|

Cirkáló ütközött atom-tengeralattjáróval Florida partjainál

Szerencsés kimenetelű ütközésre került sor szombat délután Florida partjai mentén a Ticonderoga-osztályú cirkáló, a USS San Jacinto (CG 56) és a Los Angeles-osztályú atom-tengeralattjáró, a USS Montpelier (SSN 765) között – áll a U.S. Navy közleményében. A haditengerészet által közzétett, egyelőre szűkszavú sajtóanyagban olvashatóak szerint az összeütközésre helyi idő szerint 15:30-kor került sor Florida állam északkeleti partjainak mentén, konkrétabban Jacksonville körzetében.

A honi kikötőjüket a virginiai Norfolkban tudó AEGIS cirkáló és Los Angeles-osztályú kollégája közös gyakorlaton vettek részt, minek folyamán az elérhető információk szerint a periszkóp magassága emelkedő Montpelier nem kívánt kapcsolatba keveredett vízfelszíni kollégájával. Szerencsére az esetnek nem lett komolyabb kimenetele, a közlemény szerint mindkét résztvevő saját erejéből hagyta el a baleset helyszínét.

Személyi sérülés nem történt, ám hogy az anyagi károk milyen mértékűek, azt egyelőre nem lehet tudni., lévén ez egyelőre vizsgálat alatt áll. A Navy részéről jelenleg csak annyit közöltek, hogy a tengeralattjáró reaktora semmilyen károsodást nem szenvedett, ám a Ticonderoga-osztályú cirkáló szonárdómja megsérült az ütközésben.

A USS San Jacinto (CG 56) az Atlanti-óceánon 2012 júniusában. | Fotó: Tommy Lamkin, U.S. Navy ,

26 hozzászólás “Cirkáló ütközött atom-tengeralattjáróval Florida partjainál”

  1. @Littlejohn

    Ne higgy a bulvárlapoknak a balesetről, én ott voltam és láttam. A cirkáló békésen legelgette a floridai fürdőzőket, de aztán a semmiből hirtelen feltűnt a Montpelier vadul kürtölve, áthajtott a piroson és két zebránál sem lassított, aztán persze elnézte a kanyart és lekoccolta a San Jacintot. Persze még a Montpelier kapitányának állt feljebb, egy villáskulccsal végighúzta a Tico fényezését, meg ütötte a hajóhíd üvegét, miközben anyázott, hogy miért tartják fel, aztán füstölgő hajócsavarral elhajtott. Én persze nem akarok messzemenő következtetéseket levonni a tengeralattjáró parancsnokának adózási szokásairól, de minden kétséget kizáróan szlovák oldalszám volt a San Jacinton…

  2. Jó-jó, biztos döbbent a cirkáló kapitánya amikor meglátta a periszkópot, mégis arra az arcra lennék kíváncsi, amelyik a kukucskálón át nézve egy bazi nagy hajót látott a kémlelőt betöltve…

    Megsérült a szonár? – a jelek szerint amúgy is fölösleges hogy van:)
    Ha 200 méterről nem szúr ki egy atom-tengeralattjárót, akkor sok lélegeztető gépnyi pénz volt fölöslegesen beépítve – hogy egy klasszikust idézzek:)

  3. “Megsérült a szonár? – a jelek szerint amúgy is fölösleges hogy van:)
    Ha 200 méterről nem szúr ki egy atom-tengeralattjárót, akkor sok lélegeztető gépnyi pénz volt fölöslegesen beépítve – hogy egy klasszikust idézzek:)”

    Csak tippelek !

    A cirkalo ha all is olyan hangos mint allat. ( segedberendezesek generatorok, szivattyuk stb stb ) Az az a tengonak mar kilometerekrol kelett volna hallania. Raadasul a cirkalo meg haladt is az az a fo 2 db LM 2500 as gazturbinaja es eroatvitele is vigan zakatolt. ( Az egesz kornyek hallota hogy ott van )

    A tengo kapitanya valszeg vagy a hajocsavart akarta lefenykepezni hatulrol vagy pedig egy kozvetlen kozeli felemelkedest akart vegrehajtani. Mindketto a szakmai tudas ( ego ) valamint a gyozelem jele.
    Kevesbe ramenosek szoktak egy vagany dalt betenni a vizallati telefonba es azt jatszani hogy a masik hajo szonarkezeloi tisztan hallhassak.

    No szoval emliti a tortenet hogy a periszkop fent volt. Ebbol gondolom hogy a bibi az egy borzasztoan banalis de megis gyakori dolog volt, meg pedig az hogy a kapitany vagy akarki aki a tengo periszkopjaban kemlelt az elnezte a periszkop nagyitasat es azt hitte hogy a celhajo meg odebb van mert nagy zoom on van a periszkop. Kozben meg nem a zoom volt nagy hanem a hajo a periszkopban meg azon kivul.

  4. @Kuruc71

    “az hogy a kapitany vagy akarki aki a tengo periszkopjaban kemlelt”

    Gondolom nem mondok vele ujat, hogy itt tenylegesen mar nem kell (bar lehet) a periszkoba nezni, hanem az egy monitorra van kivetive, mely peldaul a Virginia osztalynal mar a hajo barmelyik reszen nezheto is a belso halozaton keresztul? :)

    Amugy mar erre a problemara is van megoldas: “This summer, the Navy will begin testing a prototype advanced camera for Los Angeles-class submarine periscopes that will provide a 360-degree scan of the surrounding waters.” – http://chartgroup.com/NewsDetail.aspx?newsID=45

  5. @ Kuruc71, Littlejohn

    “With the advent of the Los Angeles-class fast attack submarine design in the late 1960s, the Navy developed a new attack periscope, the Type 18, which offered 18-times magnification, as opposed to its precursor’s eight. Kollmorgen again won the contract to design and build the periscopes, partly because their design allowed using a camera without removing the periscope’s face-plate. This design eventually permitted the use of television cameras, whose images can be displayed throughout the submarine and recorded. The Type 18 periscope is one of the primary hull-penetrating periscopes in the fleet today, used on all Los Angeles- and Seawolf-class submarines. Important features of the Type 18 include multiple magnification levels, single-axis stabilization, digital photography, low-light image intensification, color television, and day-and-night viewing capabilities. ” – http://www.navy.mil/navydata/cno/n87/usw/issue_24/eyes2.htm

  6. A hull penetrating periscope szamomra azt jelenti hogy hagyomanyos optikai ( ezert van szukseg arra hogy atmenjen a nyomasallo testen, nem ugy mint az Astute class -e amelyiknel csak a kanoc megy be ops room ba.
    Az hogy a periszkopba epitett kamera kepeit ki lehet barhova vetiteni a belso comrendszeren az teljesen atlagos dolog.

    Szoval szerintem ez egy felturbozott de bizony meg a hagyomanyos lencses prizmas rendszer elektronikaval megfi=uszerezve.

  7. @Kuruc71

    “Szoval szerintem ez egy felturbozott de bizony meg a hagyomanyos lencses prizmas rendszer elektronikaval megfi=uszerezve.”

    En ennek nem is allitottam az ellenkezojet. Sohasem mondtam, hogy a type 18 nem hull penetrating periscope, mivel szerintem is az ;)

  8. papichulo

    A HMS Conqueror ugye ket torpedoval talalta el a ARA G.B-t . Ket nem iranyitott II. VH szokevenyel. Az egyik pontosan a gephazat kapta el mig a masik cca 10-15 meterrel az orr utan. Az elso ahogy mondtam a gephaz ( leghangosabb a tat reszen ) helye, mig a masodik az orrhullam ( leghangosabb az orr reszen ) talalta el.

    Mint tudjuk a MK VIII as torpedok nem iranyitott buta torpedok voltak. Hogy lehet megis ez a nagy veletlen ? Az akkori Tigerfish ek nem mukodtek es nem is hasznaltak oket a Britek.

    Akkor megis hogy tortenhetett ?

    A valaszban benne van az is miert mert a Brit tengo utan batorkodni egy kicsit a hideghaborus szindarabban is.

  9. A Mk24 program egy hatalmas bukas volt, nem is ertem, hogy Chile miert vette meg a liszenszgyartas jogait… ennyire nem volt semmi jobb elado?

    “A valaszban benne van az is miert mert a Brit tengo utan batorkodni egy kicsit a hideghaborus szindarabban is.”

    Nem tudom itt mire gondolsz, szabad a gazda…

  10. papichulo

    “Nem tudom itt mire gondolsz, szabad a gazda…”

    Miutan az Argentinok elfoglaltak a szgetet a Britek elsonek a tengo flottat kuldtek oda hogy “arkolja” korul az ostromlando szigetet. Viszont a Tigerfishek impotenciaja miatt fogatlanok voltak azoka tengok mert az oreg MK VIII sok csak vegszukseg eseten lettek volna jok. A Brit tengok teljes feltotltessel mentek a bevetesre ennek ellenere tobbseguk de az is lehet hogy mind talalkozott flszini Brit hadihajoval ( nem szallito vagy utantoltovel ) Felszini talalkozasok voltak amik egy tengotol plana hadmuveleti ovezetben szinte elkepzelhetetlen.

    Ezek a tenyek es innentol a legenda !

    A legenda vagy pletyka ugy szol hogy a Britek nem csak a AIM 9L raketat kaptak meg az USA tol hanem tobb MK 48 torpedo is atadasra kerult melyeket Brit felszini egysegek vittek a tengoknak es a randik alkalmaval kerultek atrakasra.

    Az az a MK VIII as story csak fedostory.

  11. @Kuruc71

    Erdekes elmelet, mindenesetre az erdekelne, hogy hogyan tudtak ilyen rovid ido alatt integralni a rendszerbe egy teljesen uj torpedot. Vagy ilyen mertekben kompatibilis lenne a Mk48 es a Mk24?

    A masik pedig, hogy ez a torpedo nem passziv, hanem aktiv szonar vezerlesu, tehat az sem logikus, hogy a hajo leghangosabb pontjaira ment volna ra.

    Talan majd egyszer ezeket is megtudjuk…