Az indiai „baby boomer” legutóbb az idén tavasszal szerepelt híreink között – az oroszoktól áprilisban átvett Akula kapcsán kitértünk India saját fejlesztésű, kisméretű nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárójára is. Lévén az illetékesek akkor úgy vélekedtek, hogy akár már pár hónapon belül hadrendbe állhat.
Az 1988-1991 között bérelt szovjet, Charlie I-osztályú SSGN-re alapozó osztályból 4 egységet rendeltek, melyek közül az első az INS Arihant nevet kapta. A hadrendbe állításhoz közelgő SSBN ugyanakkor még nem rendelkezik végleges rakétafegyverzetével, a K-4 jelölésű SLBM-el, csak egy öszvér megoldással, amit az áprilisi hír Arihantos felében részleteztünk is.
Nemrégiben újfent hír érkezett, ami mondjuk úgy akkora, mint SSBN kategóriában az Arihant: apró. Szóval egy flottafejlesztéssel kapcsolatos sajtótájékoztató kapcsán az Indiai Haditengerészet parancsnoka egyrészt kitért arra, hogy indiai hajógyárakban jelenleg 43 hadihajó áll építés alatt, továbbá az is kiderült, hogy az Arihant hadrendbe állításának előkészítése jó úton halad, reményeik szerint az elkövetkező hónapokban megkezdődhetnek a tengeri tesztek.
Ami persze igencsak kétségessé teszi azon tavaszi terveket, hogy az első indiai SSBN még az év vége előtt hadrendbe állhat. Továbbá azt sugallja, hogy tavasz óta ilyen-olyan okokból megcsúszhatott a program – vagy az indiaik szimplán rugalmasan értelmezik a „néhány hónapon belül” időtartamot.

Arihant-osztály – baby boomer ,