|

Milliárdokból fejlesztik és költöztetik új helyre a repülőmúzeumot Szolnokon

Több mint kétmilliárd forintból költöztetik új helyre és teszik interaktívvá a szolnoki repülőmúzeum hazánkban egyedülálló és nemzetközileg is jegyzett gyűjteményét – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Szalay Ferenc elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság augusztus 8-i ülésén a Regionális Operatív Programok keretében országosan harmincnégy új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött. Az Észak-alföldi Régióban támogatott kilenc fejlesztési javaslat egyik legjelentősebbje a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum kialakítása, mely kiemelt státuszt és ezzel 2,1 milliárd forint támogatást kapott. A projektterv kidolgozása a jelenlegi üzemeltető MH 86. Szolnok Helikopterbázissal és az eszközök tulajdonosával, a Magyar Hadtörténeti Múzeummal közösen történt – fogalmazott a polgármester.

A beruházás várható menetrendjéről jelezte: a kormány döntése nyomán a különleges gyűjtemény új helyre költöztetésére és korszerű feltételek között történő bemutatására „borítékolt” támogatási javaslatot várhatóan 2013 januárjában, a projekt teljes műszaki előkészítését követően rögzítik támogatási szerződésben.

Fotó: Phoenix, HTKA.hu ,

A tervek szerint a jelenleg a helikopterbázis tőszomszédságában kiállított, a kulturális örökség részét képező gyűjtemény a belvároshoz közelebb, az indóház területén lel új otthonra. Magyarország legrégebbi, 1847. szeptember 1-jén átadott, még álló vasúti műemlékén a tulajdonos Magyar Államvasutak Zrt. utoljára 2007-ben végeztetett állagvédelmi munkákat. A létesítményt ezt követően vasúttörténeti emlékpark központjának szánták. Azóta viszont senki sem használta, üresen állva pusztulásnak indult, miután 1997 és 2004 között őriztette a MÁV, ám később erre már nem volt lehetősége. Ezért 2011 őszén 73,7 millió forintos kikiáltási áron el akarták árverezni az indóházat, melyre azonban eddig nem találtak vevőt.

A magyar honvédség, a HM-Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a helyi önkormányzat közötti példaértékű hármas együttműködés közös sikere a szolnoki Indóház, a mellette lévő régi vasutas fürdőépület és a környező felhagyott, funkcióját vesztett terület rehabilitációja, mely tovább növeli a tervezett fejlesztés értékét – hangsúlyozta a településvezető.

Kifejtette: a beruházás eredményeként megnő a fedett terek nagysága. Egyebek mellett repüléstechnikai restaurátor- és oktatóközpontot, tematikus játszóteret, helikopter- és hőlégballon-leszállópályát, látogatóközpontot, információs pultot, látvány javítóműhelyt és új bemutatócsarnokot alakítanak ki a komplexumban.

Mindemellett a gépek átszállítása önmagában is látványosságot jelentő feladatnak ígérkezik, mely egyben magas szintű szakmaiságot igénylő haditechnikai mérnöki és logisztikai feladat lesz – tette hozzá.

Szalay Ferenc szólt arról is, hogy a városháza 900 négyzetméteres pincerendszerének hasznosítására is lehetőség nyílik a közeljövőben. A kiemelt turisztikai fejlesztés kiegészítéseként augusztus 31-ig nyújt be pályázatot a Tisza-parti megyeszékhely egy interaktív bemutatótér és egy „serfőzde” kialakítására, mely tovább szélesítheti Szolnok turisztikai kínálatát.

Forrás: MTI

21 hozzászólás “Milliárdokból fejlesztik és költöztetik új helyre a repülőmúzeumot Szolnokon”

  1. És miér jó az bárkinek, ha elköltöztetik…? Csak nem azért, mert méregdrágán lehet szállítani majd a gépeket és jól lenyúlni a pénzt…? Ebből a pénzből csomó gépet ide lehetne hozatni a nagyvilágból, amit leselejteznek, csak a szállítást kell fizetni. Ki tudja, akár F-4, F-15 és F-16 is kerülhetne ide…

  2. Molni: Ugye te is tudod, hogy a kérdésed csak költői…
    Mert szerintem is azért kerül oda, hogy a repüléshez ezer szállal kötődő indóház visszakapja régi funkcióját…

    Egyébként a mostani helyszínen nem lehetne kialakítani több fedett részt és a pénzt elkölteni mondjuk restaurálásokra állagmegóvásra és újabb típusok beszerzésére?

  3. Azért költöztetik, mert Szolnok honatyái kigondolták, hogy fel kéne lendíteni a turizmust, de szerintük a repmúzeum, az egyetlen amiért odamennek a Zemberek…
    Persze ott a szép tiszapart is, de elfelejtették. A repmúzeum anyaga, valószínüleg nem fog sokkal több látogatót vonzani, viszont a projektervezés, építés, szállítás, szakértő díjak stb. 2 milliárdból sok „közeli” embernek lehullhatnk egészen szép összegek: hatástanulmány, vagy ilyesmi nincs tudtommal, hogy mennyivel emelkedne az idegenforgalom, biztos nem annyival hogy megértje elköleni 2 milliárdot. A másik probléma, hogy Mago Karcsiék szakavatottan végezték a munkájukakt. Most utánuk ki fogja?? vagy szereljenek le.. Itt hosszútávú érdekek nincsenek, csak lenyúlás..

  4. Khöm. Az épületek szélessége nekem kicsinek tűnik. Az egyik alig 10 méter a másik sem sokkal nagyobb, kb. 14. Ez a tető szélessége, a falak távolsága kisebb. A tér belső tagozódása ismeretlen. Hogy ebbe hány gép fér be és hogy, az kicsit kérdőjeles. Lehet, hogy hozzá kell toldani, hogy legalább tető alatt legyenek, de az, hogy valódi zárt tér legyen, az már tényleg igencsak határeset.

  5. dudi:

    Már bocs, de a lónak azt a bizonyos részét. Azokat a hangárokat, amikben a Gripenek állnak néhány hét alatt fel lehet húzni. Itt bőven megfelelnek a könnyűszerkezetes dolgok. Egy épület átalkítása jóval bonyolultabb, mert bent lehetnek még teherviselő oszlopok és főfalak. Ezeket nem veheted ki, mert összeomlik az épület.
    Inkább vennének Mk80 sorozatú bombákat.

  6. Nem véletlen hogy az összes gyárat, nagy áruházat, alapvetően könnyűszerkezetesen építik.
    Bárki, bárhol, láthat ilyet az országban ma már.
    Mert ez a legolcsóbb és és eltart, nagyon is hosszú ideig.
    Örüljünk, ha megújul egy haditechnikai kiállítás.
    Majd kiderül miként csinálják, hogy kulturált, fedett, tárolásban lehessen megtekinteni a vasakat.

  7. Ezek szigetelt csarnokok lennének (szendvicspanelből)felülvilágítókkal (energia gazdálkodás végett fontos) benne a világítással hőlégfúvó berendezéssel a csarnokok köré épített betonutakkal és járdákkal csarnokonként 1-1 női és férfi mosdóval. ( Egy komplett látogató központ már nem férne bele de a gépek nem a szabadban állnának) a fent maradó több tízmillió ft-ból meg megoldható lenne a repülőeszközök telken belüli szállítása és minimális rendbetétele (festés/mosás melyikkel mi) Részletes árajánlatot is készíthetnék de nem lenne kis meló úgy hogy nem teszem meg pláne hogy az anyag árak és fajták is változtak (természetesen ha szigeteletlen csarnokra lenne igény csak világítás mosdók minimális épület gépészettel akkor még olcsóbban ki lehetne hozni a dolgot)

  8. Ja és amit nagyjából számoltam abba benne van a megerősített padlózat és a szállítási/közlekedő utak is a megnövekedett talajnyomásra vannak számolva. (teljesen pontosan itt se tudtam számolni mert nem tudom milyen gépek kerülnének tető alá de nem spóroltam a vasalással) Én amúgy eltudnák képzelni egy kamu repteret 100m kifutóval a kifutó két végén a két blokk kamurepterének egy részével beton hangárokba hidegháborús gépek a hangárok mellett egy-két légvédelmi üteg egy irányító torony és késszenléti körlet korhű felszerelésekkel. :D

  9. jobban beleszámoltam rákerestem új gyártók szendvicspaneljeire és az ár így jelentősen csökkent. :) Tehát összegzem a engedélyekkel tervekkel együtt 2milliárd ft ból mi jönne ki.
    – 3 db 120X30 m-es 9m belmagasságú óriás csarnok ásványgyapot szendvicspanelből (80mm-es) 26m széles harmonika kapuval. Csarnokonként 1-1 közepes méretű női férfi mosdóval (nőibe 4 db wc-csészével 4 db mosdókagylóval szárítóval a férfibe 2 db wc csésze és 1 db csoportos fali vizeldével 4 db mosdókagylóval és szárítóval 1.80 ig kerámiával burkolt és kerámia járólappal a női és férfi mosdó külön hőlégfúvó berendezéssel fűthető helyiségek. A csarnok tartalmaz továbbá 18 db ipari hőlégfúvó berendezést (gyártót és márkát itt se írok ahogy sehol)
    Emellett a csarnok megerősített padlózattal rendelkezik. A világítás felülvilágítókkal és fénycsövekkel történik helyenként led világítással (rásegítés és kiemelés gyanánt.) A csarnok rendelkezik önálló automatikus tűz érzékelő és oltó berendezéssel és külön víztározó szivattyú hálózattal. Emellett 18 db vészkijárattal.
    A csarnokokat összekötő megerősített szállítási úthálózat hossza 550m a hozzá tartozó térkővel burkolt járóutak hossza 2200 folyóméter.
    A csarnokok csapadékvíz elvezetéséről csatornák gondoskodnak melyek a tűzoltó víztározói feltöltése után egy tulfolyó rendszeren keresztül több felszín alatti szivárogtatókba kerül elvezetésre.
    A fentmaradó összegből telik az általam fentebb vázolt a 2 hidegháborús blokk repterének replikájára továbbá egy 22m széles és 150m hosszú oldalt nyitott garázssor melynek magassága 5,80-5,00 m kavicsággyal és gyalogúttal. A fent maradó összeget parkosítás céljára fordítottam ahol 4 fedett oldalt nyitott faházat alakítottam ki plusz 24 padot és 72 virágoskertet és 130 db csemetefát (különböző magyar fajtájú gyümölcsfákat) telepítettem.

  10. Üzemeltetni ki fogja és miből? A töritanárom mondta erra, hogy tipikus hülyelottózás, mint amit spanyolok előadtak az beáramló arannyal. Mintha nyernél 700 millát a lottón. Veszel egy 600 millás házat meg egy 100 millás autót. Ok. És miből lesznek ezek fenntartva? A fenti példáni is ezt a fajta előrelátást látom…

  11. Egyébként meg szerintem is maradjon csak ott ahol most van, kitéve az időjárás viszontagságainak.
    Mert annyak is nagy értelme van ám, hogy újrafestenek egy gépet és pár év múlva kezdhetik előlről. Már régen egy könnyűszerkezetes csarnokot kellett volna feléjük húzni. Más országokban megoldják valahogy.