Vietnam Orionok után érdeklődik

A Lockheed P-3 Orion nem egy mai típus, kifejlesztőjénél, az Egyesült Államoknál a tavalyi évben húzta be az 5. szolgálati évtizedét. És míg egyes üzemeltetők már ezen legendás tengerészeti járőrgép utódjainak – Boeing P-8, Kawasaki P-1 – első példányait kezdik nyúzni, addig akadnak olyan nemzetek, ahol pár éve áll hadrendben, vagy még csak játszanak a gondolattal.

Utasszállítókon alapuló járőrök: Boeing P-8 Poseidon és Lockheed P-3 Orion egymás mellett 2010 áprilisában. | Fotó:  Liz Goettee, U.S. Navy

Utasszállítókon alapuló járőrök: Boeing P-8 Poseidon és Lockheed P-3 Orion egymás mellett 2010 áprilisában. | Fotó: Liz Goettee, U.S. Navy ,

Ezen kései hadrendbe állítók közül ugye elsősorban Tajvanra kell gondolni, akik előtt csak 2001-ben nyílt meg a lehetőség és ilyen-olyan okokból csak 2007-ben vágtak bele a tényleges megvalósításba. A Kína által hevesen ellenzett beszerzés egyébként már csak azért is érdekes, mert nem túl gyakori eseménnyel járt: Tajpej 12, természetesen a kor követelményeinek megfelelő belsőséggel rendelkező gépre szóló megrendelését a híres-hírhedt Boneyard, avagy az Egyesült Államok haderejének aktív szolgálatból kivont, majd lekonzervált gépeinek Arizona államban található „temetőjének” feltúrásával oldották meg.

Elképzelhető, hogy hasonló mutatványt ad elő a Lockheed Martin abban az esetben is, ha az orosz portékákon felül nyugati technika felé is kacsingató Vietnam haditengerészetének képében meglesz a típus 5. távol-keleti üzemeltetője

Márpedig a közzétett információk szerint egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az Orionok visszatérnek Vietnam egére – csak most nem amerikai, hanem vietnami színekben. A Lockheed Martin tengerészeti járőr megoldásokat kínáló részlegének igazgatója a napokban olyan nyilatkozatot tett, hogy a vietnamiak részéről igen erős az érdeklődés és az akár 6 gép beszerzését Washington sem ellenzi.

Clay Fearnow elmondása szerint első körben fegyverzet nélküli változatról lehet csak szó, ám ha a két ország kapcsolatai továbbra is emelkedő pályán mozognak majd, és Washington zöld lámpát ad a dolognak, akkor a későbbiekben sor kerülhet a támadó fegyverzetről történő egyeztetésre is.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

HTKA Hírhalom 2018. 30. hét

HTKA Hírhalom 2018. 30. hét

HTKA Hírhalom 2018. 26. hét

HTKA Hírhalom 2018. 26. hét

HTKA Hírhalom 2018. 22. hét

HTKA Hírhalom 2018. 22. hét

HTKA Hírhalom 2018. 4. hét

HTKA Hírhalom 2018. 4. hét