|

A katasztrófavédelemben is segíthetnek a magyar pilóta nélküli repülőgépek

A pilóta nélküli repülőgépek többek között alkalmasak katasztrófavédelmi feladatok, vészhelyzetek elhárítására is – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar fejlesztésű gépek veszprémi bemutatóján hétfőn.

A tárcavezető szerint az úgynevezett drónok a katonai terület mellett polgári területen is segítséget jelenthetnek, például eltűnt személyek felkutatásában, vagy különböző vezetékek, hálózatok, települések feltérképezésében.

Hende Csaba a Magyar Honvédség Bakony Harci Kiképző Központ veszprém-újmajori gyakorlóterén azt mondta, 21. századi felderítési képességekre tesz szert ezekkel a repülőgépekkel a honvédség. Hozzátette: misszióban lévő katonáink biztonsága szempontjából rendkívüli jelentőségű, hogy mozgásukat robotrepülőgép segíti, felderíti a haladási útvonalukat, a rájuk leselkedő támadókat, vagy út mentén elhelyezett robbanóeszközöket.

A miniszter kiemelte: a magyar drónok minden része – hardver, szoftver – magyar fejlesztés és magyar munkahelyeket teremt.

Hende Csaba az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Honvédelmi Minisztérium tervezi a drónok beszerzését, amelyre az úgynevezett csapatpróba után kerül sor; a hadsereg kipróbálja a szerkezeteket, esetleg javaslatokat tesz arra, hogy katonai felhasználásra miként lehetne még alkalmasabbá tenni, majd ezután kezdődhet a rendszeresítési eljárás. Ennek keretében a különböző katonai szabványoknak megfelelően beillesztik a honvédség arzenáljába a drónokat és a földi irányító kontrollt.

Megjegyezte: nemzetgazdasági szempontból igen jelentős, hogy hazai gyártásban szerezhetők be ezek az eszközök, hiszen így fele annyiba kerülnek, mintha külföldről vásárolnák meg azokat. Reményét fejezte ki, hogy a honvédség hadiipari cégei sikerrel értékesítik új fejlesztésüket civil területen is, hiszen ezek az eszközök sok területen alkalmazhatóak.

Fotó: Nagy Lajos, MTI ,

A Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt)és a HM Currus Zrt. 2007-ben kezdte el a kutatást a pilóta nélküli repülőgépek terén; 2012-re komplex rendszer jött létre – ismertette Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója.

Tájékoztatása szerint az Ikran nevű repülőgép képes előre programozott felderítő repülési célfeladat tervezésére, nyomon követésére, a fedélzetén elhelyezett HD kamera 12-szeres optikai zoommal rendelkezik, a pilóta manővereit az orrkamera segíti telemetria adatokkal; a Bora nevű gép ugyanezeket tudja, de egy HD képfeldolgozó, összehasonlító és kiértékelő szoftverrel is fel van szerelve.

A magyar drónok szoftvere felhasználóbarát, kezelésük könnyen megtanulható, és mindössze három személy működteti; a repülőgépek fejlesztési iránya a vezérlő robotika továbbfejlesztése, egy időben több repülőgép programozott repülése, repüléstervező és irányító program fejlesztése, képalkotó berendezések integrálása a repülőgépekbe – emelte ki Molnár Attila, a Currus Zrt. vezérigazgatója.

A hétfői gyakorlati bemutatót csaknem meghiúsította a rendkívül erős szél, de a gépeket végül sikerült levegőbe emelni.

Forrás: MTI

27 hozzászólás “A katasztrófavédelemben is segíthetnek a magyar pilóta nélküli repülőgépek”

  1. Tippek,hogy mire lehetne még hasznos kicsiny gépünk:

    – Régészet: Romok keresése a levegőből ásatásokhoz stb..

    – Földrajzzal kapcsolatos munkákra

    – Meteorológia

    – Rendőrségnek

    Hirtelen ennyi jutott eszembe.

    A 12x-es zoom kevésnek tűnhet,de ha jó minőségű az optika,akkor gond nincs,mivel ez számít. Van még mit csiszolni + adhatnának több infót a gépről.

  2. Kérdés:

    Tudja valaki,hogy az Ikrannak mi a jelentése,vagy van e jelentése?
    Mert én max csak egy avataros kék repülő lényt találtam ilyen néven.

    Fura,hogy nem a tipikus honvédségben használt neveket adták nekik,mint pl:
    Gepárd,Hiúz (furcsa is lett volna:)), Toldi,Árpád,Turul,Sólyom stb…
    Nincs bajom se a Ikran névvel,se a leírtakkal,max csak az,hogy szint mindig ugyanazokat a neveket használjuk. De kivételesen talán nevezhettük volna Uhunak,Bagolynak,Rigónak,Gólyának vagy bármilyen itthon/külföldön honos madárfajról. Jelzem belekötni akarok,csak megjegyeztem.

  3. Bemásolom ide a Hírhalomból a hozzászólásokat:

    ————
    danielblack szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 13:16

    Bemutatták a hazai drónt:
    http://m.mno.hu/belfold/sok-mindenre-alkalmas-a-magyar-dron-1115411

    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-
    Terminator szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 17:58

    Még néhány fotó az új csodafegyverünkről:

    http://www.honvedelem.hu/cikk/34663_tavolba_lato_szemek
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-
    Unio szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 18:18

    Nem akarok rosszmájú lenni vagy okoskodni de egy UAV-ot nem olyan ördögien nehéz kifejleszteni, mi miért még csak most kezdtünk bele? Más országok már 4-5-8 éve rendelkeznek ilyenekkel szerintem,csak azt ne mondja valaki,hogy Skylark beszerzését kellett megvárni és utána azt “lekopiztuk”(részben),mert akkor lehidalok. Tudom,hogy itt a belső a lényeg,mert a vázat/külsőt még egy modell rajongó is összedobja,nem kell ahhoz egy cég/csapat stb….

    Vagy a szokásos magyar fejlesztési idő/mentalitás van a háttérben.
    Jelzem nem predatorokat vártam,csak valahogy picit többre számítottam. Mindegy én nem vágom ezt:S.
    attól függetlenül szorítok,hogy fejlődjön itthon ez az egész.
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 1

    ————-
    Littlejohn szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 18:52

    Unio…..
    Tényleg ne légy rosszmájú! :) :)
    Kis országnak kis Predator. Ez pont egy kis Predatorral több, mint pl. a román vagy a szlovák Predator.
    Különben is ugyanaz a kamera van benne, amely a parlamenti pártok finanszírozását és a közbeszerzések szabályosságát ellenőrzi, tehát megbízható.
    Van olcsóbb is, abban Kovács III. Zénó törm. bal szeme van egy eredeti házimacska-szem mellett. Az egyik nappal, jó látási viszonyok közt nézgelődik, a másik, mint igazi macskaszem, éjjel is lát.
    NA….
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 2

    ————-

    Unio szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 19:40

    Littlejohn:

    :):):D

    Kicsit hitetlen tamáskodtam na :). Tényleg örülök,hogy van ilyenünk,csak hát ugye ez Magyarisztán,itt az idő 4x lassabban telik + tele van fekete lyukakkal az ország. Mindegy majd ha hazánk kolonizálja a Marsot (Ha megérem),akkor megértem:).

    Kicsit szürke, kicsit (se) predator,de a miénk. :D
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    tankman szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 20:47

    Magyar fejlesztésű drónok iránt érdeklődik Algéria, Líbia és Mongólia.
    http://nol.hu/belfold/20120929-milliardos_uzlet_lehet_
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 1

    ————-

    Unio szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 21:35

    Na akkor már csak gyártani kell és akkor még jól is kijöhetünk belőle. Én komolyan szorítok nekik,csak picit többet vár a lelkecském:).
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    krokomach szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 22:12

    Magyar dron – nagyon örülök neki.

    Telhetetlen lelkem mégis feltesz pár jelentéktelen apró kérdést, mert hogy repül és katonai felhasználás egy kicsit kevés.

    Hasznos teher súlya? Fegyver felfüggesztési pont…konténer? – kicsi gép, de mégis…
    Most komolyan 12-szeres optikai zoom?
    Ár, üzembentartási költségek…? Kiképzés, kiképzési költségek? Infrastruktúra igénye?
    Sebesség, járôrözési idô……egyéb paraméterek?

    A fülszövegen kívül mit lehet róla tudni?

    Vagy legaláb a hasonló kaliberü UAV-k-bôl kiindulva, mire lehet számítani?
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 2

    ————-

    karesz szerint:
    2012. november 5. hétfő @ 22:29

    Azért egyik ország sem kicsi , gondolom nem kettő utána érdeklődnének .
    (( Ki tudja még a végén sikerül is eladni belőle ))
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-
    tankman szerint:
    2012. november 6. kedd @ 00:15

    Magyar DRÓN – képriport:
    http://www.facebook.com/media/set/?set=a.490618014302956.120398.138066006224827&type=3

    – Hát az irányító központ utánfutója nem éppen katonai beutésű…
    http://sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/381960_490618797636211_2006294918_n.jpg
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    Terminator szerint:
    2012. november 6. kedd @ 06:19

    >Magyar fejlesztésű drónok iránt érdeklődik Algéria, Líbia és Mongólia.

    Most repült a prototípus. Melyik nemzetközi védelmi kiállításon reklámozták a fejlesztést hogy már tudnak róla Afrikában és Ázsiában?

    Ezek az országok nem vehetnek ilyen gépet az USA-tól, Izraeltől? Az európaiés más országok fejlesztései hogy állnak?
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    GrGLy szerint:
    2012. november 6. kedd @ 06:31

    @Terminator

    Ezek az országok nem vehetnek ilyen gépet az USA-tól, Izraeltől?

    Lehet a mi gépünket egyszerűbb (lesz) megvenni: felmész a minisztérium honlapjára -> webshop -> kiválasztod a gépet meg a darabszámot -> megjegyzésbe beírod, hogy a kormányzati rezidencia portása fogja átvenni -> 3 munkanapon belül küldik is.
    (ugyanitt T-72 eladó, illetve Komondornál kettőt fizet, hármat kap akció)
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 1

    ————-

    Fade szerint:
    2012. november 6. kedd @ 08:19

    GrGly:
    Esetleg még:
    Túltárolt, alig használt MIG-29 eladó.
    Ajánlatokat minnél nagyobb kenőpénz a lényeg jeligére….
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    tankman szerint:
    2012. november 6. kedd @ 09:44

    A Skylark-1LE-t a Mercedes belsejébőlből lehet irányítani, az Ikranhoz meg egy “büfés” utánfutó kell…
    http://sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/9220_490618157636275_639682099_n.jpg
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    Szeti szerint:
    2012. november 6. kedd @ 09:52

    Majd berakják a Komondorba XD
    Tetszik / Egyetértek: Thumb up 0

    ————-

    @Szerkesztők: Megoldható lenne hogy ha egy információt valahol kitárgyalunk és később külön hír lesz belőle, a hozzászólásokat áthelyezzétek a cikkhez? Úgy is elolvassátok az összes hozzászólást a moderáció miatt. Így később jobban visszakereshetőek lennének a hozzászólások is. És nem lenne annyi offtopik hozzászólás a másik hírnél.

  4. Unio szerint: 2012. november 7. szerda @ 19:48

    >Tudja valaki,hogy az Ikrannak mi a jelentése,vagy van e jelentése?
    >Mert én max csak egy avataros kék repülő lényt találtam ilyen néven.

    Szerintem eltaláltad. Ez nemzetközi,mindenhol értik és mindenkinek ugyanaz jut róla az eszébe. (Esetleg még mozaikszó lehet.)

  5. Littlejohn:

    Tényleg igazad van,az ő joguk. Én csak úgy gondolkodok,hogy egy ilyen repülő eszköznek valamilyen repülő lényről/tárgyról kéne kapnia a nevét. Persze most magamat cáfolom meg,mivel

    1: A gugli szerint az Ikran egy kitalált repülő lény (Persze ha a fejlesztők ő rá gondoltak és nem másra)

    2: Sok más repülőeszköz kapott már fura lényekről nevet.

    Szóval nem szóltam,megyek a sarokba:).

  6. Ja, segítheti a katasztrófavédelmet…

    Mondjuk van egy erdőtűz. A riasztást követően néhány óra alatt a közelbe települ a távirányító egység a minirepcsivel, felküldik, megnézik, megjelölik a helyszínt, lefényképezik, HD-ban felveszik, kielemzik, majd 12 óra múlva pont annyit fognak tudni, mint Józsi bá’, aki kinyújtja karját, és elkiáltja magát: emberek, tűz van!!! Csak Józsi bá már az első füstből beazonosította hogy nagy a baj, megszabta az irányát, és a helyi tűzoltók kormos képéről készülhet már a nagy felbontású felderítő fotó….

  7. GrGLy,szerinted ott áll a magyar felderítési rendszer, hogy egy UAV képhalmaz alapján (főleg éjjellátó kép esetén) DÖNTÉSKÉPES információ-feldolgózót riasszon???

    Ne vicceljünk. Az UAV egy dolog, a képek, videók is azok. Sokszorosan többe kerülnek azok az elemzők-szakemberek, akik értik is mit látnak.
    Egy iszapkatasztrófánál az a néhány ember legalább látta mi történt, és milyen irányú folyamatok zajlanak. Ezt egy UAV szűkebb látómezejével, „nem kézzel fogható” látványával jelen pillanatban semmiképp nem pótolja…

    Ahhoz ugyanis megfelelő mennyiségű és minőségű állományt a „békeidőkben” is fizetni kellene. Van hír ilyen állományról??

    Mert távirányítású képrögzítőket reptetni nem oly drága dolog. Egy közepes tv társaság is tudja…

  8. >Unio szerint: 2012. november 7. szerda @ 21:12

    SR-71: van egy legenda hogy RS-71 (RS= Reconnaissance System) lett volna a neve, de Johnson elnök véletlenül felcserélte a két betűt a gép hivatalos bemutatóján. Az elnököt meg nem merte senki kijavítani :)

  9. Terminator:

    Ezt nem tudtam!:):) De ha igaz,akkor nagyon vicces szituáció lehetett:).Az ország első emberének meg ugye nem mertek nemet mondani:). RS= Reconnaissance System,beszarás :D.

    – Elnök úr! Itt van a beszéde az RS-71-es átadóünnepségére.
    – Köszönöm Harold,tegye csak le majd átolvasom.

    A bemutatón:

    -…itt van ez a remekmű,Amerika repülő ékköve,melyet az amerikai mérnökök és munkások véres verejtéket izzadva hoztak létre,hogy a gonosz kommunista ármányokat leleplezze éles tekintetével!…(hirtelen leesnek a súgókártyái) Hölgyeim és uraim … (magába el kezd filózni): Mi is ennek a sz*r repülőnek a neve?!!.. valami re re reco,syst.. á basszus elfelejtettem! mindegy legyen a neveeee SR-71-es blackbird!. Hölgyeim és uraim bemutatom az SR-71-es Blackbirdet! Tapsoljuk meg eme csodálatos masinát!

  10. Igla:

    katasztrófavédelem:
    – nem csak bajban kell infó. Egy UAV akár hetente ellenőrizheti a gátakat.
    – a víztározók iszaposodása a levegőből jól ellenőrizhető ott is, ahol csónakkal nem lehet/szabad/érdemes megközelíteni (zagytározó/védett természet).
    – Az ember vizuális típus, sokkal pontosabb a kép a bajról felülről látva, mint „ráképzelve” a térképre.

    rendőrség:
    – rendezvénybiztosítás. Nem kell odaállítani minden sarokra egy rendőrt, elég, ha készenlétben vannak egy alapvetően békés eseményen.
    – focimeccs. A rendbontók fentről jól követhetőek, nem tudnak beleolvadni a tömegbe.
    – elkövető üldözése. Egy hőkamera+HD elől nem egyszerű meglépni.
    – forgalom ellenőrzés. „Igen, tisztelt képviselő urak, kevés/sok az X sáv.” Radar esetén az éjszaka a városban üvöltő kipufogóval száguldozó, felhajtott rendszámtáblás motorosok is jutalmazhatóak.
    – Falopás. Jól látható a „munka”.

    stb.

  11. Erről a cikkről a Tanú című legendás szlogen jut eszembe: Magyar narancs : Savanyú de a miénk.
    Ugyanis olcsón kiváló képességű eszközök állnak rendelkezésre polgári használatra is.
    http://www.uavfactory.com/
    http://www.troybuiltmodels.com/items/UAVPENGUINB.html
    Az Iráni kormány is vett belőle egy csomót.
    Itt pedig a választék csak ezen az egy helyen:
    http://www.troybuiltmodels.com/category/UAVF/Fixed-Wing-UAV-RPV-UAS.html

  12. És magyar civil fejlesztés is folyik párhozamosan, ahogy a légierőblogon írták:

    Gepida 2012.11.07. 12:15:24

    Megvizsgálják vajon a más magyar fejlesztésű UAV hadrendbe állítását is? Például a „civil” gyártású BHE-03-as fejlesztésében a Műegyetem is részt vesz, és már több külföldi expón is bemutatták. A fő vállalkozó pedig beszállít azt indiai légierőnek is…

    hvg.hu/Tudomany/20090903_robot_repulogep_fejlesztes_budapest_bme

    a BHE-03 adatátviteléről cikk

    http://www.elektro-net.hu/konstruktor/3594-magyar-fejlesztesu-korszeru-kommunikacios-rendszer-mobil-alkalmazasokra

    és a tesztepülésekől klip:

    http://www.vustv.com/T4NcijhtoQd8r