|

800 km-es hatótávolságú ballisztikus rakétát fejleszt Dél-Korea

A Yonhap hírügynökség január 7-én kelt jelentése szerint, a növekvő északi fenyegetés miatt Dél-Korea felgyorsítja azon programját, melynek célja olyan nagy hatótávolságú rakétafegyver szolgálatba állítása, mellyel minden lehetséges észak-koreai célpont megsemmisíthető. Az új, nemrég megválasztott déli kormány saját fejlesztésből szeretné kivitelezni tervét, amihez egy tavaly októberi, az Amerikai Egyesült Államokkal kötött megállapodás jelent számára lehetőséget. 2012 végéig ugyanis Dél-Korea csak 300 km-es hatótávolságig tarthatott rendszerben ballisztikus rakétákat, pár hónapja viszont ezt 800 km-re növelték, így már egész Észak-Koreát lefedhetik. Az új fegyver valószínűleg egy meglévő típuson, a Hyunmoo rakéta-családon alapszik majd.

Park Geun-hye, Dél-Korea december 19-én hivatalba lépett új – és egyben első női – elnöke már kampányában többször kijelentette, hogy megválasztása után egyik első lépése lesz a ballisztikus rakéták terén való képességfejlesztés, mivel biztosítani szeretné, hogy szükség esetén gyors választ adhassanak egy északi agresszióra, illetve ezek a fegyverek kellő elrettentő erővel bírnak ahhoz, hogy elvegyék Phenjan kedvét a déli országrész megtámadásától. Kim Jang-soo, korábbi védelmi miniszter, jelenleg az északi politikai ügyek felügyelője és külügyi kapcsolattartó elmondta: már folyamatban van egy 800 km hatótávolságú ballisztikus rakéta fejlesztése, amit igyekeznek minél hamarabb befejezni.

Hyunmoo ballisztikus rakéta

Hyunmoo ballisztikus rakéta ,

Az új dél-koreai kormány több területen is igyekszik fejleszteni az ország védelmi képességeit, amit elsősorban Észak-Korea sorozatos rakétatesztjeivel magyaráznak. Emellett folyamatosan próbálják gyengíteni Phenjant, a legutóbbi rakétakísérlet után például a már említett Kim Jang-soo terjesztette fel az ENSZ elé, hogy hozzanak további nemzetközi szankciókat Észak-Korea ellen, meggátolandó a további hasonló lépéseket részéről.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.