|

Nagyszabású éles tüzérségi gyakorlatot tartott Kambodzsa

Kedden a Kambodzsai Királyi Fegyveres Erők éles tüzérségi gyakorlatot tartottak, hogy erősítsék a hadsereg terület-védelmi képességeit.

„BM-21 rakéta-sorozatvetők és 130 mm-es tüzérség tüzelt a gyakorlat során.” – nyilatkozta Tea Banh miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter. „A gyakorlat célja az új fegyver-technológiáink tesztelése. A katonáink sikerrel hajtották végre a feladatot, minden lövedék eltalálta a célpontokat” – tájékoztatta a sajtó munkatársait a helyszínen.

Magán a gyakorlaton nagyjából 1450 katona vett részt és 98 darab BM-21 rakétát és 24 tüzérségi lövedéket használtak el. Eth Sarath altábornagy, a fegyveres erők főparancsnoka elmondta, hogy két szakaszban hajtották végre a célpontok megsemmisítését: először a BM-21-esek sorozták meg azokat nagyjából 16 kilométeres távolságból, majd a hagyományos tüzérség. „A gyakorlat a nemzeti presztízs bemutatására hivatott, nem pedig bármely ország megfélemlítésére” – mondta és hozzátette, hogy a gyakorlat előtt 4 hónapig készítették fel a katonákat a feladatokra.

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

Ez volt a második alkalom, hogy az ázsiai ország éleslövészetet hajtott végre BM-21 rakéta-sorozatvetőivel. Az első – amelyet 2010 márciusában hajtottak végre – némiképp grandiózusabb volt, akkor 215 rakétát lőttek ki 20-40 kilométeres távolságra.

Kambodzsának több rendezetlen vitája is van Thaifölddel a közös határukkal kapcsolatban, az utóbbi években rendszeressé váltak a kisebb fegyveres konfliktusok is a két ország között ezért nem meglepő, hogy aktívan próbálják seregeiket fejleszteni és – mintegy megfélemlítésként – képességeiket bemutatni.

További képek a gyakorlatról:

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/

Kambodzsai tüzérségi gyakorlat 2013 | Forrás: defense-studies.blogspot.hu/ ,

2 hozzászólás “Nagyszabású éles tüzérségi gyakorlatot tartott Kambodzsa”