|

2014-ben dől el a svéd Herculesek sorsa

Hazánkban az utóbbi években sokszor emlegetett skandináv ország komoly döntések meghozatalára készül a következő esztendőben, mely érinti a szállítóflottát is. A svédek a típus egyik legrégebbi alkalmazójának számítanak, 1965-től szolgálják a fagyos ország igényeit. Szám szerint 8 darabbal rendelkeznek, C-130E/H verziójú gépeket TP84 néven állították hadrendbe.

A Gripenekkel kapcsolatban az olvasó többször találkozhatott olyan hírekkel, melyek azt sugallták, hogy Európa jóléti modelljének megtestesítőjénél sem egészen van kolbászból a kerítés. Erre utal az a februári döntés, mely szerint hadieszközök fejlesztésének visszafogásával sikerült keretet biztosítani 60 darab Gripen E vadászgép beszerzésére.

Jelen hír címadója, a Hercules kapcsán az elkövetkező 10 évre vonatkozó tervben arról fog születni döntés (várhatóan 2014 folyamán), hogy a gépek modernizáción essenek-e át vagy visszakerüljenek a Lockheed Martin tulajdonába. A flotta kihasználtságára nem lehet panasz, ugyanis a svéd fegyveres erők igényeinek kiszolgálása mellett megfordultak Afganisztánban, valamint októbertől kezdve az ENSZ égisze alatt Mali területén fognak tevékenykedni négy hónapon keresztül – közölte Micael Byden vezérőrnagy.

Svéd Hercules itat egy Gripent Líbia partjai közelében | Fotó: Svéd Fegyveres Erők

Svéd Hercules itat egy Gripent Líbia partjai közelében | Fotó: Svéd Fegyveres Erők ,

„Kezdenünk kell valamit a szállítóflottával” – mondta Tommy Petersson alezredes, a svéd légierő követelményekért felelős tisztje, azonban hozzátette, hogy a gépek sárkánya üzemidő-hosszabbítás és modernizálás esetén 2030-ig tudná elhalasztani a jövendőbeli típussal kapcsolatos döntést.

Az esetleges típusváltás nem kizárólag a szállítóflottát érinti, a svéd haderő tervezőinek figyelmét felkeltette a szintén nem fiatal SK60 (Saab 105) kiképző repülőgépek leváltása is – jelezte Micael Byden a Párizs Air Show előestéjén. Petersson elmondás alapján a kiképzőgépek váltása kevésbé körülhatárolt, köszönhetően annak, hogy más országokkal összefogva szeretnének új típust rendszerbe állítani, eme szándék viszont hatással lehet a beszerzendő darabszámra és a gép típusára is. Az új gép svéd felségjel alatti megjelenését 2020 körül tervezik.

S ha már a két leglényegesebb és legelterjedtebb merevszárnyú kategóriákról ejtettünk pár szót, némi vélemény akad a forgószárnyasokról is. Az afganisztáni csetepaté rákényszerítette a svédeket arra a gyors döntésre (2010-ben 15 darab UH-60M került beszerzésre), hogy olyan típust szerezzenek be, amely – az NH90-essel ellentétben – képes megfelelni az ottani üzemeltetési környezet által támasztott feltételeknek. Az NH90 fejlesztése – ha lassan is, de – alakul, amit jellemez a „lépésről-lépésre haladunk” megfogalmazás. Svédország azonban az amúgy is csúszó rendszeresítés mellett nem tudta megvárni a flotta teljes hadrafoghatóságát. Az amerikai helikopterek már most a teljes bevethetőség állapotában vannak – utalt rá Byden.

Szerző: Luperator

2 hozzászólás “2014-ben dől el a svéd Herculesek sorsa”

  1. „…amely – az NH90-essel ellentétben – képes megfelelni az ottani üzemeltetési környezet által támasztott feltételeknek. ”

    Azért az olasz NH-90 flotta egy része egész jól elvan Afganisztánban…
    szerintem a svéd gépek, plusz a logisztika, kiképzés stb. nem lett volna meg időre…
    Bár az igazat megvallva a Blackhawkokkal az Afganisztánban repülő Super Pumákat váltották le. Igazából nem teljesen értem a cserét, mivel az utóbbi típus is egész jól teljesít Afganisztánban a Cougarral együtt…