|

Utolsó szakaszába lépett az ex-jordán Tigrisek modernizációja

Ahogy az ügyletet sem verték nagydobra, így annak végének eljövetelét sem. A furfangos helyzetbe került Brazil Légierőnek szüksége is van némi „vérfrissítésre”.

Mint 2010-ben Phoenix tollából már olvashattátok, egy „véletlen” folytán derült fény a dél-amerikai ország 11 darab használt, Northrop F-5E/F Tiger II típusú könnyű vadászbombázó megszerzésére köttetett szerződéséről, amelynek értékét 21 millió dollárra becsülték. A gépeket a hazai ipar korszerűsítette az elmúlt három évben EM/FM verzióra 153 millió dollárból.

pampa_30

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó szakasz – amelyben az új elektronikát és a Grifo radart építik be (s módosítják hozzá az orr szekciót) az EMBRAER üzemeiben Hawk Peixoto városa mellett – hét darab repülőgépet érint egyelőre, az utolsó négy darab gép továbbra is a Sao Paolo mellett elterülő PAMA-SP hangáraiban van, ahol egyéb munkálatokat végeznek el rajtuk.

A képeken ebből a négyesből látható kettő, melyek az összeszerelő üzembe folytatják majd útjukat, ahol a szárnyakat, üzemanyagrendszert, futóművet, a hidraulikus alkatrészeket és a hajtóművet építik be mielőtt az EMBRAER kezébe adnák őket.

Fotó: Poggio

Fotó: Poggio ,

Az EM/FM verzió születése az EMBRAER és az Elbit Systems 2001. évben szignózott 230 millió dolláros és 8 éven át tartó modernizációs összefogásának köszönhető, melynek keretében 46 darab repülőgép kapott új harcászati rendszert, légi utántöltési képességet, INS/GPS alapú navigációt, fedélzeti oxigénellátó berendezést (OBOGS), HOTAS funkciót, célmegjelölő és önvédelmi eszközöket, radar besugárzás jelzőt, LCD kijelzőket és mellé kompatibilitást éjellátó használatához, sisakkijelzőt és új fegyverek integrációját. Végül, de nem utolsó sorban még titkosított kommunikáció lehetőségét és biztonságos kapcsolatot az EMBRAER R-99 korai légi előrejelző repülőgéppel és földi állomásokkal.

A 2000-es években ezek mellé beszerzett négy darab Litening III célmegjelölő és a három Sky Shield elektronikai ellentevékenységet végző konténerrel a felpiszkált Tigris-flotta a Gripen E/F megérkezéséig sem hoz szégyent a szamba országára.