|

Az orosz Delták helyzetéről

Az anno megépült 7 Delta IV osztályú ballisztikus rakéta hordozó atom-tengeralattjáróból jó ideje 6 egységgel gazdálkodhat az orosz Haditengerészet az eredeti, SSBN szerepkörben. Ez persze nem azt jelenti, hogy mind a 6 egység egy időben feladatra alkalmas, ám ezen tengeralattjárók képzik az osztály aktív tagjait. A Delta IV-esek nagy felújítása és modernizálása mára alapvetően befejeződött, az más kérdés, hogy a Jekatyerinburg kiégett, illetve néhány másik Delta IV-en is folynak kisebb, időszakos karbantartások.

Ha a K-84 Jekatyerinburggal tavalyi év végén nem játszottak volna orosz rulettet, akkor az idei év végére a Delta IV arzenál meglehetősen jól összeállt volna. Végül is, ha úgy vesszük az év végére 4 egység így is feladatra kész állapotban lesz, most azonban csak 2 egységről mondható el, hogy őrjáratra alkalmas állapotban van.

Lévén a múlt hónap végén a K-84 Jekatyerinburg szárazdokkba került és legalább 2 évig ott is marad. Júniusban szintén szárazdokkban került lencsevégre a K-117 Branjszk. Utóbbi nagyjavítása 2002-2008 között zajlott, így csak időszakos karbantartásról van szó.

A K-51 Verkhoturie tengeri teszteket végez, várhatóan csak ősszel kerül vissza aktív szolgálatba. Hasonlóképpen a K-407 Novomoszkovszk sem jelentkezik szolgálatra az év vége előtt, lévén a tervekkel szemben a szárazdokkba ki-be pakolgatott boomer szintúgy a nagyjavítás utáni tengeri teszteknél tart.

Ezen a június végén készült fotón a K-407 Novomoszkovszk látható. Az orrára szerelt, a fotón használaton kívüli állapotban lévő szerkezetnek a szonár kalibrálásában van szerepe. ,

Ebből adódik, hogy a jelenleg csak a K-18 Karélia és a K-114 Tula áll készen arra, hogy záros határidőn belül őrjáratra hajózzon ki. Ami egyben azt jelenti, hogy az idei év februárjában a hosszú SSBN őrjáratok idei nyáron történő visszatérte csúszik kicsit – vagy legalábbis visszafogottabb startot vesz.

8 hozzászólás “Az orosz Delták helyzetéről”

  1. VALAMENNYI orszag amelyiknek csapasmero tengoja van csak es kizarolag olyan vizeken hasznalja veti be a hajokat amelyeket mar tovirol hegyire ismer. Ismeri az aramlatokat a fenekterkepet a szokasos zajok terjedesi viszonyokat helyi allatokat mind mind. Sot szinte biztosan valamennyi ilyen zona el van latva allando telepitett szonarlancl vagy szonarkapukkal, erzekelokkel. Mar az maga igen kockazatos hogy egy ilyen teruletre bemereszkedjel ahol meg az ellenseg legifedezete is ellened van. AAAz orosz Deltak is ha alacsony sebesseggel usznak lebegnek ( es orjaratba ezt teszik ) akkor a mely vizekben nagyon nehez kiszurni oket.

    Szoval ezek olyanok mint ha egy AK-47 est szoritananak a halantekodhoz. Hiaba mondod hogy „a oreg felevszazados vacak” attol meg leszedi a fejedet es a kezedbe adja ( mar ami megmaradt belole )

  2. Bizony…. és ezerszer hangoztatott dolog, hogy hazai, jól védett vizeken egy „régi” hajó is veszélyes. Itt nincs akkora jelentősége a high-tech dolgoknak, mint egy vadásztengónál…. A Delták még egy darabig biztosan jók lesznek, kiegészülve az új ladikokkal.
    Apropó Kuruc, üdv. a családnak is…. Khmmm…. Miss Végbélszél jól van?