között. Fraser egyébként nem árulhatott el egészen pontos részleteket a Taranis kapcsán szerzett tapasztalatairól, de annyit azért megtudhatott tőle a nagyérdemű, hogy az új brit UCAV „kétszer olyan gyors”, mint bármely, jelenleg rendszerben álló pilóta nélküli légi jármű, repülési jellemzőiről pedig szintén dicsérően szólt.

Az Akadémián tartott sajtóértekezlet és a BAE Systems, illetve a fejlesztést segítő többi vállalat (Qinetiq, GE Aviation, Rolls-Royce, DE&S – utóbbi a Defence Equipment and Support rövidítése, és az állami szférát képviseli a programban) korábbi nyilatkozataiból annyi derült még ki, hogy a Taranis alapjain kifejleszteni szándékozott UCAV 2030 előtt nem fog szolgálatba állni, és akkor is főként az ember vezette vadászbombázók kiegészítőjeként funkcionál majd. Feladata elsődlegesen a csapásmérés lesz, de képesnek kell lennie a célok felderítésére, hírszerzésre, célmegjelölésre is. Alkalmas lesz továbbá légi-utántöltésre, sebességét tekintve pedig át kell lépnie a Mach 1-et.

A Taranis fejlesztéséről 2006-ban döntött a brit védelmi tárca, a kész járművet pedig 2010-ben mutatták be a nyilvánosságnak. A csupaszárny kialakítású UCAV eddig 185 millió fontba került, fejlesztésén pedig csak limitált számú mérnök dolgozhatott, a teljes programhoz pedig még kevesebbeknek van teljes hozzáférésük, általában több apró részfeladatot adnak ki a társcégeknek és a BAE részlegeinek, amiket egy szűk kör foglal egybe, elősegítendő, hogy minél kevesebb titkos információ szivárogjon ki.

További képek a Taranisról: