|

Kihajózás előtt India első saját atom-tengeralattjárója – 2. rész

India saját fejlesztésű, kisméretű SSBN-je, az Arihant-osztály névadó tagjáról legutóbb 2012 nyarán jelentkeztünk hírekkel. Akkor ugye úgy volt, hogy India saját fejlesztésű, ballisztikus rakéta hordozó atom-tengeralattjárója akár már pár hónapon belül megkezdheti tengeri tesztjeit. Nos, ez nem így alakult, ám a friss hírek szerint úgy tűnik, hogy az aktuálisan február-március környékére megjelölt tengeri tesztek elkezdése előtt talán már nem lesz akadály.

Azon információ, hogy márciusban megkezdődnek a tengeri tesztek igazából annyira nem is új hír, hiszen már jó egy hónappal ezelőtt is lehetett olvasni róla, ám most az időpont közeledtével újból hangoztatásra került egy, a DRDO igazgatójával készített interjúban. Az indiai katonai fejlesztéseket koordináló hivatal vezetője elmondta, hogy az INS Arihant már túl van az összes, kikötőben elvégezendő teszten és a 2013 augusztusában kritikus állapotúvá vált reaktorának fokozatos felfuttatása kapcsán is hamarosan elérik a 100 százalékos szintet.

A 83 MW teljesítményű nyomottvizes reaktor előkészítésének befejeződésével megkezdődhetnek a nyílt vízi tesztek, melynek természetesen részét fogja képezni az Arihant-osztálynak a K-4-es rakéta érkeztéig átmeneti fegyverzetét jelentő, nem túl acélos hatótávolsággal bíró K-15 Sagarika SLBM tesztelése is.

Az Arihant-osztály kialakítását szemléltető ábra

Arihant-osztály – baby boomer ,