|

Hamarosan elkezdődik a finn Hornetek modernizációja és képességbővítése

Azt már egy ideje tudni lehet, hogy Finnország (harmadikként a világon, az Amerikai Egyesült Államok és Ausztrália után) rendszeresíteni kívánja a Lockheed Martin AGM-158 JASSM (Joint Air-to-Surface Standoff Missile) alacsony észlelhetőségű csapásmérő robotrepülőgépet, létrehozva ezzel légierejének földi célok pusztítására alkalmas arzenálját. Mint ismeretes, a finnek eddig csak légvédelmi feladatokra használták F-18C/D Hornetjeiket, ám néhány éve elkezdődött egy folyamat, melynek célja, hogy potens vadászbombázóvá fejlesszék őket. Ehhez pedig tudvalevőleg szükség van megfelelő fegyverekre, azok integrációjára, a tárolás és karbantartás hátterének megteremtésére, valamint a hajózók és műszakiak kiképzésére. Ebben a folyamatban az egyik fontos lépést a napokban meg is tették.

A Lockheed Martin sajtóközleményben tudatta a világgal, hogy 5,1 millió dollár értékben megköttetett az első azok közül a szerződések közül, melyek fejében a cég elvégzi majd az AGM-158 JASSM integrációs munkálatait a finn Horneteken. Az FMS (Foreign Military Sales) program keretében az Amerikai Egyesült Államok Légiereje bízta meg a nagyvállalatot, hogy kezdje meg a folyamat előkészítését. A projekt egyébként hat évig fog tartani, ez alatt kell mind a 62 finn F-18-as fedélzetére integrálni a fegyvert és alkalmassá tenni rá a Finn Légierőt, hogy bevesse azt. A következő hetekben még több ilyen szerződés aláírása várható, amik például a konkrét beszerzésre vagy a hosszú távú logisztikai támogatásra vonatkoznak.

[singlepic id=1729 w=584 h=380 float=none]

Finnország egyébként roppant okosan járt el ez ügyben, ugyanis a JASSM integrációja egybeesik a Hornet-flotta élettartam-hosszabbítással egybekötött modernizációjával, melyet a Lockheed Martin, a USAF, a US Navy és a Finn Légierő közösen végeznek majd el, a kaliforniai China Lakeben.
A minden időjárási körülmények között, nappal és éjszaka egyaránt bevethető, precíziós vezérlésű JASSM gyártása jelenleg a Lot 10 szériánál tart, és a finn beszerzés pozitív hozadékaként – a magasabb darabszám miatt – egy példány ára alacsonyabb lesz az eddiginél.

2 hozzászólás “Hamarosan elkezdődik a finn Hornetek modernizációja és képességbővítése”