|

Elkészült az HMS Queen Elizabeth hátsó felépítménye

A BAE Systems Scotstounban található üzemében elkészültek az épülőben lévő új brit repülőgép-hordozó, az HMS Queen Elizabeth hátsó felépítményével, sőt, már fel is helyezték azt egy tengeri hajózásra is alkalmas uszályra, hogy átszállítsák Rosythba, ahol a hajó összeszerelését végzik. A Brit Királyi Haditengerészet leendő zászlóshajójának hátsó felépítménye, hivatalos nevén a Felső 14-es Blokk (Upper Block 14) a repülőgép-hordozókról jól ismert, jellegzetes „sziget”, amiből a Queen Elizabeth-osztály tagjai kettővel rendelkeznek majd: az elől lévő lesz a fő híd, ahonnan a hajó irányítását végzik, a hátsó pedig a fedélzeten települt repülőeszközök irányításáért felelős torony szerepét tölti majd be. Az elrendezés egyik előnye, hogy szükség esetén mindkét felépítmény képes lesz a másik feladatát is ellátni, így ha az egyiket netalántán működésképtelenné tennék, a hajó akkor sem válik harcképtelenné.

A hátsó felépítmény tömege 750 tonna, 110 különböző nagyságú helyiség található benne, 30 méter magas és közel 44 kilométernyi kábelt használtak fel hozzá építése során. Ezt a monstrumot kell most a BAE Systems szakértői brigádjának elszállítani a Glasgowban található Scotstounból tengeren elfuvarozniuk Rosythba, ami ugyan légvonalban nincs messze onnan, de megfelelő nagyságú csatorna nem köti össze őket, így gyakorlatilag egész Skóciát meg kell kerülniük, ami nem lesz kis feladat. A napokban még a „sziget” biztonságos rögzítését ellenőrzik az uszályon, június 16-án pedig felkerekednek a hosszú útra. Az Upper Block 14-et, mely egyébként az HMS Queen Elizabeth utolsó, még helyén nem lévő szekciója, egy megfelelő teherbírású óriásdaruval helyezik majd fel a repülőgép-hordozó fedélzetére.

Ez itt az első felépítmény, még a hordozóra való felhelyezés előtt – hasonló utat járt be, mint most a hátsó „sziget” fog | Fotó: BAE Systems ,

A 65 000 tonnás vízkiszorítású HMS Queen Elizabeth osztályának első, és egyben névadó tagja, mely hosszú idő után biztosítani fogja a Royal Navy számára, hogy merevszárnyú, szuperszonikus harci repülőgépeket telepítsen repülőgép-hordozó fedélzetére. Ezek jelen állás szerint Lockheed Martin F-35B Lightning II vadászbombázók lesznek, amik miatt némi átalakítást is eszközölni kell az eredeti koncepcióhoz képest, például nem kerül beszerelésre elektromágneses katapult (EMALS) és a leszállás során a gépeket fékező drótkötélrendszer sem, viszont a fedélzetet speciális borítással kell ellátni, mivel az F-35B hajtóművének gázsugara komoly károkat okozhat ennek hiányában.
Az osztály második tagja, az HMS Prince of Wales szintén építés alatt áll, bár ez még jóval kezdetibb stádiumban tart, mint a Queen Elizabeth.

Forrás: BAE Systems