|

Kavarnak a törökök a MILGEM korvettek körül

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a Török Haditengerészetnek a tervezettnél többet kell várnia, hogy újabb Ada-osztályú korvettekhez jusson, ugyanis nemrégiben újraindították azt a tendert, amiben az RMK Marine januárban már elnyerte a jogot arra, hogy a korábban betervezett 8 MILGEM korvett 3-8. példányait megépítse.

A MILGEM (Milli Gemi, Nemzeti Hajó) program keretében a törökök egy korvett és egy fregatt tervezésének láttak neki 2004-ben. Ennek immáron kézzelfogható eredménye az a 2 Ada-osztályú korvett, melyek közül az egyik 2011 óta hadrendben, a másik pedig vízen van. A nevezett két hajót az Istanbul Naval Shipyard építette, azonban a maradék 6 hajó építésének jogát januárban az RMK Marine részére osztotték ki. Ez egy konkurens hajógyárnak csíphette a szemét, mert a fegyverbeszerzésekért felelős hivatal döntését megtámadták, a kivizsgálásra felállított bizottság pedig nemrégiben arra jutott, hogy a tender eredménye nem szolgálja a közérdekeket, így azt újra kell indítani.

Az elsőként elkészült Ada-osztályú korvett, a TCG Heybeliada (F-511) | Fotó: Török Haditengerészet

Az elsőként elkészült Ada-osztályú korvett, a TCG Heybeliada (F-511) | Fotó: Török Haditengerészet ,

Mivel az egész tendert nulláról kell újraindítani ez jelentős kihatással lehet a szállítási határiodőkre, így a Török Haditengerészet kétségbeesésében pár hete úgy nyilatkozott, hogy részükről az is rendben lenne, hogy a szóban forgó 6 hajót is az Istanbul Naval Shipyard építse meg.

A hadrendbe állítás előtt álló második korvett

A 2 300 tonna vízkiszorítású korvettek felszíni hajóegységek ellen bevethető arzenálja 8 Harpoon indítóból és egy 76 mm-es lövegből áll. Tengeralattjárók elleni képességet Mark 46 torpedók biztosítanak. A korvett légi támadókkal szembeni védelmét pedig a RIM-116 hivatott megvalósítani.

A 2 300 tonna vízkiszorítású korvettek felszíni hajóegységek ellen bevethető arzenálja 8 Harpoon indítóból és egy 76 mm-es lövegből áll. Tengeralattjárók elleni képességet Mark 46 torpedók biztosítanak. A korvett légi támadókkal szembeni védelmét pedig a RIM-116 hivatott megvalósítani. ,

A török haditengerészeti témákkal foglalkozó szakblog, a turkishnavy.net kapcsolódó bejegyzésében olvashatók alapján ez az egész hercehurca évekkel ezelőttig vezethető vissza: a beszerzésekért felelős hivatal a haditengerészet hazai erőből történő fejlesztése érdekében nyilvánvalóan hazai hajógyárakat keresett partnerként. Ez ugyanakkor nem ment olyan simán, mint várták, lévén a civil megrendelésekkel jól eleresztett hajógyárak nem igazán haraptak a komplexebb haditengerészeti programokra. Aztán jött a gazdasági válság, mely kellemetlenül érintette a török hajógyárakat is, aminek hatásaként máris érdekesebbé vállt számukra a haditengerészet kiszolgálása.

Ugyanakkor addigra az illetékesek egyrészt kisakkozták, hogy a Török Haditengerészet igényei nem elegendőek ahhoz, hogy minden nagyobb hajógyárnak jusson valami, így olyan tervvel álltak elő, hogy szakosodott hajógyárakat hoznának össze: összesen 7 hajógyárat minősítettek alkalmasnak arra, hogy haditengerészeti programokkal foglalkozzon, amiből végül ebből 4-5 hajógyárat választottak volna ki, melyek közül kettő épített volna hadihajókat. Az RMK Marine és a Dearsan.

Az RMK Marine idén januárban meg is kapta a maga vaskos megrendelését a 6 Ada-osztályú korvettre, azonban úgy tűnik, hogy valaki(k) úgymond most beleköptek a levesbe… Egyelőre tehát várakozó pálya van, talán a közeljövőben már lehet látni, hogy mi lesz a specializációs tervekből, illetve mennyit csúszik a MILGEM program korvett ágának lezárása.