|

Hazatértek a Magyar Honvédség mesterlövészei

Befejezte tevékenységét és hazatért Maliból Magyarországra az a hat magyar katona, aki az Európai Unió afrikai országban működő missziójában a helyi hadsereg mesterlövészeinek kiképzésével foglalkozott.

Az EU idén január közepén kérte fel a tagállamokat, hogy vegyenek részt a misszióban. Az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) és a Bocskai-dandár pedig felajánlotta a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj mesterlövészcsoportját.

Magyar mesterlövész gyakorol | Forrás: debrecensun.hu

Magyar mesterlövész gyakorol | Forrás: debrecensun.hu ,

A katonák kiválasztásának szempontjait a dandár akkori parancsnoka, Böröndi Gábor dandártábornok – aki augusztus óta az ÖHP szárazföldi erőinek vezetője – határozta meg. Olyan katonákat választottak ki, akik angolul és franciául társalgási szinten beszéltek, az afganisztáni és koszovói műveleti területen pedig már tapasztalatokat szereztek, együttműködési készségre tettek szert nemzetközi környezetben. Mindezeken túlmenően mind a hat katonának – akik közül öt a felderítő zászlóaljhoz, egy pedig a 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóaljhoz tartozik – kiemelten jó fizikai és pszichikai állapotúnak kellett lennie.

A csoport több mint öt hónapot töltött a nyugat-afrikai országban. A fővárostól, Bamakótól északkeletre fekvő táborban a francia parancsnokság alatt lévő ezred kötelékében századonként kilenc, összesen 27 mesterlövészt képeztek ki. Kétszer egy hónapos szakirányú kiképzést tartottak. Ez a távcsöves puskák ismeretét, harcászatot, tereptani ismereteket és egyéni lövészetet jelentett. Ezután megtanították, parancsnokaik hogyan tudják őket alkalmazni, milyen feladatokat tudnak rájuk bízni, és segítették a katonák integrálódását saját századukba.

A magyar mesterlövészek feladatát portugál kiképzők vették át. A hazajövetelük előtt a harccsoport francia parancsnoka úgy nyilatkozott, a magyar katonák kitűnően végezték munkájukat.

Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja Mali államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a nemzetközi terrorista csoportok központjává váljon a térségben. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Hende Csaba honvédelmi miniszter február elején jelentette be, hogy Magyarország tíz kiképzőtiszttel – hat mesterlövész, három egészségügyi szakember és egy összekötő tiszt – járul hozzá az EU Mali missziójához. A többi magyar katona – akiket augusztus vége óta egy önkéntes műveleti tartalékos katona is segít – folytatja tevékenységét Maliban.

Forrás: kormany.hu/MTI