|

Újra szárnyalt a Barracuda

Az összeurópai EADS konzorcium katonai célú fejlesztéseivel foglalkozó részlege, a Cassidian által koordinált Barracuda projektről már régen volt szó oldalunkon. Ez nem véletlen, hiszen nem is nagyon lett volna miről írni – a fejlesztés és berepülés erősen döcögött, mióta 2009-ben lezuhant az első prototípus. Közben viszont elkészült a második, amivel folytatni lehetett a projektet. 2012-ben erős fellendülés mutatkozott ezen a téren, a Cassidian pedig végre beszámolt néhány eredményről, igaz, csak a szokásos felületes hangnemben. A kanadai Goose Bay légitámaszpontról felszálló Barracuda főleg idén júniusban és júliusban volt aktív, és a cég reményei szerint még egy ideig az is marad.

A Barracuda az „Agilis UAV a hálózatközpontú környezetben” (Agile UAV-NCE) nevű tesztsorozat keretében hajtott végre öt komplett tesztfeladatot Új-Fundland és Labrador tartomány végeláthatatlan vadonjai felett, ahol egy esetleges meghibásodás a lehető legkevesebb emberéletet veszélyeztet. Nem volt azonban egyedül, útjai során végig egy átalakított Learjet kísérte, melynek segítségével egy másik UAV-t szimuláltak, ez elengedhetetlen volt a valóságos körülmények minimális szinten történő utánzásához. Az öt repülés során mindig más bevetési profilt próbáltak ki, ezek a fedélzeti rendszerek összehangolt működését kívánták meg minden alkalommal.

Barracuda felszállás közben |Fotó: Cassidian ,

A technológia demonstrátor minden repülését előre programozottan, autonóm módon hajtotta végre, a taxizástól kezdve a leszállásig. Természetesen a földi központból folyamatosan figyelemmel kísérték működését, az operátorok szükség esetén bármikor beavatkozhattak volna a folyamatba, de erre szerencsére nem került sor. Egyebek mellett azt is kipróbálták, hogy milyen gyorsan reagál a gép az új küldetési adatok feltöltésére, amiket repülés közben, a bevetési területen kap. Ezek nem csak új, érintendő navigációs pontok, hanem komplett bevetési szegmensek voltak. Az adatátviteli rendszeren küldött paramétereket pillanatok alatt feldolgozta a fedélzeti számítógép, és azoknak megfelelően módosította a repülési profilt.

Mint ismeretes, a Barracuda UAV a jövő európai pilóta nélküli repülőgépeinek technológiai demonstrátora, nyitott architektúrájának köszönhetően sokféle fedélzeti rendszert integrálhatnak az arzenáljába, amiket így működés közben, a levegőben is kipróbálhatnak.