|

Kevés a besorozható orosz férfi – mehetnének a nők is?

Elsőként gyorsan leszögeznénk, hogy az orosz haderő eddig is nyitott volt a gyengébbik nem előtt – de kizárólagosan csak szerződéses, vagy hivatásos formában. Egy új törvényjavaslat azonban azzal játszik, hogy mi lenne, ha a nők önkéntes alapon jelentkezhetnének 1 éves sorkatonai szolgálatra – mely történetesen egyezik azzal az időtartammal, amit azon orosz férfiaknak kell lehúzniuk, akiket sikerül besorozni.

Nem véletlenül csempésztük be a sorozás sikerességét. Az elmúlt években több alkalommal is leközöltünk híreket az orosz haderő emberanyagát egy 10-15 évig még biztosan nagy arányban kitevő sorozott állomány alakulásával kapcsolatban. A haderő szemszögéből a helyzet továbbra is minden, csak nem rózsás: a szigorítások (pénz/börtönbüntetés, közalkalmazotti szférából kizárás) ellenére a tavalyi évben nem hogy csökkent, de emelkedett a sorozás alól legális, vagy éppen illegális módon kibúvókat kereső fiatalok száma. A legfrissebb kimutatások szerint míg 2011-ben 200 000, addig 2012-ben mintegy 250 000 fő csúszott ki a sereg kezei közül.

Nos igen, reformok ide, reformok oda, a szovjet érában a seregben lehúzandó időről kialakult kép láthatóan továbbra is erősen tartja magát. Nyilvánvalóan az sem használ az ügynek, hogy a reformok ellenére a hivatalos adatok szerint a haderőn belül elkövetett erőszakos bűncselekmények száma növekszik – 2010-ben például 16 százalékkal az előző évekhez képest. Zárójelben azért persze érdemesnek tartjuk hozzátenni, hogy ezen százalékok növekedése nem feltétlenül a helyzet rosszabbodását jelzi: vélhetően jelentős mértékben benne van, hogy a reformok hatására csökkenőben van az eltussolt esetek száma, azaz egyszerűen több atrocitásra derül fény – ami persze rontja a korábbi, kevésbé a valós képet tükröző statisztikákat.

Az éves utánpótlás problémával régóta küzdő haderő számára egyre égetőbb a helyzet megoldása, lévén a tavaly őszi sorozások lezárultának vége felé, novemberben olyan információk láttak napvilágot, hogy a kitűzött sorozási keretszámokat nem sikerül megvalósítani és a haderőn belül az átlagos feltöltöttség 60-40 százalék közé esett vissza. Kivéve a déli katonai körzetet, ahol 90-95 százalékos a feltöltöttség. Emlékeztetőül: a tervek szerint, 2016-ra, mikorra is az 1 millió fős haderőt el kéne érni addigra (már csak) 300 000 sorállományú katonának kéne lennie. Érdekességképpen megjegyzendő, hogy az Állami Dumától származó friss adatok szerint a tavalyi év végén csak mintegy 800 000 főt számlált a sereg – mely Szergej Ivanov egykori védelmi miniszter szerint már veszélyes az ország biztonságára nézve.

Az orosz katonaanyák szövetsége szerint ugyanakkor a sereg által prezentált számadatok nem tükrözik a valós helyzetet – álláspontjuk szerint a szóban forgó fiatalok csak egy kis része lehet, aki valóban kibúvót keres a toborzás alól, a nagyobb szeletet az eltűnt személyek, vagy a bebörtönzött elítéltek tehetik ki, csak a haderő adatai nem pontosak, így ezt nem tudják kiszűrni.

Hogy mi is lehet a tényleges helyzet, azt nem a mi tisztünk eldönteni, ám annyi bizonyos, hogy a törvényhozás alsó házában az 1 éves önkéntes női szolgálatról felvetett, némiképp „B terv” szerű ötlet mögött nyilvánvalóan meghúzódik az állítólagosan aggályos méreteket öltött feltöltöttségi hiány és valamennyire talán az is, hogy Oroszország demográfiai sajátosságai miatt világviszonylatban az élmezőnyben vannak az egy férfira jutó nők arányát tekintve. (Kicsit utánaolvasva a dolognak fellelhető, hogy már 2010-ben is pedzegetve volt a dolog, mint a probléma egyik lehetséges enyhítő faktora.)

Férfiak és nők aránya.  Kék árnyalatokkal jelölve, ahol a gyengébbik nem van túlsúlyban. Világviszonylatban jelenleg 1,01 férfira jut egy nő.  A nagy lélekszámú országok közül ettől Oroszországban a legnagyobb az eltérés: a legutóbb idén frissített CIA World Factbook szerint a 15-64 éves korcsoportban 0,91 férfira jut 1 nő. | Térkép forrása: Wikipedia, térkép adatforrása: 2006 CIA World Factbook

Férfiak és nők aránya. Kék árnyalatokkal jelölve, ahol a gyengébbik nem van túlsúlyban. Világviszonylatban jelenleg 1,01 férfira jut egy nő. A nagy lélekszámú országok közül ettől Oroszországban a legnagyobb az eltérés: a legutóbb idén frissített CIA World Factbook szerint a 15-64 éves korcsoportban 0,91 férfira jut 1 nő. | Térkép forrása: Wikipedia, térkép adatforrása: 2006 CIA World Factbook ,

:)

4 hozzászólás “Kevés a besorozható orosz férfi – mehetnének a nők is?”

  1. Talán itt a nőtöbblet oka:

    „A Gorbacsov-érát követő politikai és társadalmi változások során a halálozási arány a korszerű ipari társadalmakban példátlan szintre emelkedett. Az összeállítás 2000-re Oroszországban 1:10 volt az esélye annak, hogy egy 15 éves fiú nem éri meg a 35. születésnapját, míg Európában ez az esély 1:50 volt.”
    Ugyanott:
    „Mások, köztük Zaridze a fő okot az italozásban látják. A most közzétett tanulmány szerint 1987 és 1994 között az oroszok alkoholfogyasztása évi 5 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségről évi 10,5 literre nőtt. ”
    Forrás:
    http://www.netambulancia.hu/eletmod+2/sulyos-problema-az-alkohol-oroszorszagban

    Itt is látszik az oroszos igazmondás és statisztikai pontosság, ugyanis ugyanez Magyarországon:
    „Az Európai Bizottság egyik kiadványa az összesített alkohol-fogyasztást 2002-ben a 15 év fölötti lakosokra számítva 17 liter/fő körülire becsli, ezen belül az illegálisan előállított és fogyasztott mennyiséget az össz-fogyasztás 20-22%-ára teszi.”

    ERGO: jobban iszunk, mint a ruszkik, még is ők a betegebbek! Vajon mi a helyzet?

  2. http://www.snipercentral.com/snipers.htm

    Javaslom megnézni, hogy hány női mesterlövész van a toplistán. Lehet, hogy nem minden nő vagy átlagosan nem olyan alkalmasak, mint férfiak, de úgy élből kijelenteni, hogy a nő nem alkalmas katonának, az szerintem orbitális marhaság. Ráadásul ma egyre több helyen nem számít a fizikum, nem nem a nyers erő dönt a katonák között, hanem az alkalmazott technika használata és más.