|

Mi lesz az MRAP-ekkel?

A 2007 elején útnak indított, majd 2012 őszén lezárt MRAP program keretén belül több mint 25 000 aknatámadás ellen védett jármű (MRAP) gördült le a programban szerződéseket begyűjtő vállalatok gyártósorairól. Ez az iraki háború lezárultával, valamint az afganisztáni jelenlét leépítése kapcsán persze igen komoly fejtörést okoz az illetékeseknek, lévén meglehetősen célspecifikus járgányokról lévén szó, békeidőben nem igazán található számukra feladat. Ilyen irdatlan mennyiségűnek semmiképpen sem.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy bár egy jó részüktől megpróbálnak megszabadulni – legrosszabb esetben ócskavasként – ezen behemótok egy jelentős része még így is megtartásra kerül. „Csak jó lesz az majd még valamikor” jeligével. Mivel a közelmúltban napvilágot látott némi friss számadat, illetve mert korábban nem is igen foglalkoztunk híreink között ezen kérdéssel, most röviden összegeznénk, hogy az amerikai illetékesek jelenleg hogyan is számolnak az MRAP program szülötteivel.

Az információk szerint az alábbi adatok még képlékenyek, de jelenleg az az álláspont, hogy 8 585 MRAP lenne megtartva – nagyobb részben lekonzervált állapotban a világ több pontján szétszórva. A jelenlegi tényállás szerint felújítás után 5 036 MRAP kerülne tárolásra, 1 073 töltene be kiképzési célokat, míg a maradék kerülne az aktív alakulatokhoz.

Legnagyobb mennyiségben az afganisztáni terepviszonyokhoz igazodás szülte Oshkosh M-ATV maradna az arzenálban: a 2009 óta legyártott 8 700 M-ATV-ből 5 651 maradna az amerikai állományban. Ezt a mennyiséget 2 622 MaxxPro és 301 mentő változatú MaxxPro egészítené ki.

M-ATV és HMMWV

‘Szevasz öcsi!’ Az üresen mintegy 11 tonnás Oshkosh M-ATV egy igen könnyű MRAP-nek tekinthető, ám persze ettől még például a felpáncélozott HMMWV változatok sincsenek köszönőviszonyban vele – sem tömeg, sem pedig védelem tekintetében. | Forrás ,

Felmerülhet a kérdés, hogy ennek milyen költségvonzata lesz. Nos a hadsereg számításai szerint a nagyobbrészt Texasban és Olaszországban elvégezendő munkálatok járművenként 87 000 – 150 000 dollárba kerülnek majd. A teljes program kapcsán 1,7 milliárd dollár kürüli összegről lehet olvasni jelenleg, melyből a 2014-es évben 321 millió áll már rendelkezésre.

Fotó: Nagy Lajos (MTI)

Fotó: Nagy Lajos (MTI) ,

A U.S. Army részére elspájzolt gépeken felül fennmaradó járműparkból egyéb kormányzati szervek mazsolázhatnának majd, illetve természetesen a baráti országoknak történő értékesítés is játszik. Ettől függetlenül vélhetően jelentős mennyiségű MRAP demilitarizálás után a kohóban végzi majd.

A több szövetségesénél is megtalálható Cougar-ral például elvileg nem számol az Army. | Fotó: lengyel védelmi minisztérium

A több szövetségesénél is megtalálható Cougar-ral például elvileg nem számol az Army. | Fotó: lengyel védelmi minisztérium ,

Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a költségek miatt MRAP-ek is szerepelnek azon felszerelések listáján, amik sohasem hagyják el Afganisztánt, hanem helyben semmisítik / értékesítik ócskavasként őket. No persze amíg lehet, addig nem szedik elő a lángvágókat, hiszen ócskavasként értékesítés mégiscsak a legrosszabb opció.

A Defense News egy december elejei értesülése szerint az amerikaiak az említett dátumig 2 000 MRAP-et kínáltak fel eladásra azzal a megkötéssel, hogy a vevő szépen kicsengeti a szállítás költségeit.

M-ATV járművek egy afganisztáni ellenőrzőponton. | Fotó: Jason Johnston, U.S. Navy

M-ATV járművek egy afganisztáni ellenőrzőponton. | Fotó: Jason Johnston, U.S. Navy ,