|

Tengeri teszteken a második francia FREMM

Megkezdte tengeri tesztjeit a Francia Haditengerészetnek készülő második FREMM többfeladatú fregatt.

Október 25-én hajóztak ki a Normandie-nek keresztelt fregattal, hogy tüzetesebben átvizsgálják és éles körülmények között is kipróbálják a hajó meghajtó-, illetve navigációs rendszereit. A gyártó DCNS közleménye szerint az első három napban a legénység „barátkozott” a hajóval, amely során tesztelték a biztonsági rendszereket és eszközöket, illetve vészeljárásokat. Ha minden igaz, akkor viszont jelenleg már ténylegesen a meghajtó-rendszerekkel foglalkoznak a francia matrózok, köztük is a CODLOG-gal, azaz a FREMM „kombinált dízel-elektromos vagy gáz” (COmbined Diesel eLectric Or Gas) egységével, valamint egyéb alaprendszerekkel. Az előbbinek az a lényege, hogy a nagy sebességű, 27 csomó feletti haladáshoz gázturbinát alkalmaz, de a lassú manőverezéshez pedig elektromos motorok biztosítják a hajtóerőt, amelyeket dízelgenerátorok táplálnak.

Tengeri teszten az Aquitaine még 2011-ben | Forrás: DCNS

Tengeri teszten az Aquitaine még 2011-ben | Forrás: DCNS ,

Ha sikeresen zárulnak a tesztek, akkor – az osztály első tagját adó Aquitaine próbáiból kiindulva – várhatóan 3 hét után visszatér a Normandie Lorient-ba, ahol néhány kisebb munkát eszközölnek majd rajta. A következő nagyobb tengeri teszt, amely elsősorban a hajó fegyverrendszereire fog koncentrálni, a tervek szerint 2014 elején kezdődik meg. A Normandie átadása a várakozások szerint 2014 augusztusában lesz esedékes.