|

Akár 36 repülőképes Spitfire Mk. XIV is lapulhat elásva Rangun repülőtere mellett

Alaposan megosztotta a roncskutatók és régészek társadalmát az a hír, miszerint Mianmar (korábban, és egyesek szerint még ma is Burma) legnépesebb városa, Rangun hatalmas kincset rejt: állítólag a második világháború végén amerikai és brit utászok a repülőtér futópályájának végén, egy folyómederbe elástak nagyjából 36 darab Supermarine Spitfire vadászrepülőgépet – szakszerűen darabjaikra szedve, gondosan beládázva. Kutatásaikra hivatkozva brit roncskutatók egy csoportja azt állítja, hogy ezeket a repülőgépeket 1945 óta senki sem ásta ki, így még most is ott alusszák álmukat, várva arra, hogy a Brit Nemzetközösség szolgálatába álljanak. Remélhetőleg a feltételezésből hamarosan tény lesz, ugyanis David Cundall brit farmer és megszállott repülésrajongó, magánpilóta vezetésével expedíció indult Rangunba, hogy kiássa a Spitfire-öket.

A második világháború idején a mai Mianmar a Brit Nemzetközösséghez tartozott, amikor a japánok lerohanták. A császáriak kezdetben rendkívül sikeresen nyomultak előre, elfoglalták majdnem az egész országot, ám az Egyesült Államok hadba lépése után a britek visszahódították tőlük. Miután a harcok véget értek, a komoly károkat szenvedett Rangun város repülőterén nagy mennyiségű hadianyag maradt, köztük Spitfire Mark XIV típusú vadászrepülőgépek, amiket sosem vetettek be harci körülmények között, és elvileg vissza kellett volna szállítani Nagy-Britanniába, de erre akkor nem kerítettek sort. Inkább a bevált, addig és azóta is többször alkalmazott módszert választották: a gépeket leltározták, szakszerűen szétbontották, ládákba rakták, majd – a legutóbbi radaros mérések szerint – 8 – 10 méter mélyen elásták. Burma 1948. január 4-én függetlenné vált, a britek kivonultak, a Spitfire-ök pedig továbbra is a föld alatt maradtak.

Cundall sok évvel ezelőtt hallott először a dologról, mégpedig amerikai veteránoktól, akik 1945-ben Burmában szolgáltak hadmérnökként. Állításuk szerint a britek arra kérték őket, segítsenek nekik eltemetni egy hatalmas gödörbe repülőgépeiket. Bár őrültségnek tartották, természetesen besegítettek. Cundall erre hirdetéseket adott fel különböző magazinokban, és lássanak csodát, egy sor veteránt sikerült találnia, akik tanúsították a történteket. Egy brit mérnök még a pontos helyszínt is megnevezte, szerinte hatalmas, autóbusz méretű ládákban temették a földbe a repülőgépeket. A megszállott repülésrajongó elkezdett lobbizni a helyi hatóságoknál, hogy kutatást végezhessen, ám ezt csak 17 év kitartó munkával sikerül elérnie, ráadásul más csoportokkal is meg kellett harcolnia, akik szintén a kincsre áhítoztak. Küzdelmét jutalom koronázta: nem csak, hogy megkapta az engedélyeket, de még támogatót is sikerült találnia egy fehérorosz videojáték-gyártó képében, akik félmillió dollárt ajánlottak fel az ásatásokhoz, illetve még egyszer ennyit, amennyiben valóban használható állapotban lévő repülőgépeket találnak.

Spitfire Mk. XIV

Spitfire Mk. XIV ,

Utóbbi viszont korántsem biztos. A régész-társadalom egy része ugyanis szkeptikus. Andy Brockman szabadúszó régész szerint például nagyon nagy rá az esély, hogy a kutatók csak egy rakás elkorrodálódott fémhulladékot találnak majd a ládákban, amennyiben azok tényleg ott lesznek még. Ez azonban nem törte le Cundall lelkesedését, aki egy konferencián jelentette be: január 5-én néhány markológép és egy mindenre elszánt csapat társaságában elindul Mianmarba, hogy pontot tegyen az ügy végére.

Amennyiben tényleg azt találja, amit szeretne, az repüléstörténeti eseményként lesz számon tartva, ugyanis a jó állapotban lévő, akár repülőképes Spitfire repülőgépek mennyisége a duplájára nő a jelenleginek. A jövő héten kezdődő ásatások megkezdéséhez a helyi kormány áldását adta, köszönhetően David Cameron brit miniszterelnök közbenjárásának, így reméljük, hogy január végére valóban eredményre vezet majd a brit régészek munkája. Ezen a ponton egyébként még lehet, hogy problémákba ütköznek, ugyanis a mianmari kormány akár a „zsákmány” felére is igényt tarthat, nem beszélve egy helyi cégről, mely 20%-ot kért, ám minden jel arra utal, hogy a diplomáciai nyomás révén Cundall megszerezheti a gépek 80%-át.

„Bár ezek eredendően háborús eszközök, azt szeretném, ha a Nagy-Britannia és Mianmar közti barátság létrejöttét szolgálnák.” – mondta Cundall. „Azon kívül pedig…minden álmom, hogy repülhessek az egyikkel!”

Nos, Mr. Cundall, mi innen is szorítunk, hogy fáradozásait siker koronázza, és egyszer talán mi is láthassunk majd egyet a burmai Spitfire-ök közül a repülőnapokon!

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.