|

Rövidhírek a nagyvilágból

Az orosz Nyugati Katonai Körzet szóvivője bejelentette, hogy az Irkut repülőgépgyártó-vállalat október 4-én, csütörtökön átadta az első hat, sorozatban gyártott Jakovlev Jak-130 Mitten könnyű csapásmérő és haladó kiképző repülőgépet az Orosz Légierő számára. E példányokat még 2011 decemberében rendelte meg Moszkva, további 49 társukkal egyetemben, leszállításukat pedig 2015-ig kell végrehajtania az irkutszki cégnek. A szóvivő tájékoztatása szerint a hat Mitten a gyártó telephelyéről felszállva, a Voronyezsi Régióban található Boriszoglebszk repülőterére érkezett meg csütörtökön, ahol az átadási ceremóniát követően az Orosz Légierő állományába kerültek.

Jak-130 ,

Ausztráliába látogattak az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének legújabb, elektronikai harcra alkalmazott repülőgépei. Stephen Smith védelmi miniszter Jason Clare, védelmi beszerzésekért felelős miniszter bejelentették, hogy a US Navy három Boeing EA-18G Growler repülőgépe ideiglenesen az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) Amberley támaszpontjára települt. Bár az amerikai fegyveres erők repülőeszközei rendszeresen tesznek látogatást Ausztráliában, ez az első eset, hogy EA-18G-k érkeztek a legkisebb kontinensre. Ennek oka az, hogy Canberra idén nyáron úgy döntött, hogy F/A-18F flottájuk egy részét – 1,5 milliárd dollár értékben – átalakítják EA-18G-vé, létrehozva ezzel a RAAF elektronikai hadviselési képességét. Az amerikaiak a most következő időszakban ezért elkezdik ausztrál kollégáik megismertetését a típussal.

Október 1-jén, helyi idő szerint 05:31-kor lezuhant az Amerikai Légierő Akadémiájának egyik T-53A (a Cirrus SR20 militarizált változata) típusú, könnyű kiképző repülőgépe. A Colorado államban található akadémia tulajdonában lévő géppel éppen kiképző repülést hajtottak végre, amikor az – leszállás közben – egy hangárnak ütközött. Az esemény során sem a növendék, sem az oktat nem sérült meg, a T-53A viszont megrongálódott, a hangárral egyetemben. A balesetet valószínűleg emberi hiba okozta, bár a vizsgálat még folyik az ügyben.

A USAF egyik T-53A-ja |Fotó: Cirrus Aircraft ,

49 hozzászólás “Rövidhírek a nagyvilágból”

  1. Allesmor Obranna

    Én ami képet eddig MiG-31BM-ről láttam, azon annyi volt az újdonság, hogy a szárnyakon volt kettő-kettő R-73-as sín, illetve egyiken-másikon éles R-73-as rakéta.
    Ezek közül a gépek közül, kettőn láttam két-két R-33-ast.
    Ismerve az orosz médiát, legalább a Zvezda Tv-t, ami minden kisebb eseményről tudósít egy hatalmasat, lett volna legalább két, vagy akár három ünnepélyes átadó, ahol ódákat zengenek a szolgálatba állított „Raptor-látó” Zaszlon-M radarról, vagy a mindent a világvégéről is leszedő R-37-esről.

    Ehhez képest annyit tudunk, hogy a Zaszlon-M anno a MiG-31M-ekben volt, de azoknak tök más volt az orrkúpja, más volt az átmérő, más a profil, a BM-gépeken maradt ugyanaz az orrkúp.
    Lett volna legalább egy, a rakétáról szuperlativuszokban áradozó riport a kifejlesztésről, a rendszeresítéshez elengedhetetlen aktyubinszki éleslövészetekről, izgalmas felvételekkel.

    Ehhez képest annyi van, hogy az idei Zsukovszkijban megrendezett légiparádén a statikus soron a MiG-31-es elé kirakták az R-37-es fehér színű súlymakettjét, amit korábban a MAKSz-okon a pavilonban mutattak be, mint Vimpel produktum.
    Akármerre keresek, csak annyit találok, hogy ezzel a rakétával utoljára vagy húsz éve lőttek, 2006-ban pedig „felújították a fejlesztést”, ami elég sokféleképpen értelmezhető.
    Az orosz légierőben még az R-77-es sincs rendszerben.
    Furcsa lenne, ha szép csöndben sorozatban gyártanának egy olyan rakétát, amivel az utolsókat 20 éve lőtte egy húsz évvel ezelőtti gárda (akkori pilóták, akkori gépek, akkori mérnökök).

  2. Az oroszoknal gozerovel folyik teljesen uj legiharcraketa CSALAD kifejlesztese. Ez magaban foglalja az infras kozeli az AMRAAM kategorias es egy extra nagy hatotavolsagu tipust. Hallani lehetett arrol hogy ezen raketak tobbfunkciosak lesznek ( esetleg ) pl radar elleni verzio.

    Konretumok nem igen vannak csak szivargo hirek innen onnan. Egy MENAZS nicknevu szakembernek tuno valszeg orosz srac ( holgy ) kozolt adatokat errol sot ket fotoja is volt, de a nick is a postok is meg a fotok is ugy eltuntek mint sicc harom nap utan.

    Roviden szerintem az uj vasaikhoz lesznek vagy mar vannak is uj raketaik is.

  3. Most hallottam,hogy megint a minisztériumoktól akarják elvenni a pénzt,meg zárolni.Hagy tippeljek,hogy honnan fogják elvenni a pénzt,honvédség,egészségügy stb. Van egy olyan érzésem,hogy itt nem lesz Leo 2-es meg páncéltörő rakéták vagy ezt még megengedik Hendének?
    Hihetetlen mi megy le itt!

  4. A MiG-29SzMT-vel nem kalkuláltak előre, csak ugyabár visszaküldték a hazudós gyártónak őket. Az, hogy egy gépre integrálták, az nem jelenti azt, hogy van is hozzá rakéta. Az F-15 flottát a MSIP alatt már felkészítették a rakéták fogadására, de azok csak sokkal később érkeztek meg. Ha ez eljöventő rakéta lefele kompatiblis az R-77-tel, akkor az átlakítás inkább azt szolgálhatja.

  5. Allesmor Obranna

    Nincs rendszerben az R-77-es, keszit se adnak vele, amit legyártottak, az exportra ment, illetve ellődözték Aktyubinszkban az integrációs tesztekhez.

    A gacsat által linkelt képeken a Szu-34-es R-27-est és R-73-ast, míg a MiG-31DZ a saját fegyvereit, R-60-asokat és R-33-asokat hordoz.
    A MiG-31-esek amúgy már nem hordozzák az R-40-eseket, a nagy pilonra a dupla R-60-as indítót rakják egy adapterrel, de még így is látni friss riportokat, ahol R-40-est függesztenek a gépekre. Ennek oka az, hogy éleslövészeteken rendszerint ezeket eregetik el.
    Ahogy anno nálunk is az R-60-ast lőtték a MiG-29-esekkel, pedig a típushoz idehaza nem is volt rendszeresítve.

  6. Azt azért jegyezzük meg,hogy valami nincs rendszeresítve egy adott gépen még nem azt jelenti,hogy nincs rá integrálva.Nálunk sincs rendszeresítve az Iris-T de attól még ha idehoznának párat simán el tudnák lövöldözni a Gripenjeink.

  7. Dudi

    Az megértem hogy nem képesek precíziós csapásmérésre szu-27sm de azért
    azért ne túlozzunk már .
    A szu-27 modernizációkor pont az tartották szem előtt hogy legyen képes
    BVR harcra.

    Amúgy az R-27 valamelyik változata van olyan jó mint az r-77?

    Inkább azon a hangsúly hogy megkapják e majd a szu-27sm gépek is az új rakétákat?

    http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?99988-Russian-Photos-%28updated-on-regular-basis%29/page3486

  8. Egyre kacifántosabb :) Vajon most Ki provokál Kit?
    Mert ha én meg akarnám tudni Kié volt a drón akkor inkább gépágyúval lövettem volna le. Ha már emeltek egy F-16ost akkor voltaképp mindegy, legalább a pilóta is játszik egy kicsit.

  9. Hello Allesmor,

    a Jak-130-asok, valóban tavaly április óta repülnek Boriszoglebszkről. Viszont az irkuti szóvivő lelkesedése is érhető, mert ezek valóban az első álltaluk átadott repülőgépek, leszámítva az algíri exportot. A korábban átadott Jak-130-asokat még a Nyizsnyij Novgorodi Sokol üzem gyártotta.

  10. „Vajon most Ki provokál Kit?”

    Az Izraellel szemben álló felek örülnek hogy nem basztassák őket, nem hogy még ők provokáljanak.

    Mit érnének el azzal hogy provokáljanak? hisz úgyis ők húznák a rövidebbet nem ?

    Pilóta nélküli gépekben meg Izraelben nincs hiány akár ők is megrendezhették .

  11. Terminator:
    merre laksz? A Füstiben épp Nemzetközi vasútmodell fesztivál volt, gondolom felfűtöttek egyet-kettőt a nagyokból. Remélem a 411-es Trumant is felfűtötték ami S160-as amcsi HADImozdony volt :-)

    Kösz a lövöldözős linket, most már tudom, hogy a vidéki rokon szomszédjának milyen katonai faládából van vagy 30 darabja…

  12. Terminator:

    Egy F-16 -os és az arról történt rakétaindítás látható a felvételen, így sanszosan Sidewinder v. Python valamelyik verziójával. Mivel IAF -ról van szó, így sanszosan a második rakéta ‘xyz’ típusa lesz a befutó. Hogy most ez Python 3,4,5?!
    Mert nem hinném, hogy radaros rakétával lőttek volna egy ilyen jó infraképű, puha célpontot.
    Mondjuk gépágyú logikusabb lett volna többünk szerint.

  13. Roni épp arra céloztam, hogy a hír szerint Délen történt az incidens márpedig arra Egyiptom, Jordánia és SZ-A van, ezen országok pedig nem igazán sanszosak ilyen szempontból. Északon is egyedül a Hezbollahot tudom elképzelni, mint potenciális lehetőséget. Azt nem tudni vajon program szerint vagy távvezérléssel repült, de egy próbát megért volna a bemérés is, tekintve hogy ELINT cuccokból sem állnak szarul. De valóban pongyolán fogalmaztam a kérdés az mire használják majd ezt az incidenst, mert nagyon nem úgy néz ki mintha sokat szeretnének nyomozni honnan jött a drón.

  14. @Python

    Egy kis UAV szerintem minden, csak nem „jó infraképű” célpont. A Python-3 a ’70-es évek gyermeke, kétlem, hogy ma azzal adnának készültséget.

    AIM-9M-et nem tudom, hogy kaptak-e, de legmegbízhatóbb forrás szerint 1982-ben is csak az F-16 hordozott AIM-9L-t, az F-15 gépek AIM-9H/G de elsősorban Python3-at.

  15. molni köszi az infókat!
    Te jobb vagy ebben a témában, mindannyiunknál. ;) :)

    Tudom, hogy nem mai termék a Python 3, de még rendszerben van a legjobb tudomásom szerint. De tény, hogy már a Python 4, és 5 van általában függesztve a keszi (meg a többire is)gépekre.

    Mivel a videón az látható (legalább is nekem az jön le), hogy elég közelről történt a rakéta indítása, így ebben a kontextusban értettem a “jó infraképű” célpontot. Aztán hirtelenjében így sikeredett késő éjszaka megfogalmaznom. ;)

    Terminator:

    Az infrakamerás felvételek azért torzítanak. De csak egy logikai következtetésből származó tipp tőlem, hogy Sidewinder v. Python lehetett.

    Majd molni kideríti, ha lesz rá ideje, energiája és kedve az F-15 -ös cikk írása és a meló mellet. ;) :)