|

Vízen a USNS Montford Point, a US Navy új hajóosztályának első tagja

Alig több, mint egy évvel azután, hogy 2011 júliusában elkezdték építését, november 13-án vízre bocsájtották az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének egyik legújabb hajóját, mely egyben egy teljesen új kategóriát képviselő hajóosztály első képviselője is. Nem másról van szó, mint a USNS Montford Point-ról (T-MLP-1), melyet a General Dynamics leányvállalata, a National Steel and Shipbuilding Company (NASSCO) épített meg San Diegóban, és amit 2010-ben rendelt meg a US Navy, két másik ilyen egységgel együtt. A USNS Montford Point megjelölésében az MLP mozaikszó a Mobile Landing Platform szavakat rejti magában, amik pedig egy olyan felszíni egységet takarnak, mellyel partraszálló műveletek támogatása válik lehetővé olyan módon, hogy a nagyobb méretű és ezáltal sebezhetőbb partraszálló dokkhajók „utasait”, vagyis az LCAC-ket gyorsan és nagy tömegben lehet a sekélyebb vizekbe fuvarozni.

A US Navy stratégáinak fejében 2005-ben pattant ki az MLP-hajók kivitelezésének ötlete. Akkor még olyan egységeket vázoltak fel, melyek hat LCAC-t tudnának fedélzetükre venni olyan módon, hogy félig a vízfelszín alá süllyednek, a légpárnások rájuk úszank, majd újra felemelkednek. Ezek közül szimultán kettő indítása-fogadása lett volna megoldható partraszálló műveleteknél, ami mellett a fedélzeten tartósan elszállásolásra kerülhetett volna egy teljes tengerészgyalogos dandár. A hajónak 20 csomós (37 km/h) maximális sebességet és 9000 tengeri mérföldes (17 000 km) hatótávolságot kellett volna hoznia, ám 1,5 milliárd dolláros ára miatt a 2009-es pénzügyi évben a teljes áttervezés mellett döntöttek, mivel tudni lehetett, hogy 2011-től komoly megszorítások jönnek, amik nem tennék lehetővé mérvadó mennyiség szolgálatba állítását.

A USNS Montford Point (T-MLP-1) a General Dynamics (és leányvállalata, a NASSCO) hajógyárának dokkjában, San Diegóban |Fotó: NASSCO ,

Így tehát a General Dynamics által végül 500 millió dolláros darabáron elkészítendő három MLP (idén augusztusban felmerült egy negyedik megrendelésének ötlete is), melyeket az Alaska-osztályú olajtankerek alapján terveztek, csak három roham-légpárnást tudnak a fedélzetükre venni, csúcssebességük 15 csomóra (28 km/h) redukálódott, hatótávolságuk viszont 9500 tengeri mérföldre (17 600 km) nőtt. Hosszuk 255 méter, legnagyobb szélességük pedig 50 méter. Teljesen megpakolva vízkiszorításuk elérheti a 80 000 tonnát. Fedélzetükön 2322 négyzetméternyi területen lehet hasznos terhet elhelyezni, illetve közel 1,5 millió liter JP-5 üzemanyag tárolható bennük.

Maga a félig lemerülő koncepció már bizonyította hatékonyságát: 2005 és 2010 februárja között a US Navy több tesztet is elvégzett az MV Mighty Servant 1 és 3 félig lemerülő nehéz teherszállító hajók, valamint a USNS Watkins, a USNS Red Cloud és a USNS Söderman közreműködésével, melyek sikeresnek bizonyultak. Ezek során felszerelést és járműveket, köztük HMMWV-ket és M1 Abrams harckocsikat pakoltak át a félig lemerülő hajókra, ahonnan azok az LCAC-k segítségével kijutottak a partra.
A haditengerészet és a tengerészgyalogság a jövőben aktívan kívánja alkalmazni ezeket az egységeket a partraszálló műveleteknél, mivel olyan képesség birtokába jutnak általuk, amivel eddig nem rendelkeztek.

Számítógépes grafika egy MLP-hajóról ,

Az osztálynak, mint már említésre került, három tagja lesz, ezekből a másodikat, a USNS John Glennt (T-MLP-2) már építik, a harmadiknak (USNS Lewis B. Puller (T-MLP-3)) pedig 2015-ben kezdik el a munkálatait. A USNS Montford Point szolgálatba állítását 2015-re datálják, míg a Lewis B. Pullernek 2018-ra kell bevethetővé válnia.

10 hozzászólás “Vízen a USNS Montford Point, a US Navy új hajóosztályának első tagja”

  1. Hát a Kaszpi tenger bizony tó, ezen a sárgolyón a legnagyobb.

    A Pelikán hogy jön ide, az megint egy másik kategória? Az arra lenne jó, hogy a vastagbőrűeket gyorsan tudják (ért légi úton) szállítani.

    A kaszpi szörny ugyan ez, de kicsiben. Tudtommal pont azért kaszálták el, mert csak a Kaszpi tengeren volt jó.

    Ez meg az én értelmezésemben arra jó, hogy gyorsan nagy mennyiségben tegyél partra járműveket. Nagyokat, nehezeket.