|

2022-re szerződéses lehet az orosz haderő fele?

Nem titok, hogy Oroszországnak évek óta komoly problémája, hogy egyre nehezebben tudja az évi két toborzás keretén belül besorozni az adott évre előirányzott, sorozásonkénti cirka 300 000 fős emberanyagot. Az elmúlt évek publikus eredményei azt mutatják, hogy még mindig nagyon sok orosz sorköteles korú fiatal igyekszik legális, vagy akár illegális módon megúszni a 12 hónapos sorkatonai szolgálatot.

Moszkva már szigorította az illegális utat választók szankcionálását, sőt idén tavasszal már az is felmerült, hogy tekintettel az ország demográfiai mutatóira (a nők magasabb aránya) engedélyeznék a gyengébbik nemnek az önkéntes alapú katonai szolgálatot. (Szerződés és hivatásos formában eddig is nyitott volt előttük a sereg.)

Mindezek ellenére a haderő feltöltöttsége nem kielégítő. Szergej Sojgu védelmi miniszter napokban elhangzott egy nyilatkozata szerint a teljes haderő vonatkozásában jelenleg 83 százalékos a feltöltöttség. Ami vélhetően valami átlag lehet, mert nagyjából egy évvel ezelőtt még arról szóltak a híresztelések, hogy míg a déli katonai körzet elég jól, 90-95 százalékban feltöltött, addig egyes régiókban akár 40-60 százalékos emberanyag hiány is van.

Szergej Sojgu kapcsolódóan kitért arra, hogy jelenleg a légi szállítású csapatok, a különleges erők, a tengerészgyalogság, a békefenntartó szerepkörbe küldött, valamint a téli olimpia biztosítására kijelölt alakulatok teljes feltöltöttsége élvez prioritást.

Ezen évek óta kitartóan fennálló gondjuk egyik lehetséges orvoslását úgy tűnik, hogy a professzionális haderő felé történő gyorsított menetelésben látják, lévén a friss hírek alapján az elkövetkező cirka 10 évben a szerződéses állomány jelentős növelésen esne át: a jelenlegi 220 000 körüli önkéntes számát 500 000 főre duzzasztanák, így az 1 milliós célszámú sereg személyi állományának felét tennék ki. Sőt, egy kapcsolódó, ezen mostani bejelentést pár héttel megelőző hír alapján ezen létszámot már 3-4 éven belül szeretnék megközelíteni, lévén novemberben arról lehetett olvasni, hogy 2017-re 425 000 szerződésest akarnának a seregben tudni. Mindez azon novemberben beterjesztett javaslat alapján került terítékre, mely szerint az orosz fiataloknak felajánlanák, hogy a kötelező 1 éves sorkatonai szolgálatot kiválthatnák 2 éves szerződéses viszonnyal. (Mely értelemszerűen már csak anyagilag is lényegesen kedvezőbb lenne az ezt vállalóknak.)

VDV, avagy a Légideszant Csapatok