|

Új török partraszállító hajó

A világ haditechnikai híreinek élbolyát elkerülve a törökök csendben egy új partraszállító hajó tervén dolgoztak, amelyről a készítő ANADOLU hajógyár oldalán már konkrét információkat is fel lehet lelni.

A projekt LST (Landing Ship Tank) néven fut és az eddigi információk alapján két darabot terveznek belőle majdan megépíteni. A szerződést még 2011-ben írták alá és az ANADOLU azóta nem tétlenkedve dolgozik a terveken és hajtja fel a beszállítókat, így például olyan vállalatok is részt vesznek az LST-k fejlesztésében, mint a katonai elektronikával foglalkozó ASELSAN, a fegyvergyártó olasz OTO Melara (amely elvileg 40 mm-es ágyúkkal fogja felruházni az új hajókat) vagy éppen az ISBIR török hadiipari beszállító.

Forrás: ANADOLU

Forrás: ANADOLU ,

Maga az LST „nagy sebességű és felső-közepes méretű partraszállító hajóként” lett definiálva „jelentős tűzerővel”, amelynek segítségével „főszerepet játszhat az ország erőkivetítése során”, miközben nagy mennyiségben szállít tűztámogató eszközöket és tengerészgyalogososokat. Ugye egy projekt meghatározásánál ezek szoktak lenni a nagyjából körbeírt dolgok, de mondhatjuk úgy is, hogy ez itt mind sallang, ezért nézzük inkább a száraz tényeket:

– a hajótest ún. mono-hull típusú, tehát hagyományos kialakítású, mellyel 40 év szolgálatra terveznek,
– 138,75 méteres hossz és 19,6 méteres szélesség mellé 7125 tonnás vízkiszorítás, illetve 2 méteres (teljes terhelésnél kevesebb mint 5 méteres) merülés társul,
– a meghajtásról 4 darab 2880 kilowattos dízelmotor gondoskodik, amelyek két hajócsavaron adják le a teljesítményt, amelyeket egy orrsugár kormány is megtámogatja,
– az energiát 4 darab 785 kilowattos dízelgenerátor biztosítja,
– a fentebb felsorolt nyalánkságok 18 csomós maximális sebesség kisajtolására elegendőek teljes terhelés mellet,
– a legénység 12 tisztből, 51 altisztből és 66 közlegényből áll, mindezek mellé még befér 350 tengerészgyalogos is, illetve 1180 tonnányi rakomány.