|

Kína tagadja a másolást

A kínai védelmi miniszter miniszter tagadja a vádakat, hogy amerikai vagy bármilyen más technológiát használtak volna fel a Z-10 harcihelikopter fejlesztéséhez, elmondása szerint mindentől függetlenül dolgoztak.

Yang Yujun közölte, minden alapot nélkülözőek azon vádak, mely szerint lopott amerikai vagy más országtól származó technológiát használtak fel a saját gyártású forgószárnyasuk fejlesztéséhez.

„A kínai harci helikopterek és hajtóműveik is saját fejlesztésűek, tulajdonjogok által védettek.” – mondta Yang, majd hozzátette, hogy minden olyan vád, mely kalózkodással, lopással vádolja őket, messze áll az igazságtól.

A vád szerint az amerikai United Technologies Corporation (UTC) egy olyan szoftvert biztosított a kínaiaknak, mely segítségével modern harcihelikopter fejleszthető. A Pratt&Whitney vállalatot is magába foglaló konzorcium elismerte az üzlet tényét és 75 millió dolláros büntetést kellett fizetnie az amerikai kormánynak az exporttilalom megsértéséért.

16 hozzászólás “Kína tagadja a másolást”

  1. Mit mondhatnának? Majd mindent töredelmesen beismernek és belekezdenek egy véget nem érő pereskedésbe?

    Kína minden eszközt megragad, hogy a saját iparát fejlessze, s hogy ebben a szegmensbe is betörjön a piacra… Elvégre „Hellfire rakétájuk” már van.

  2. Tudom, hogy nem ide tartozik, de már elég sokszor olvastam, hogy senki nem szólt, így nem is tudtak róla:

    http://www.programturizmus.hu/tdestination-murepulo-vilagbajnoksag.html

    Akiknek van szabadideje és viszonylag közel is van, annak irány Nyíregyháza. Lesz Gripen bemutató is, legalábbis a nagy poszter szerint, ami a városban van kifeszítve. Az idő is jónak ígérkezik…

    Aki nem akar kimenni a reptérre, az menjen be a fősulira, feléve ha nyitva lesz a „B” épület és be lehet menni… A „hernyó” és a sportpályák felé néző oldalakon, szinte páholyból lehet nézni a bemutatókat. Fényképezés szempontból viszont kell egy jó obi és talán egy állvány is.

    Aki kimegy a reptérre és nem autóval érkezik, azt az 1 autóbusszal tud kijutni, az 1A nem jó, mert csak a KGST piacig közlekedik:
    http://www.szabolcsvolan.hu/szforg/nyiregy/1-1a.htm?v

  3. Van egy „alapforma” a harci helikoptereknél: szemből keskeny keresztmetszető törzs, tandem ülések, hárompontos futómű, szárnypilonokra szerelt fegyverzet, a törzs középvonalába épített 20-30 mm-es gépágyú, két erős hajtómű két oldalra. Az elektronikai érzékelők előre. Ez elégé „egysíkú” formájú gépeket eredményez.

  4. denilend ha már ijen biztos vagy abba hogy másolták a gépeket vess egy kis pillantást az általad említett gépek méreteire. És észreveszed hogy a nyugati típusok közül azzal egyezik meg majdnem a mérete amit nem említettél mégpedig az Tigerel. De ott meg a gép szerkezete tér el. Kiegészítésnek hozzáteszem hogy nem magát a sárkányt nehéz kifejleszteni (egy csupasz sárkányt kína simán kifejleszt nem probléma) Amit szerintem másolás alatt értenek a vádlók azok a belső rendszerek mert az a lényeges természetesen számít a sárkány is de az igazán fontos az amit nem látsz. Az meg hogy erre-arra hasonlít kinézetre egy dolog a gyorsulási motorok is hasonlítanak mind egymásra ugyan úgy ahogy sokminden más is.

  5. Uraim, az összes autógyár másolja a méásik termékét! Majdnem mind egyforma! Négy kerekük van és oldalt az ajtók.
    Jó lenne túllépni ezen a gyerekes „másolta” dolgon. A kérdéses esetben a hajtóműről van szó, amely a Pratt&Whitney Canada egyik típusán alapul, az anyacéget a technológia átadás miatt büntették meg nemrégen.

  6. Itt van két cikk, melyek részletesen leírják a történteket. Dióhélyban a lényeg, hogy be akartak törni kína civil helikopterpiacára, amit kb 2 milliárosa becsülnek. 75 milla az államnak büntetésképpen szerintem megéri:))

    http://news.yahoo.com/united-technologies-aided-chinas-military-helicopter-175050547.html

    http://arstechnica.com/tech-policy/2012/07/how-us-software-ended-up-in-chinese-assault-helicopters/

    Még néhány kép a helikopterrről.

    http://img215.imageshack.us/img215/226/943320e4e1f22859f7.jpg

    http://img171.imageshack.us/img171/1963/7f67d0f43eaa4a7791e2c33.jpg

    http://img13.imageshack.us/img13/5936/134295169330025.jpg

  7. GrGly:

    Köszönet a cikkért.

    Prológus:
    Nemrég reppent egy új kínai masina, valami J-31 vagy mifene. Volt egy-két éve talán egy hír, miszerint Kína lenyúlt egy csomó tervet és doksit a mini Raptorról. Állítólag, persze…
    Oszt mit kell látnom: 2012 és reppen egy ilyen madár. Elnéztem a fotókat és egy rendkívül igényesnek látszó sárkányszerkezetet látok, ami komoly gyártástechnológiát feltételez.
    Aggályos kicsit, hogy bár a J-20-at is valamikor 2018-ra ígérték először repülni anno, ehhez képest már itt a kistesó is. Tudom, hogy csak proto, nem felejtettem el Allesmor legutóbbi írását sem a témában, de ez akkor is erős tempó egy kicsit.

    … és a helik:
    Ez csak azért jutott eszembe, mert ránéztem az utolsó képen repülő helire (Z-19) és felteszem hangosan ezt a kérdést:
    Kína ilyen helikoptereket is tud már gyártani?
    Aztán megnéztem a Z-10 videót is. Én próbáltam becsület szóra kissé „ferde szemmel” figyelni a filmet, de ennek ellenére csak az előző kérdésem tudnám megismételni.