|

26 helyett 70 katonai helikoptert vásárolna Lengyelország

Úgy tűnik, Lengyelország valamiért nagyon igyekszik minél komolyabb ütemben bővíteni fegyveres erőinek arzenálját. Mint ismeretes, idén indult el egy helikoptertender, mely 26 forgószárnyas beszerzését tűzte ki célul (ebből 19-et a légierő, hetet pedig a haditengerészet kapna). Nos, ennek a projektnek – legalábbis részben – búcsút mondhatunk, ugyanis Donald Tusk miniszterelnök hivatalos utasítást adott a védelmi miniszternek, hogy tegyen meg minden szükséges lépést arra vonatkozólag, hogy biztosított legyen 70 darab katonai helikopter beszerzése a korábbi 26 helyett.

Tomasz Siemoniaknak október közepéig értesítenie kell a pályázókat a feltételek változásáról, és meg kell győződnie róla, hogy technikai szempontból lehetséges a megnövekedett gépszám beszerzése. A 70 forgószárnyasból immáron egyébként a szárazföldi erők is részesülnének, mégpedig 48 darab taktikai teherszállítóval, amik mellett a légierő kapna 10 kutató-mentő (SAR) helikoptert, valamint a haditengerészet állománya is bővülne hat tengeralattjáró-elhárító (ASW) és ugyanennyi tengerészeti kutató-mentő (SAR) feladatra optimalizált „kávédarálóval”. További változás, hogy a feltételrendszer némileg enyhébb lett, ugyanis a lengyelek már nem ragaszkodnak az „egyazon típus specializált változatai minden feladatra” elvhez, hanem megengedik, hogy a gyártók belátásuk szerint több modellt is indítsanak.

Az új forgószárnyasokkal a régi Mil Mi-8 és -17 helikoptereket váltják majd le |Fotó: Radomił Binek ,

A tenderen, melynek értéke becslések szerint így már 10 milliárd zlotyi (3,1 milliárd USD) lett, ugyanazok a cégek indulnak, melyek eddig is pályáztak, tehát az AgustaWestland az AW149-cel, a Eurocopter az EC725-tel, valamint a Sikorsky az S-70i-vel. Waldemar Skrzypczak, a védelmi minisztérium fegyverzetkorszerűsítésekért felelős szakállamtitkára elmondta: arra számítanak, hogy a tender 2012 végén vagy 2013 elején lép a legaktívabb szakaszába, a döntésre és a győztessel való szerződés-aláírásra pedig jövő májusban szeretnének sort keríteni. A helikopterek szállítását 2014-2015 táján kezdené a majdani diadalmaskodó vállalat, melynek 2022-ig kellene átadnia az összes forgószárnyast.

Skrzypczak emellett kiemelte, hogy az összes helikopternek Lengyelországban kell majd készülnie, mégpedig a helyi vállalatok lehető legnagyobb fokú bevonásával. Éppen ezért a tenderen csak annak a cégnek lehet esélye, mely maximális fokú technológiai transzferre törekszik, és a helikopterek szoftvereinek forráskódját is rendelkezésükre bocsájtja, továbbá biztosítja egy karbantartó központ létrehozását Lengyelországban.

Kapcsolódó hír, hogy Varsó megszellőztette: 2018-ban szeretné elkezdeni a Mil Mi-24 típusú harci helikopterek cseréjét, valamint – szintén a közeljövőben – új VIP-szállító forgószárnyast is rendszeresíteni kíván.

75 hozzászólás “26 helyett 70 katonai helikoptert vásárolna Lengyelország”

  1. Hát valahogy így kell ezt csinálni. Nagyon tetszik a lengyel hozzáállás!
    Hazai ipar bevonása, hazai összeszerelés, hazai karbantartó bázis, stb…
    Ráadásul a 70 gép egy Lengyelország méretű államnak bőven jó mennyiség.
    Hajrá Sikorsky!

  2. Olyan 2-4 hete olvastam egy cikket,aminek az volt a címe,hogy a lengyelek mindent ellenkezőleg csináltak mint mi gazdaságilag stb.. Mit ne mondjak meg is látszik.Becsülendő,hogy nem rombolnak,hanem inkább fejlesztik a gazdaságukat,persze azért azt is tegyük hozzá,hogy az usa is támogatja őket rendesen. Követendő példa lehetne itthon is,de nekünk rombolni kell,nem pedig építeni :S. Látni vélek 1-2 fejlődést (Rába,Komondor) de az harmatgyenge próbálkozás.

  3. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az ország keresőképes munkavállalóinak igen jelentős hányada nem otthon ül segélyen hanem nyugat-európába ment dolgozni, ezáltal nem kerül az államnak pénzbe sőt még küld is haza rendesen.

  4. Unio:
    Rábát inkább hagyjuk. Kezd bizonyos téren viccé válni.
    Fentről (ahonnan már az istent is látni) kitalálták, hogy akkor most „nagy magyar tűzoltóautót” fognak csinálni, aztán rájöttek, hogy semmi nincs meg nekik hozzá, így inkább elálltak az ötlettől…
    Ráadásul ahogy hallom, az exportra készülő midi buszok alvázát sikerült mód felett gányul megcsinálni. Azt tudom, hogy a John Deree, meg az Oshkosh, meg a Kamaz jó referencia, de attól még más munkára is oda kéne figyelni.

  5. A jenkik max ócskavassal támogatják a lengyeleket, a jó cuccért pl: F-16 izmosan fizetnek. A helikoptereken túl, fejlesztik a szárazföldieket is, Leopard 2-esek modernizációja, Krab 155-ös önjáró lövegek, 120-as Rak-ok, most éppen a MALE osztályú drónok beszerzése, meg a flotta stb.
    Valamit előre tudnak, amit mi nem…

  6. Tehát a lengyelek is kukázzák a minyóikat. Ráadásul kisebb helikre, mert javítsatok ki ha tévedek de a tender valójában csak a S70i és az AW149 közt fog eldőlni, mert csak a Sikorskynak és az Augustának van gyára Lengyelországban. 35 Mi-8/17-et váltanak 48 modern géppel. Irigy vagyok…

  7. Qualit!Elvileg az ec-725 is benne van a partiban, fekete lónak mondja a lengyel sajtó, az már egy 11 tonnás gép, a két „kissebb” 8 tonnás géphez viszonyítva. A cikkhez kapcsolódva csak annyi, hogy az eltérő típust ők a tengeralattjáró ellhárító helik vonatkozásában nyilatkozták, egyébként meg egy platformban gondolkoznak, egy gyártótól.

  8. Nem mondanám, hogy fegyverkeznek. Csak az elavult technikát cserélik.

    raeper:
    „Valamit előre tudnak, amit mi nem…”
    Nem lehet, hogy csak annyi van a háttérben, hogy ép ésszel gondolkodnak?
    Míg nálunk csak az állandó zsebtömés megy a megélhetési bűnözők (na ízé bocsánat honatyák) részéről, meg a hülyeség netovábbja (Leo-k mellett is vannak T72-eseik, nekünk?; Szu22-eseik bőszen repülnek, míg mi rendbehoztuk őket és szétvágtuk; ők terveznek lérak fejlesztést, nálunk? Mistral és vegetáló Kub?; náluk lesz Anders + Rosomak, nálunk? BTR80 csillagromboló?), addig lehet ott egy picit más a mentalitás – persze, azt nem mondom, hogy ott minden oké, biztos ott is van elég hiba és hülyeség, csak mondjuk kisebb mennyiségben.

  9. Hát szerintem itt sokan ettől a hírtől búskomorságba esnek a hazai viszonyokat ismerve. De vigasztaljuk meg őket, mikor mi beszerezzük az F35 flottánkat arra a lengyeleknek mennyi mindent kell leselejtezniük. Tiszta pénzkidobás.

  10. Szerintem egyáltalán nem fegyverkeznek, csak gyorsuló ütemben dobják ki a vén orosz technikát, és cserélik le saját gyártású/nyugati felszerelésre. Persze nem ész nélkül mindent, a Mig-29, BWP-1D (BMP modernizáció) és egyébb használható darabok még jó ideig szolgálatban maradnak.

  11. Hans egyetértek! Hír: A Szukákat :-) rövidesen 2016 kivonják, és úgy néz ki, legalábbis a lengyel légierő parancsnokának nyilatkozatai szerint, hogy F-16-ra fogják cserélni… na jó nem rontom tovább a közhangulatot :-)

  12. Hans T-72-ik már nincsenek szolgálatban talán valami 400 darabot tartottak meg lekonzerválva 2018-ig. 232 darab Twardy aktív még, amit mezei T-72-nek csúfolni súlyos sértés :)És ami még komoly, hogy a 895 megrendelt Rosomakból 600 Lengyelországban készül el…

  13. T-72 még azé van, az Anakonda 12 hadgyakorlaton ami pár napja fejeződött be még bőszen löttek belőle a polákok a tengerparton. Na mindegy nem ez a lényeg, hanem a mentalitás! Tiszteletem minden hozzászólónak! Nagyon tuti volt!

  14. Azért nem szabad elfelejteni hogy jóval nagyobb és gazdaságilag erősebb ország mint mi ahol igyekeztek nem lepusztítani hanem megtartani a gyártókapacitásaikat és ez most majd kifizetődik. A másik dolog hogy Ők Irak esetében sem olyan látszattevékenységet végeztek mint mi és ezért cserébe bizony a kondérhoz is közelebb ülhettek. Lengyel cégek kőkeményen profitáltak a katonai szerepvállalásból ezért nyilván a sereg felé is nagyobb a visszacsatolás.

  15. A szomoru az, hogy nem csak a katonai beszerzesek teren van ekkora kulonbseg, hanem minden teruleten. Egyszeruen mar nem lehet egy lapon emliteni oket, meg minket. Es ez most nem a szokasos magyar sirankozas, egyszeruen allva hagytak minket.

    Az egy dolog, hogy nagyobbak, de mi aranyaiban sem tudunk hasonlo beszerzesekrol almodozni mint ok.

    Ez a hir is. Mi orultunk, hogy kaptunk 2 ilyen csotrogany orosz hulladekot ajandekba, a lengyelek meg toljak be a kukaba oket ahova valok…ez azert dobbenetes.

  16. Qualit:
    Elnézést! A PT-91 az amire gondoltam T-72ként. :)))

    mikkamakka:
    A lengyelek iraki szerepvállalása gondolom közbejátszott, hogy egy rakás talán 1000 darab hazai gyártmányú katonai járművet (Dzik, vagy hogy írják) adtak el Iraknak.

    Azért ezt érdemes megnézni! Nem semmi, hogy mennyi féle cuccot készítenek. MRAP járműtől kezdve, városi buszon át haszongépjármű átalakítással mentőautóig. (Azért az a Tur és Tur II komolynak tűnik!)
    http://www.amz.pl/en

  17. „Fentről (ahonnan már az istent is látni) kitalálták, hogy akkor most “nagy magyar tűzoltóautót” fognak csinálni, aztán rájöttek, hogy semmi nincs meg nekik hozzá, így inkább elálltak az ötlettől…”

    Bocsi, de elég rosszul tudod. Nem álltak el tőle, már régóta nem veszünk tűzoltószereket, hanem átcsoportosítják az országban, vagy felújítják a régi (10 évnél idősebbeket, rájuk is fér) autókat. Mire újra lesz szükség elméletileg meglesz. Bizalmas helyről úgy hallottam 2014-15 re meglesz a prototípus, persze Rosenbauer szivattyúval.

  18. OFF

    Kb.: 15 éve volt már egy elkészült prototípusa a Rábának, láttam, elég jó lett volna, modern motorral, de a Merci jobban tejelt. Amúgy meg az új gyártású Merciknél nem lesz nehéz jobbat gyártani.

  19. rpeter:
    Köszi a helyesbítést! Akkor rászólok a forrásra, hogy ne dobáljon fals infoval :)

    roni:
    44 db Mi8 és Mi17 + 14 db Mi14. Ha ezt le akarod cserélni, az helyből 68 helikopter! Akkor miért is sok a 70? Tudom, kettővel a 68-nál…

  20. Hans,rpeter:

    Én ehhez a tűzoltós dologhoz nem értek,szóval nem is tudok érdemben hozzászólni. Nekem a Rábával nincs bajom,szerintem nem rosszak ezek a H szériák,viszont nem csak ebben kellene kimerülnie a „harci járművek” gyártásának.Tudom,hogy drága mulatság egy hazai fejlesztésű jármű,de nem is a világvége.Simán tudnánk egy csapatszállítót építeni,max ha nem megy akkor egy külföldi csapat bevonásával.Nem pedig itt szerencsétlenkedni egy Komondorral (tudom a Gamma fejleszti),amit nem akarok leírni de szerintem pont nem egy szerte a világba elpasszolható jármű.Az új munkahelyekről meg ne is beszéljünk,és akkor közelebb lenne a bűvös 1 millió :D:D.

    Ez a Rosenbauer szivattyú gondolom,hogy nem egy gagyi gyártó vagy tévedek?

    Hans:

    Azért ez a Żubr P (és többi verziója)se fagyiskocsinak készült :D:
    http://www.amz.pl/en,342,0_amz.html Elfogadnám :).

  21. A Lengyelek mar megtapasztaltak milyen az amikor allamisaguk teljesen megszunik es hogy milyen nehez azt visszaszerezni. Van erzekuk ahoz hogy kiszagoljak mikor kezd a nemzetkozi helyzet egyre jobban „szar” szagu lenni. Nem veletlen hogy a II. VH elott is elkezdtek fegyverkezni. Akkor az volt a szerencsetlenseguk hogy a 30 as evek elejen beszerzett technika gyorsan elavult es az uj generacios eszkozeik meg nem kerultek nagyszamba a csapatokhoz vagy egyaltalan nem keszultek el. De ereztek hogy jon a vesz es igyekeztek tenni erte.

    Most nem szeretnenek hasonlo helyzetbe kerulni es most abszolute de utokepes haderovel akarnak a kovetkezo menetben felallni. Harci szellemben nincs problema es szerintem katonai tudasban sem. Szoval aki Lengyel o val szarozni probal az majd megnezheti magat.

  22. @ Hans többek közt erre céloztam. Mivel a lengyelek hajlandóak voltak számottevő csapatokat küldeni, ezért aztán az USA engedte őket üzletelni is. Eladnak pár cuccot és úgy tudom az újjáépítésből is kaptak némi cupákot.

  23. Kuruc71:

    Azért remélem,hogy nem egy háborút jeleznek előre a barátaink,le is kopogom,hogy ne legyen :S:).Nem is szabad hülyére venni őket,eleget kaptak a németektől meg az oroszoktól,jogos ha nem is komálják őket:).

    Kicsibe is meglehet csinálni a sereg fejlesztését.Lehet,hogy rossz példát hozok fel,de pl ott vannak a Szlovénok,ha légierőre nem s de a szárazföldi erőkre áldoznak rendesen.Vagy a Csehek,sokan azt hiszik,hogy a többszörösét költik a seregre,közben meg csak jól gazdálkodnak,csoportosítanak.

  24. Unio

    Akar a lengyelek csehek szlovenek a tema a nagy kulonbseg hogy mindegyik orszagban a sereg egy tarsadalmilag fontos es ertekes dolog amire termeszetes modon aldozni kell.

    Ezzel szemben M.o-n az „ingyenelok” gyulekezete akik esetleg egy arviznel jok zsakolni.

    Ennek a ket szemeletnek a kulonbseget latod a felszerelesben es a moralban a hadseregek kozott.

    Persze a magyar civil egy szivvel es lelekkel no meg elegedetlenseggel fog felkialtani amikor a kovetkezo vesz jon hogy ” de hat hol a hadseregunk amire annyit koltottunk amibe ugy beleoltuk a penz ?”

  25. Kuruc71:

    Igen,ezt a „társadalmilag nem fontosságot” én is észrevettem,főleg a 20-onévesek körében (tisztelet a kivétel persze).

    Az ingyenélőkről (buckalakóknak hívom őket,persze itt ugye had ne írjam le,hogy kikre gondolok részben) tudnék mondani jó pár dolgot,BAZ megyében nem könnyű az élet:S:(.

  26. Tényleg döbbenet. Ott miért nem mondják, hogy fontosabb területekre kell a pénz?

    Miért nem vagyunk képesek évente pl.:2 db Black Hawk-ot rendszerbe állítani. Az kb. 12-13 milliárd forint évente. Miért, miért, miért?

    Ez csak egy példa volt. Mást cuccot is mondhattam volna.

  27. Mondjuk ha valaki elmagyarázná a fiataloknak, hogy mire való a honvédség,megfizetnék a katonákat, és olyan képet próbálnánk róluk a médiában kialakítani, hogy profi felkészült szakemberek nagy baj esetére akkor lehet más lenne a társadalom hozzáállása az egészhez.
    De ma MO.-n szeméttel tömik a médián át az emberek fejét, a politikában is gumicsontokat dobnak be folyamatosan….
    A lényeg az, hogy a fontos dolgokról ne essen szó. Ennek köszönhetjük egy másik cikkben fölvázolt lokátor ügyet is.

    UI: Én úgy tapasztalom, hogy a fiatalság egy részében igen is van fogékonyság a honvédség irányába. Lehet jó lenne egy „önkéntes sorkatonaság”. Tudom vannak tartalékosok, de én egy olyanra gondolok, hogy aki akar 18-20 éves kora között elmehet „sorkatonai” szolgálatra, ahol kap kiképzést stb.,és tényleg így azok mennének akiket érdekel. (Meg az is sokat számít, ha nem egy bunkó fatörzs üvöltözését hallgatják 1 éven át, hanem valóban egy felkészült, kulturált tisztet fognak ki. Az is pozitív PR.)

  28. OFF
    rpeter: Ne hogy azt hidd hogy olyan nagy durranás az a Merci tűzoltó! Egy az hogy terepet kell nézni és nem pedig utcát, mert utcán minden elmegy de terep ami jellemzőbb …..! ‘hónapja volt „szerencsém” élesbe ülni terepes mercibe ülni élesben: Tárcsázásba (homokba) ahol önkéntes sörhasú parék terepes tűzoltó IFA-val berongyoltak ott az összkerekes mercivel ki kellett tolatni 200m-ert (úgy hogy nem volt a vezető felől visszapillantó :) !!) és új megközelítést kellet keresni! Erdőtűznél azért nem mindegy hogy hol hasal el a vas! Bár ha rajtam múlna kapnának KRAZT URALT meg TATRAT azt húzzák a dificsíkot! :)

    ON
    Múltkor itt említették hogy bezzeg mi vagyunk a faszagyerekek mert mi nem nyaltunk be USANKANAK f-16-tal!? Egy külön cikket megérne hogy mit nyertek vele a lengyelek (Nem volna rövid) És mit buktak, mert szerintem semmit! Kétség se merülhet fel ,hogy az amcsik ne fektették volna azt a pénzt vissza vagy még többet is!

  29. „A fasizmus megszűnt a kommunizmus úgyszintén, akkor ?”
    valamilyen -izmus mindig volt, van LESZ… 20.sz. elején még az általad említettek sem tűntek jelentősnek, és mégis volt némi hatásul a világra…

    a lengyelek nem fegyverkeznek, csak a kívánatos, egészséges, normál szintet hozzák mivel módjukban áll és ott még jelent valamit a haza a politikusoknak is és van hozzá agy és gazdaság is, ez csak nekünk tűnik fegyverkezésnek innen alulról…

    de amúgy meg jól is teszik, rakták már őket egyszerre seggbe a kedves szomszédok és nem nagyon tetszett nekik, ugye az okos békében készül a háborúra, így ha mégis úgy alakul, akkor ők nem fogják letolt gatyával ajánlgatni a vazelint a támadójuknak… :)

    de egy gondolat azért megfogalmazódott bennem.
    Ez az egész legyelstory túl szép…
    Minden szinten fejlődnek, pár év múlva komoly középhatalom lesznek, és akkor már kizártnak tartom, hogy ne bassza valakinek a csőrét, érdekeit… ha „túl magasra” jutnak szerintem lesznek jelentkezők, akik megpróbálják majd elgáncsolni őket, gondoljunk csak a Monarchia kivirágzására lett is gyorsan egy vh, ami után már nem kellett vele számolni…

  30. „de hat hol a hadseregunk amire annyit koltottunk amibe ugy beleoltuk a penz?” :D
    budai ingatlanokban, magánvállalkozások beruházásaiban, cyprusi bankszámlákon, horvát kikötőkben, feneketlen zsebekben a Kossuth tér 1. címen…
    sajnos lehet válogatni, a jó öreg magyar találékonyság ugye :)

  31. „Már amennyire én tudom a PT-91 homogén(!!!)acél páncéllal készült emiatt inkább a T-72-re nézve sértés amit írsz.”

    Rosszul tudod.
    PT91 Armor: „composite armour; front and side armor laminated; front, side and top armor behind Erawa-1/Erawa-2 ERA, steel side anti-cumulative screens”

    PT91 ugyanúgy egy továbbfejlesztett T-72 mint a T-90.

  32. fip7:

    „Én úgy tapasztalom, hogy a fiatalság egy részében igen is van fogékonyság a honvédség irányába.”

    Ha neked ilyen baráti vagy ismerősi köröd van,akkor tedd össze a két kezed és becsüld meg őket,mert én csak hippikkel meg lesz*rom emberekkel vagyok körülvéve ezen a téren:S:). Viszont volt,amikor olyan emberrel beszélgettem erről,akik kerek perec kijelentette,hogy szívesen elmenne katonának de ahogy ez a „sereg” kinéz,az elrémiszti őt és az ő ismerőseit.Lehet ezt gyenge kifogásnak értelmezi,de nem az a fajta arc volt aki kamuzik.
    Persze azért azt is szögezzük le,hogy nem lehet és nem is kell mindenkinek katonának mennie,de már az is elég lenne ha pl felhozza az ember egy beszélgetés közben,hogy haditechnika meg sereg,akkor ne nézzék már félkatonai szervezetnek vagy fegyver b*zinak :S:).

  33. Terminator:

    „A következő izmusnak még nem adtunk nevet.”

    Emberizmus,pusztítizmus,nyersanyagizmus,vízizmus. Pár új veszélyes kifejezés,a fanatizmust is ideakartam de az ugye már létezik lehet,hogy ezek is:).

  34. Fade

    A lengyel gyártású 72-esek homogén páncéllal készültek mert az oroszok nem adták el az szendvicspáncél licencét.

    „PT91 ugyanúgy egy továbbfejlesztett T-72 mint a T-90.”

    Csak modernizáció történt nem továbbfejlesztés.

  35. Szerintem S70i lesz a nyerő. Lefed minden szegmenst és egy elég kipróbált konstrukció alapjain fekszik.

    Dudi a legjobb jelenleg szolgálatban levő orosz T-72 variáns is segget csókolhat a Twardynak.(hozzátéve, hogy BM standardra kevesebb 72est fejlesztettek fel, mint ahány T-90 készült, és azok nagy részét is kénytelenek a Kaukázusban állomásoztatni a T-80 fiaskója után) Sokat elmond például, hogy talán a maláj (???) tenderen mobilitása, és tűzvezetése hazavágta a T-90-et és a K1-et Vagy például India tavaly fontolgatta a T-72M1 gépparkjának felfejlesztését, de nem a T-90 alapjain, hanem a lengyel diesel motorral és a lengyel tűzvezető rendszerrel (és francia elektronika, svéd önvédelmi rendszer, stb…)
    Ebben a súlycsoportban nagyon keveset számít a páncélzat. Például Egy ’99 orosz teszt sorozaton a T-90A Kontakt-5 nélküli páncéltestjét gyakorlatilag minden átlyukasztotta, míg ERA-val a frontpáncél kibírta az akkori legmodernebb orosz APFSDS lőszer találatát is. Ugyanezt a tesztet megcsinálták az indiaiak is, belevonva modern 120mm nyugati lőszereket is, ugyanazzal az eredménnyel.
    Félre ne érts, (tudom reflexből véded az orosz cuccokat, évek óta olvasom az oldalt) nem azt mondom, hogy ez a mindent alázó all-in-best harckocsi a világon, de a környéken csak a Leó veri, és semmi más :)

  36. Qualit

    A T-72 egy szar ezen semmi de semmi nem segít!A torony oldalát a BTR 2A72 gépágyúja átlövi!!!Emberek egy gépágyú egy harckocsit oldalról!!!!
    És ha ez nem lenne elég sokkoló akkor a saját lövegének repeszromboló( azt nem harckocsi ellen találták ki)gránátJA széttörte a torony homlokpáncélját ezzel használhatatlanná téve a tornyot!Gyengébbek kedvéért(mindenféle személyeskedés nélkül)REPESZROMBOLÓ GRÁNÁTTAL KILŐTTÉK A LEGVÉDETTEBB RÉSZÉN!

  37. Unio

    A Rosenbauer szivattyúkat az Osztrákok gyártják, nagyon megbízhatóak, és hosszú életűek.

    shornet24
    D
    Köszi az infót, 14 éve ülők bennük, egyel fel is borultunk. Az első TLF2000-ek szuperek, de mára felújításra szorul a többségük. Hazai viszonyban nem kell jobb terepre. (az IFA csupán a gumija miatt jobb, mert a Merci gumik elsősorban országútra vannak optimalizálva, ott megyünk többet) Sajnos az új szériákról csak rosszat tudnék mondani. (kb.: 2008-tól gyártottakra, azok egy teherautóra
    Egyébként terepen még nem hagyott cserben minket, kivéve mocsaras terepen, de ott mindegy mivel lettünk volna.
    Véleményem szerint tuti jobbat rakna össze a Rába a Herosal (a BM javítóüzeme, ők gyártják, gyártanák a felépítményt) együtt, mint a legújabb Mercedesek.

  38. GrGLy: :

    „Akkor már ideje lenne bevezetni a HTKA-izmust HTKA-isztánban!
    Tankot minden spájzba, vadászbombázót a kerti portára!”

    :D XD

    Ne felejtsd ki a J.F.F.-et se.Szabadságot minden katonai járműnek!!
    Tagok jelentkezését szívesen várom a jff@htkaisztan.hu vagy az eljenekapandak@apandakiranyitjakaföldet.hu-ra. LEO 2-EST A KERTEMBE!!!

  39. shornet24

    „Egy az hogy terepet kell nézni és nem pedig utcát”

    Nagyot tévedsz, pont azt kell nézni! Az országút a lényeg, ott kell a legjobb úttartás. (pont itt a legrosszabbak az új Mercik) Sajna ott kell sietni, ha indokolt és bármilyen útviszonyoknál jól kell, működjön. Terepen pár perc nem számít, ott másban nem tehetünk kárt, de az országút az nem játék.

  40. A T-72 egy szar ezen semmi de semmi nem segít!A torony oldalát a BTR 2A72 gépágyúja átlövi!!!Emberek egy gépágyú egy harckocsit oldalról!!!!

    Mennyi ott a valódi vastagság és a RHA (?) egyenérték? A Leo2 meg hátulról olyan, hogy a 12.7-es pct. lőszer átviszi…

    Más harckocsin kipróbálták már a rr. gránát telitalálhat hatását?

  41. A T-72 már amikor rendszeresítettük, az első példányokat, sem volt világverő tank.
    Mentségünkre legyen mondva, az akkori viszonyok közt, más lehetőség nem volt.
    Nem tudom, talán „tankman” tudná, meddig lesznek még rendszerben, mi lesz a sorsuk később, de a legkevesebb ,hogy legalább némi kiegészítő páncélzatot adhattunk volna rájuk.
    A fő fegyverének tűzereje még elfogadható, hozzávaló gránát típusok is talán, bár ebben nem vagyok teljesen biztos.
    Egyébként, ha jönnek a leopárdok, nem fogom megsiratni ha kivonják őket a hadrendből.

    tankman ! Mit tudsz, tegnapi hír, hogy felállítunk még két újabb dandárt. Tudsz valamit erről ?

  42. Öbölháborús tapasztalatok: Az öbölháború idején Irak körülbelül 10 évvel öregebb technikával volt felszerelve, mint a Szovjetunió saját erői. 1980 környékén elkezdték felszerelni a szovjet T–72-eseket a jelentős többletvédettséget nyújtó reaktív páncélzattal, mely noha egyetlen iraki T–72-esen sem volt megtalálható, az iraki hadvezetés rendelt és állított szolgálatba Lengyelországban kifejlesztett, az izraeli ERA-hoz hasonlító reaktív páncélzatot járművein. Ezek darabszáma nem ismert, valószínűleg a „Köztársasági gárda” (vagy dandár) harckocsijainak egy részét szerelték fel velük. Jelentősége nem tűnik nagynak, ugyanis estek áldozatul a koalíciós erők nehézharckocsijainak ilyen továbbfejlesztett harckocsik is. Ami lényegesebb, a 2A46 harckocsiágyúhoz kifejlesztett legerősebb páncéltörő lövedékeket – szegényített urán – sem kapták meg az irakiak. A koalíciós haderő természetesen a legmodernebb fegyverzetet vetette be az iraki páncélos erőkkel szemben (M1 Abrams, Challenger 1, AMX 30 harckocsik), így utóbbiak jó eséllyel kerültek fölénybe.
    További jelentősebb hatása volt az eltérő hadvezetési filozófiának, aminek következtében a legtöbb T–72-est oldalról vagy hátulról lőtték ki a sivatagban. A harckocsikat nem megfelelő körültekintéssel állították fel, így könnyen megkerülhetőek voltak. Két szempontból valóban jelentős hátrányban voltak a T–72-esek az amerikai harckocsival szemben: egyrészt az éjjellátó berendezésük gyengébb (ez a felgyújtott olajkutak füstje miatt nappal is jelentős tényező volt), másrészt a T–72-est harcképtelenné tévő találatokat általában nem élte túl a személyzet.

  43. Molni

    „Mennyi ott a valódi vastagság és a RHA (?) egyenérték? A Leo2 meg hátulról olyan, hogy a 12.7-es pct. lőszer átviszi…”

    A reaktív páncél kockáit nem lövöd át 12,7-es lőszerrel nem,hogy egy kicsit is modernnek nevezhető harckocsi bármelyik részét.30mm-es páncéltörővel már el tudom képzelni de mással nem nagyon(de csak hátulról meg a motorteret felülről).
    http://www.online-utility.org/image/ImageCache?file=0/0a/Keilpanzerung_Leopard_2A5.jpg/800px-Keilpanzerung_Leopard_2A5.jpg

    Ez a kötény vastagabb mint amit egy 12,7-essel át tudsz lőni nem,hogy a harckocsi vázát alkotó acéllapok.

    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/aa/Leopard_2_A6M.JPG
    Nézd már meg milyen vastag acéllap van ott.

  44. shornet24

    Egyelőre semelyik Mercedest. Viszont a Rábán kívül nagy esély van még arra, hogy Renault alvázakat (motorral, fülkével együtt) szerzünk be, és erre itthon készítenek felépítményt. (legénységi fülke, málhatér) – Ebbe építik be a szivattyúkat is.

    Régi Rába szer (1 készült belőle)

    http://www.bmheros.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=304&Itemid=36

    Mercedes 1124 – ez a legelterjedtebb (meg a legjobb, és legjobban kezelhető is, minden szempontból) – ezeknek indult meg a teljes felújításuk, szerencsére

    http://combatgear.blog.hu/2012/06/11/mercedes_benz_1124_gepjarmufecskendo_2_resz

    Vagy a 4000 Literes tartállyal rendelkező típus: Mercedes 1234 Rosenbauer TLF 4000 AT

    http://firetrucks.uw.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=12

    Ezek pedig az Új Mercik (nem a magyar utakra való, nagyon gáz)
    Mercedes Atego 1328(első széria)/1528 Rosenbauer TLF 4000 AT
    (TLF4000 – Tartályos Gépjármű Fecskendő 4000 literes tartállyal)

    http://index.hu/bulvar/tuzaut0515/ – nálunk is borult egy (sajna haláleset is lett belőle)