|

Rakétavadász FREMM Aegis-szel az olaszoktól?

A címben szereplő FREMM nem teljesen helytálló, de kétségtelen, hogy az olasz Fincantieri egyelőre szigorúan “papíron” történő ötletelésének van köze a francia – olasz együttműködésben megvalósult és jelenleg hadrendbe állítás alatt álló FREMM fregattokhoz.

Múlt héten zajlott az Euronaval szakkiállítás Franciaországban, ahol ilyenkor a védelmi ipar haditengerészeti vonatkozásokban érdekelt résztvevői nagy számban jelennek meg. Mint Európa egyik legnagyobb hajóépítéssel foglalkozó vállalata, az olasz Fincantieri is képviseltette magát – többek között egy tervezettel is. A trieszti székhelyű vállalat által kiállított egyik maketten az érdeklődők nem mást vehettek észre, mint Mk 41 VLS rendszert és ami érdekesebb: 4 SPY-1D radarantennát. Ami azt jelenti, hogy az olaszok eljátszottak az Aegis rendszer gondolatával egy ballisztikus rakétákat az égről leverni képes hajó kapcsán.

A Fincantieri 6 500 tonnás AEGIS fregatt elképzelésének alapját a FREMM fregatt adja. | Fotó: Christopher P. Cavas, defensenews.com ,

A project esetleges realizálódása esetén az olaszok besorolnának a spanyolok mögé a Lockheed Martin portékájának alkalmazásával, melyet szintén a spanyolokhoz hasonlóan fregattra telepítenének – méghozzá a többfeladatú FREMM fregatthoz igen hasonlóra.

A kiállítás kapcsán a szintén jelen lévő Lockheed Martin nem kívánta kommentálni az olasz tervezetet, mindössze annyit árultak el, hogy formálisan nincs együttműködés a két vállalat között ilyen téren. És bár a Lockheed Martin Európában jelenleg csak a spanyol Navantia-val van partneri viszonyban az Aegis rendszer kapcsán, nem szabad megfelejtkezni arról, hogy igen szoros szálak fűzik a Fincantieri-hez is, lévén az olasz vállalat a tulajdonosa az amerikai Marinette Marine hajógyárnak, mely viszont a Lockheed Martin nevével fémjelzett LCS építésért felel.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.