|

Újabb F-16 megrendelés a Közel-Keletről

Még egy év sem telt el azóta, hogy az Arab-öböl országainak milliárd dolláros nagyságrendű megrendeléséről írtunk volna, az Egyesült Arab Emírségek újabb igényt nyújtott be, jelen esetben Lockheed Martin F-16 Block 61 szériájú Sólymok és a hozzájuk tartozó felszerelésekre szándékoznak forrást biztosítani.

Noha az interneten nincs olyan információ, amelyet nem lehetne megtalálni, a Flightglobal weboldal is csak „titokzatos” jelzővel illeti eme variánst, ugyanis konkrét adat nem került napvilágra, hogy az egyébként is potens Block 60-hoz képest milyen fejlesztések lesznek az újabb vadászrepülőgépben.

Visszakanyarodva a hír témájához, a DSCA (Defense Security Cooperation Agency – Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség) január 23-án értesítette a Kongresszus illetékeseit, hogy 270 millió dollár értékben újabb eszközökre tarthat igényt a fent említett nemzet a FMS (Foreign Military Sales) program keretében.

Jelen helyzetben egyelőre puhatolózásról beszélhetünk, mivel a szándék egyben a már rendszeresített Block 60 példányok modernizálására is vonatkozik, így egyelőre a végösszeg erősen becsült adat. A 30 darabos géppark bővítésen felül a következőket kívánják megvásárolni: 40 M61A gépágyú és ugyancsak 40 beépíthető GPS, barát-ellenség felismerő rendszer, bevetéstervező számítógépek és éjjellátó készülékek, rakéta „csalik” és radarzavaró kazetták, plusz fegyverintegráció és tartalék alkatrészek, valamint a kiképzés mellett a szükséges dokumentáció biztosítása.

Attól nem kell tartania az Amerika-barát nemzetnek, hogy kérelme süket fülekre találna, ugyanis a DSCA honlapján közölt bejelentés szerint az amerikai külpolitikai érdekek összhangban vannak a közel-keleti ország haderejének erősítésével, hogy a „jövőbeni fenyegetésekre” megfelelő módon tudjon reagálni és ebben nyilván segítséget fog nyújtani az Al Dhafra légibázison települő amerikai 380. expedíciós repülőcsoport (s a repülőtéren a Francia Légierő gépei is vigyázzák a békét).

A Block 60 verziószámú F-16 még jó ideig a légi harcászat meghatározó „játékosa” lehet, melyről nemes egyszerűséggel úgy tartják, hogy modernebbek a gyártó országában üzemelő gépparknál is. Az UAE kérésére az F-16C/D Block 50/52 vadászbombázókat olyan kiegészítőkkel látták el, mint az illeszkedő póttartály (2045 liter plusz kerozin), Northrop Grumman AN/APG-80 AESA radar, General Electric F110-GE-132 hajtómű (144kN tolóerővel), megkapta a szintén Northrop Grumman által fejlesztett Falcon Edge névre hallgató integrált elektronikai ellentevékenységet végző rendszert és az AN/ALQ-165 zavaróberendezést. Fegyverintegráció tekintetében a Block 50/52 egyébként sem szegényes palettáján felül az AIM-132 ASRAAM közeli légiharc-rakétát és a Boeing által fejlesztett AGM-84E SLAM, földfelszíni célpontok pusztítására szolgáló „cirkálórakéta” alkalmazhatóságát is lehetővé tették. Az adatkapcsolatot biztosító eszközt száloptikai megoldásra cserélték, mely a MIL-STD-1773 nevet viseli. Az anno 3 milliárd dollárt kóstáló projektet az arab ország finanszírozta, előjogot szerezve arra, hogy a későbbi eladásokból részesedésre tegyen szert.