|

Földön az F-35B-k

Szinte már törvényszerű, hogy egy-egy pozitív hírt valami negatív esemény követ az F-35 Lightning II történelmében. Tavaly is repülési tilalommal kezdték az évet, ezúttal is földön a típus „B” verziójának példányai.

Az F-35B változat hajtóművének fúvócsöve egy ötletes megoldással fordítható el 90 fokkal, a mozgatást végző munkahengereket pedig nem hidraulikafolyadékkal, hanem üzemanyaggal működtetik. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint ezzel a rendszerrel történt hiba tegnap, amikor délelőtt 10 óra körül az Eglin támaszponton meg kellett szakítani egy felszállást. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

f-35b_hover-pit_testing1

A határozat értelmében egyik F-35B sem emelkedhet a levegőben, még hagyományos repülési üzemmódban sem, így az Eglin támaszponton, a Yuma haditengerészeti támaszponton és a Lockheed Martin gyárának területén a földhöz szegezve várják a hiba okának kiderítését a STOVL változatú példányok.

A repülési tilalom nem érinti az „A” és „C” verziókat.

2 hozzászólás “Földön az F-35B-k”

  1. Teljesen amatőr szinten figyelem a híreket! Ez egy frankó gépnek néz ki. Sok mindent tud.Az ára sem semmi. De szerintem kategorikusan ki lehet jelenteni,hogy nem a legsikeresebb konstrukció. Csak az elmúlt 6 hónapban rengeteg probléma volt velük…….
    Murphy ha jól emlékszem… (Ami elromolhat ,el is romlik !) Minél bonyolultabb annál több hiba lehetőség van..
    Nos ez tuti nem egyszerű! :)

  2. https://htka.hu/2013/01/19/foldon-az-f-35b-k/#comment-103033

    A Lightning egyelőre egy fejlesztés alatt álló típus. A berepülések során előkerülnek azok a hibák, amiket később szeretnének elkerülni. Az, hogy ennyit lehet a hibákról hallani azért van, mert bármilyen hihetetlen vannak olyan országok is a világon ahol egy állami beruházás költségeinek alakulásáról tájékoztatják is az adófizetőket.
    Ugye azt Te sem gondolod, hogy pl. a kínai típusokkal semmi hiba, mert nincsen minden hónapban hír róla, hogy épp mi esett le róla.