|

Egymilliárdért venne helikoptereket India

Folytatódik az indiai fegyverkezési dömping: a legutóbbi, 2,4 milliárd dolláros, taktikai szállítógép beszerzését célzó projekt elindítása után most haditengerészeti helikoptereket vásárolnának. A napokban világgá kürtölt információk szerint Új-Delhi 56 darab könnyű, többfeladatú forgószárnyast szeretne rendszerbe állítani, leváltandó a jelenleg használt HAL Chetak (az Aérospatiale SA316/319 Alouette III licencváltozata) típust. A tender majdani győztesének kutató-mentő, tengeralattjáró-elhárító, felszíni célok elleni, felderítő, elektronikus harci és általános szállító képességekkel kell rendelkeznie, ami mellett bevethetőnek kell lennie az Indiai Haditengerészet hadihajóinak fedélzetéről.

Nirmal Verma admirális, az Indiai Haditengerészet vezérkari főnöke elmondta: a tender 2016-ban indul, tervezett költsége pedig egymilliárd amerikai dollár lesz. A versenybe való beszállásra lehetőséget adó felhívást elküldték minden nagyobb gyártónak – kapott például a Boeing, a Bell, a Kamov, a Sikorsky, a Eurocopter és az AgustaWestland. Amelyikük végül elnyeri a megrendelést, annak az 56 darab helikopter mellett három, a kiképzést segítő szimulátort, 28 tartalék hajtóművet, nagymennyiségű pótalkatrészt és műszaki dokumentációkat kell szállítania, mégpedig a kontraktus aláírásától számított nyolc éven belül. Ugyanebben az intervallumban elő kell segítenie a személyzetek és műszakiak kiképzését, a típus rendszerbe állítását, valamint több éves logisztikai támogatást kell nyújtania.

HAL Chetak – már nincs sok hátra a nyugdíjig ,

Magukkal a forgószárnyasokkal szemben a következő követelményeket támasztották: két hajtómű, melyek vezérlése integrált elektronikus rendszerrel végezhető (FADEC), fogyasztásuk pedig kedvező; „glass cockpit” szabványú pilótafülke; 4500 kilogrammos maximális felszállótömeg; felfegyverezhetőség 70 milliméteres rakétákkal, 12,7 milliméteres géppuskákkal, kisméretű torpedókkal és mélyvízi aknákkal.

Ezt a programot egyébként annak a gigászi elképzelésnek a keretében indították el, mely a következő évtizedre 900 új forgószárnyas beszerzését tűzte ki célul. Ez a szám minden kategóriát átölel, a könnyű felderítő-megfigyelőtől a közepes szállítón és közeltámogatón át a nehéz szállító- és harci helikopterekig, és gyakorlatilag az összes haderőnem számára biztosítja a jelenleg alkalmazott, mára már kiöregedett és elavult típusok cseréjét. Azonban, amint arra számítani lehetett, már a kezdő lépések sok bonyodalommal járnak: a busás üzleteket ígérő tenderekért harcba szálló vállalatok már több pert indítottak egymás ellen, valamint nem egy esetben mert fel korrupció gyanúja.

6 hozzászólás “Egymilliárdért venne helikoptereket India”

  1. Tengerészeti helikopter = Seahawk család.
    Ha a Sikrosky az árcédulán el nem csúszik, akkor a leírás alapján MH-60S. Bár talán az árral nem lesz gond, lévén a Sierra közel 35%-kal olcsóbb a Romeo-nál.
    A kongresszus meg nem lesz akadály, ha a Poseidon bizniszbe is belementek.
    Mondjuk a felsorolt válalatok közül a Bell és Boeing mit keres ott? Nincs is tengerészeti kopterük?

  2. Hans:

    A sierra 3500 kg-al nehezebb a tenderben kiirt max tömegnél.

    Esélyesek:
    Boeing: Vagy túl kicsi (little bird) vagy túl nagy. Max UAV vonalon fér be, esetleg fejleszt valamit
    Bell: UH-1N (esetleg Y venom)
    Kamov: Ka-226
    Sikorsky: S-76 (ez is túlsúlyos, de a cég inkább nagyobb vasakban „utazik”
    Eurocopter EC135/UH-72
    AgustaWestland Lynx, bár túlsúlyos ez is.

    Legalábbi sén ezeket tartom esélyesnek. A legvalószínűbbnek a Kamov tűnik, lévén a hajófedélzet adott.