|

Üzemelnek az első Patriotok Törökországban

Tegnap a Törökországba telepített hat darab Patriot üteg közül az első elérte a teljes műveleti képességet – közölte a NATO.

Az első üzemelő üteget a NATO parancsnoksága alá helyezték, a maradék öt Patriot pedig várhatóan napokon belül szintén teljesen harcképes lesz. – folytatta a közlemény. A szövetség emellett megismételte, hogy a légvédelmi ütegek Törökországba telepítése kizárólag védelmi célokat szolgál és nem valamiféle repüléstilalmi zóna kialakítását vagy egy offenzíva előkészítését.

A Törökországba küldendő német Patriot ütegeket pakolják hajóra még január 8-án | Forrás: defensenews.com

A Törökországba küldendő német Patriot ütegeket pakolják hajóra még január 8-án | Forrás: defensenews.com ,

Törökország még tavaly év vége felé fordult a NATO-hoz Patriot ütegek odatelepítése ügyében, lépésüket azzal indokolták, hogy Szíria több száz föld-föld rakétával rendelkezik, amelyekre vegyi tölteteket is lehet szerelni és Ankara segítség nélkül nem tudja biztosítani 900 kilométeres határszakaszát a lázongó országgal.

A NATO december elején jóvá is hagyta a kérést és Németország, Hollandia, valamint az Egyesült Államok egyenként két üteget küldött Törökországba. A tervek szerint a NATO-Patriotok egy évig maradnak a török-szír határ vigyázására.