Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének legikonikusabb figurái a repülőgép-hordozók, melyek az USA katonai erejét hivatottak demonstrálni a világ minden táján már hosszú évtizedek óta. A jelenleg szolgálatban álló, Nimitz-osztályba tartozó egységek különösen ismertté váltak a világ internetezőinek és tévénézőinek körében, köszönhetően a közelmúlt háborúinak. De nem csak a hajók, hanem velük együtt a rajtuk települő repülőgépek és helikopterek is bekerültek a hírekbe, hiszen ezek adják egy repülőgép-hordozó valódi erejét. Az átlagemberek körében nyilvánvalóan a nagy teljesítményű, impozáns megjelenésű harci repülőgépek, mint a – már nyugdíjazott – F-14 Tomcat vagy az F/A-18 Hornet és Super Hornet a leginkább népszerűek, ám ezek a típusok nem indulhatnának bevetésekre nap, mint nap az olyan légi járművek nélkül, mint a C-2A Greyhound vagy a H-60 Seahawk-család.

Jelentőségüket mi sem mutatja jobban, mint darabszámuk: bár a C-2A esetében a 35 rendszerben álló példány még nem is hatna olyan soknak, főleg amerikai mércével mérve, de a H-60 különböző változataiból (HH-60, MH-60, SH-60) már nagyjából 600 áll szolgálatban, ami igen tekintélyes mennyiség. Alkalmazási területüket tekintve hasonlóan lehet róluk nyilatkozni: a Greyhoundok feladata a repülőgép-hordozók és a szárazföldi bázisok közötti személy- és áruforgalom lebonyolítása – e feladatkör megjelölése COD, azaz carrier-on-board delivery. A C-2A-k szállítják a postát, a VIP-személyeket, szükség esetén sebesülteket, váltás személyzetet, látogatókat, de gond nélkül a fedélzetükre vehetnek akár sugárhajtóműveket is. A H-60-család tagjai ennél lényegesen sokrétűbben kerülnek bevetésre: tengeri kutató-mentő feladatok, teher- és személyszállítás, felszíni és felszín alatti egységek elleni harc, aknakeresés, MEDEVAC, különleges egységes szállítása szerepel a leggyakoribb forgatókönyvekben. Mindehhez persze több változatban állnak rendelkezésre, melyek a fentieknek megfelelően specializálódtak.

A két típusnak van azonban egy közös jellemzője: mostanra igencsak eljárt felettük az idő. A C-2A-k legfiatalabbika is már jócskán túllépte 20. életévét, az H-60/S-60-asok némelyike pedig a harmincadikat. Igaz ugyan, hogy az SH-60B és F típusokhoz képest ma már többségben vannak az MH-60R és S helikopterek, a flottát a 2020-as években mindenképpen meg kell majd újítani. Mivel sem ez, sem pedig a Greyhoundok cseréje nem egyszerű feladat, a tengerészet illetékesei már most elkezdték tervezni a jövőt, kijelölve azokat az utakat, melyeken haladva megfelelő platformmal válthatják majd le a két ikonikus hordozófedélzeti repülőeszközt.

Bill Moran ellentengernagy, a US Navy légi hadviselésért felelős szervezetének igazgatója szerint a C-2A esetében két alternatíva bizonyulhat életképesnek. Az egyik a Northrop Grumman ajánlata, mely a meglévő flotta teljes felújítását tartalmazza, a rendszeresítés alatt álló E-2D Advanced Hawkeye alapján. A gépek új hajtóműveket és szárnyakat kapnának, fedélzeti rendszereiket teljesen lecserélnék, sárkányukat átvizsgálnák. Amennyiben a haditengerészet emellett dönt, a C-2A-k (a típusjelzés a modernizálásnak megfelelően változhat) „0 óráról” indulhatnának, tehát még több évtizeden át szolgálatban maradhatnának.

A másik verzió a Greyhound nyugdíjba küldése és a Bell-Boeing V-22 Osprey konvertiplán rendszeresítése lenne. Az amerikai haderőnemek közül eddig egyedül a haditengerészet nem állította szolgálatba a dönthető rotoros típust, ám repülőgép-hordozó fedélzeti próbákra már sort kerítettek vele, ráadásul a felső vezetés – a hírek szerint – erősen Osprey-párti.

„Őszintén szólva, erősen hajlunk a konvertiplán felé, ami rendkívül sokoldalú képességekkel rendelkezik.” – mondta Moran egy interjúban. „Vannak persze gondok is vele: kétségeink merültek fel a hatótávolsággal és a túlnyomásos kabin hiányával szemben. De úgy vélem, ezeket a gyártó közreműködésével ki lehet küszöbölni. Mindazonáltal biztos, hogy nehéz döntés lesz, bármit is választunk.”

A V-22-essel végzett hordozófedélzeti kísérleteknek egyelőre még nincs eredménye, a szakértői csapat jelenleg is dolgozik az ügyön. A USS Harry S. Truman (CVN-75) fedélzetén végrehajtott próbák során az Osprey állítólag jól szerepelt, pedig nem kímélték: a kiürített repülőfedélzettől kezdve a hadműveleti környezetben előforduló, feszített üzemű repülőüzemig mindenféle környezetben végeztek vele fel- és leszállásokat. A kérdés igazából az, hogy a Pentagon a C-2A-k felújítását vagy az új típus beszerzését találja-e költséghatékonyabbnak, pénzügyileg kedvezőbbnek. Annyi bizonyos, hogy a döntést nagyjából 2016-ban meg kell hozni, ugyanis a most üzemelő Greyhoundokat – amennyiben nem korszerűsítik őket – 2020-ban ki kell vonni az aktív állományból.

A forgószárnyasok esetében némileg könnyebb a helyzet, hiszen azok átlagosan még jóval több repült órával rendelkeznek, mint a COD repülőgépek, ám a sokrétű feladatkörből fakadóan lecserélésük bonyolultabb feladat lesz. Az SH-60B/F és HH-60 helikopterek helyébe érkező MH-60R/S-ek jelenleg is gyártásban vannak, ám a megrendelés-állományt a Sikorsky 2016-ban kimeríti, amennyiben pedig nem jelentkezik igény a gyártás folytatására, a gyártósort bezárják. A US Navy valószínűleg nem is fog többet rendelni a Sierrákból és Romeókból, ugyanis ennél sokkal grandiózusabb terveik vannak a jövőre nézve: be szeretnének szállni a JMR/FVL tenderbe. Ezt eredetileg a szárazföldi erők indították el a saját forgószárnyasaik leváltására, de hamar beszállt mindegyik haderőnem, ugyanis az alkalmazott típusok palettája nagyon hasonló. A haditengerészet a projekten belül MH-XX néven nyújtotta be az MH-60R/S leváltására szolgáló helikopterre vonatkozó igénylistáját.

Felmerülhet a kérdés, hogy a Seahawk mellett mi lesz a US Navy igáslovával, az MH-53E Sea Dragonnal, melyből jelenleg 36 példány áll szolgálatban. Nos, Moran szerint ezt nem tervezik lecserélni az MH-XX keretében (nem is tehetnék, hiszen a JMR/FVL alapvetően sem tűzte ki célul a CH/MH-53 helikopterek helyettesítését), sőt, a Tengerészgyalogság számára készülő MH-53K-t sem tervezik rendszeresíteni. Az ellentengernagy nyilatkozatában megemlítette, hogy a USMC-vel közösen igyekeznek egy pilóta nélküli platformot létrehozni, amivel kiválthatnák az MH-53E-t aknamentesítő és aknakereső feladatkörben, ami az egyik alkalmazási területe, a nehéz teherszállítás terén azonban még nincsenek terveik a cserére, ez még a jövő zenéje.